Fehérgyarmat, 1914 (3. évfolyam, 1-32. szám)
1914-02-22 / 8. szám
I & Fehérgyarmat, III. évfolyam. 8. szám. 1914. február 22 FEHERG TÄRHÄT Társadalmi hetilap. Előfizetési árak: Negyedévre.... 2 kor. Egyes szám 20 fillér. Lelkészek és tanítóknak egész évre 6 korona. Egész évre .... 8 kor. Félévre ................4 kor. A szerkesztésért felelős: THÁTyAS ADOLF. Szerkesztség és kiadóhivatal: »KOSSUTH*-NYOMDA, FEHÉRGYARMAT. Hirdetések díjszabás szerint és előre fizetendők. Nyilttér soronként 40 fillér. Megjelenik minden vasárnap. Elfogadták a sajtótörvényt. Elfogadták a sajtótörvényt és ezzel az országot egy befejezett tény elé állították, a sajtótörvények irányítják ezentúl az újságírók tollát, abból a hires szabadságból, amelyre 1848-óta olyan büszkék voltunk és amely törvény nem egyszer hozott a magyar közvéleménybe tisztulást, a pártok között teljes megegyezést, a becsületes és ártatlanul meghurcolt embereknek elégtételt, büntetést a bűnösöknek és megnyugvást mindazok számára, akiket az ármány megtépázott. Most már késő a sajtótörvény e- lőzményeiről beszélni, de oly rendkívüli köiülmények között jött az létre, olyan sok viszásság és vad förgetegben, hogy kevésbé gondolunk a sajtó jövő alakulására, mint inkáb visszaemlékezünk azokra a viszonyokra, melyek között létrejött. A sajtótörvény nem volt olyan égetően fontos, hogy azzal ne várhattunk volna még jó darab ideig, a régi törvénnyel el voltunk több mint egy évszázadig, akkor most sem kellett volna azt gallopozva megcsinálni. A sajtótörvény miatt a törvény- hozásnak az a része, amely elvi és személyi ellentétben áll a kormánynyal, taktikáját feladta és bement a Házba, hogy ott érdemben vitassa meg alkotmányunknak ezt az e- rős támaszát és az általános vita során az országgyűlési képviselőknek módjukban is volt a javaslathoz hozzászólni. Okos érvekkel, magas, tartalmas és nívós beszédekkel részt is vett az ország képviselőtestülete a sajtójavaslat tárgyalásán, de fájdalom a végén egészen másképpen ütött ki a dolog, mint a- hogy azt az ország közvéleménye elvárta volna. Amikor érdemleges tárgyalásba bocsátkozott az ellenzék, akkor — ne kutassuk, hogy ki volt az oka — ez a nagyfontossá- gu törvény, amely a tervezők beismerése szerint is sok módosításra szorult, éppen ezen a ponton szakadt meg, éppen itt, ahol még legtöbb munkája akadt volna a törvényhozónak, aki félti az ország alkotmányát és aki átérzi annak a jelentőségét, ami egy szabad sajtörvényben van lerakva. Egy törvény jósága, vagy silánysága csak gyakorlati használat u- tán válik el teljes bizonyossággal. Hiszen az a törvény, amely nem kelt az emberekben közmegnyugvást egy ítélet kapcsán, az ilyen törvény úgy sem tarthatja sokáig magát. A törvényhozó testületek arra valók, hogy ezt a fajta törvényt megszüntessék. De ez sok időbe kerül és a törvény mostani formájában bizony nem ad semmiféle garanciát arra, hogy az Ítéletek, amelyek e törvény alapján hozatnak majd, hogy ezek üdvösek lesznek a köz szempontjából. Tagadhatatlan, hogy bizony sok előnye is van a törvénynek, külö- sen az újságírók anyagi helyzetére vonatkozóan, a kiadók ezentúl nem úgy bánhatnak majd munkatársaikkal, mint a hogyan valamikor bánt a földesur a béresével. Az újságíró meggyőződését szabadon terjesztheti és ha olyasmit ir, ami nincsen ínyére a kiadónak, akkor nem lehet a szűrét minden kárpótlás nélkül kitenni. De sérelmes a törvénynek ama rendelkezése, amely a lapoknak kaucióját felemeli és a mely szerint csak a kapitalizált újságok véleményét hallja az ország, a szegény embereknek nem lesz szavuk a sajtókoncertben. Ez egy elnyomatásféle, amelyet azzal mentegeinek, hogy a sok újság csak terjeszti az újságírói proletáriaíust és nem használ semmit sem a közvéleménynek. Ugyanez az érv, amit sokan a kézműipar és gyári iparra alkalmaznak, holott mindenki tudja, hogy a kézműiparnak még nagy jövője van. A sajtótörvénynek korlátozó rendelkezései azonban igazi, megyőző- déses újságírót nem fognak eltéríteni attól, hogy igazi meggyőződését őszintén és nyíltan ki ne fejjezze. Akinek keblében az igazság sze- retete és az erőszak és gonoszság gyűlölete lángol, akinek nagy érzéke és tiszta lelke van ahoz, hogy meggyőződését úgy hozza kifejezésre, mint a hogy azt átérzi, az az újságíró ezentúl is, ha nagyobb áldozatok árán is meg fogja írni véleményét, Korlátoztatni magukat csak a szoígalelküek fogják és az ország közvéleménye mindig a tisztáknak ad igazat. A tisztáknak és az önfeláldozóknak, az egyeneseknek és meg nem alkuvóknak. Mert ezek irányítják a világ sorát, ezek alakítanak, ezek csinálják a kultúrát. A börtönt és pénzbüntetést még szigorub- ra is szabhatják, de a bátor férfiak nem ettől riadnak vissza, hanem inkább a hazugság kimondásától. Az uj sajtótörvény csak fokozni fogja a becsületes njságirónak a becsületes ügyért való elszántságát. 1905 útlevél egy hónap alatt. „Extra hungariam non est vita, si est vita, non est ita.“ „Magyarországon kívül nincs élet, vagy ha van, az nem olyan.“ Mennyi büszkeség, mily eleven önteltség sugárzik e közmondásból, mely ma már csak emléke a múltnak. Emlék, melyet a múlt századok emeltek talán kigúnyolásául a jövőnek. Változnak az idők, változnak az emberek. A honfiúi büszkeség, mely megteremtette a régi közmondást — kiveszőiéiben van. A jóllétért való törekvés, a boldogulás i- ránti vágy fennhangon hirdeti, hogy ott a haza, az élet, ahol a jóllét, kincs van. Az emberek hisznek, az emberek remélnek s mindent megpróbálva, megpróbálják a legvégsőt; hisz oly csábosán hiv az újvilág, ott a tengeren túl. Vármegyénk alispánjának a belügyi miniszterhez intézett 1913. év 11-ik feléről szóló jelentése már szerte ismeretes. Egy hónap alatt 1905 útlevelet váltottak csupán Szatmármegyéből. 1905 család hagyta el hazáját, hogy boldogulást, más hazát keressen az uj hazában A szatmármegyei kivándorlásnak szomorú kópét tárja fel a jelentés, mely a kivándorlásról a következőket mondja:
