Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)

1913-07-20 / 28. szám

2-ik oldal. FEHÉRGYARMAT 1913. julius 20. elborította a járás nagy részét úgy, hogy dacára a Szamos és Tisza fo­lyó apadásának, még hetek kelle­nek ahoz, hogy az árvíz veszély elmúltnak legyen mondható. Számokban ki sem fejezhető az a rettenetes kár, a mi ezzel az árvízzel szerencsétlen vidékünkre zudult, szivet facsaró látvány a gyönyörű vetéseket vízzel elborítva látni. Az idén elég jó takarmány termés lett volna vidékün­kön, azonban az árviz azt is teljesen semmivé tette, száz ás ezer számra lehet széna boglyákat vízbe elmerülve látni, helyenként meg annyira elhordta a ta­karmányt, hogy egyáltalába rá se talál többet a gazdája. Nagyar, Kisar, Kölese, Sonkád, Fülesd községek ma is annyira körül vannak véve vízzel, hogy azokat ma sem lehet megközelíteni. Kölese község elöljárósága élelmi szereknek csolnakon való kiküldését ké­relmezte, mivel az élelmi szerek el­fogyván, a lakosság nélkülözéseknek van kitéve. A járási főszolgabíró ez irányban az alispánhoz távirati előterjesztészt tett. A tiszabecsi károsultak pillanatnyi felsegélyezésére 500 korona engedélyez­tetett. Ezen összeget Jékey Sándor főszol- gabiró folyó hó 15-én személyesen adta át az általa ugyan ez alkalommal meg­alakított községi segélyező bizottságnak kiosztás végett. Ugyanekkor megállapította, hogy Ti- szabecs községben 39 lakóház és 38 A „FEHÉRGYARMAT“ TÁRCÁJA. A múzsa. Irta: Erdősi Dezső. (Folytatása a 26. számban közölt tárcának.) Zászlós szive megdobbant. Ezek a smaragd- kigyök, ez a beesett mellű, de kövér tompom hetéra, a ki tüzet lehel, ez a sánta, undok tör­pe, a banya láthatatlan feje, ez az egész ko­molytalan színezésű kép, a mely kiáltó forra­dalom minden elismert művészi szépség ellen, — az ő, Zászlós huszonöt esztendő előtt! Di­deregve, koplalva ilyeneket festegetett München­ben százat is, mind a tüzbe dobta őket, mert a kutyának sem kellettek. Ez a sejtelmes, szabálytalan vonalú elképzelés, a perspektívá­val való vakmerő játék, a színek harmóniája ellen való ádáz merényletek, a diadalmas ér­zés, hogy az ember újat produkál és hamisí­tatlanul önmagát adja, — huszonöt éves em­lék, forralön zuhogtak Zászlós leikébe. Hosz- szan állt a zavaros kép előtt, meg volt hatva. — Tetszik? — szólalt meg mögötte egy hang. A kopottas piktor szólította meg. A kalap­ját feltolta, nyíltan, mosolyogva nézett Zász­lósra, s ez megismerte. Vimmer Pali, te vagy az ? — Én, szervusz. • — Szervusz. Húsz éve nem láttalak, melléképület teljesen összeomlott, 53 la­kóház és 32 melléképület pedig meg­rongálódott. A károsult-egyének, illetve családok száma 92. Az épületekben oko­zott kár 30220 korona. Az államsegély és országos adománygyűjtés engedélyezése iránt főszolgabíró előterjesztését meg­tette. E hó 18-tól kezdve az alispán és vármegyei gazdasági felügyelő részvéte­lével egy miniszteri bizottság fogja az árviz sújtotta vidékeket beutazni. S a helyszínén adatokat gyűjtve a segélyezési akcióra nézve javaslatot dolgoz ki. Mindenesetre kívánatos volna, ha ez a rettenetes katasztrófa jobb belátásra bír­ná azokat, kik az immár el nem odáz­ható szabályozást oly konokul ellenzik., y r. Eso es kiöntés. „A természettől minél inkább függet­leníteni magunkat." — Ez a jelszó ve­zérli ma a modern gondolkodású em­beriséget. És ez a jelszó az utóbbi idő­ben már nem csak puszta utópia, üres törekvés kezdett lenni, hanem mindin­kább a komoly valóság jellegét ölelte fel, melyeknek tanulságai egyre-másra kezdettek szemünkbe ötleni. A ma egyes helyeken divó intenzív gazdálkodás is azon a sarkponton nyug­szik, hogy a természet szükkebíüsegét mesterséges utón pótolja s ezt sok te­kintetben sikerült is elérnie. Az öntöző­csatorna, melynek célja, hogy esetien, ————————mm if Hí i1 iBWBaasgisssíi^map— — Elmúlt az idő — felelte szárazon a kopott, — Ez a te képed itt? — és Zászlós a bá­nyászra mutatott. — Az. Figyeltelek, láttam, hogy megismer­ted benne magadat. A kopott kacagott. Zászlós is nevetett. — Igen. ilyeneket pingáltam huszonöt esz­tendő előtt — szólt, s kicsinylően legyintett. A kopott Zászlós vállára tette a kezét. — Ne tettesd magad, Miska. Akkor voltál művész. — Akkor? És most? — Gazdag ember vagy. Neves festő. Zászlóst egy pillanatra elöntötte a düh. ügy kell nekem, — gondolta minek állok szóba az ilyen elmaradt legénnyel ? Most is ott tart, a hol huszonöt év előtt. Vimmer nevetett. — Ne haragudj pajtás, régi cimborádra. Látod, én nem haragudtam, a mikor szalonnát és disznósajtot kaptam hazulról és te a sze­retődnél mind megetted. Emlékszel még a Jó- zefinre ? A kis szőke modelre ? Nem hiába hogy úgy szerette a disznóságot, egy hentes vette el. Vimmer haragosan, illetlenül kacagott és Zászlós kényelmetlenül érezte magát. Nevet­ségesnek találta, hogy öt perc előtt a minisz­ter szorongatta a kezét, a most egy ilyen sen­ki ember komázzék vele, Látta, hogy a fele­sége közlekedik, de aztán visszafordul. Nyil­ván nem volt ínyére a kopott száraz időben, — melyből nekünk a múlt években szintén volt részünk, el­lássa a földet elegendő vízzel, — na­gyon bevált, a reája fordított befektetés dúsan meghozta a kamatját. Itt az emberiség a természetelleni küzdelemben győztesként jött elő; e befektetés által sikerült magát a termé­szettől függetlenítenie. De bármennyire kezdte is a tudomány kutatni a termé­szet titkait, hogy az emberiséget a ter­mészettől mindinkább szabaddá tegye, ez még sok mindenben nem sikerült, a természetnek az emberi hatalom alá való hajlása — úgy látszik — csak fo­kozatosan és csak lassú menetben lesz lehetséges. Az emberiség nem tudja ez idő sze­rint megakadályozni pl. az időjárásnak a célszerűséghez való alakulását. Szó sincs róla, egykor bizony el fog követ­kezni azon boldog korszak is, midőn a munkás emberiség az időjárást szük­ségleteinek megfelelően fogja majd ké- nye-kedve szerint átalakítani, de ma úgy látszik ettől a szép eszmétől még távol állunk. Ma tétlenül, összetett kézzel s köny- nyes szemmel kell néznünk, hogy akkor zuhog hétszámra az eső, mikor a dol­gos társadalom egyik főoszlopa: a gaz­da közönség keserves munkájának a gyümölcsét, véres verejtékének fáradtsá­gát már látni akarná, mikor a gabona- nemű megért és játszi s hangos dalo­lás kíséretében előjövő aratási idő már elérkezett, A dús esőzések ellen nincs mit tennünk, tűrnünk kell hogy a rom­boló természet tönkreteszi fáradsággal megszerzett kincsünket. — Bocsáss, a feleségem vár, szólt és elné­zett Vimmer feje felett. — Igen ? Őuagysága ? Az a hölgy, a ki visszafordult, a mikor engem meglátott ? — Ó hová gondolsz ? — Persze, úri nő. Nem volt model. Vimmer hangja édes, gonyolódó volt­— Mi az ? Mit akarsz tőlem ? — rivallt rá Zászlós. A kopott szétterpesztette lábait és mind a két kezét Zászlós vállaira rakta. — Miska, öreg cimbora, hiába pingáltad azt az eperajku nimfát, meg azt a kecskelábu faunt, én tudom, hogy művész vagy. Zászlós megdöbbenve, szivén találva nézett a kopottra, a ki egyszerű, durva szavakkal leplezte le előtte a nagy igazságot, melyet szégyenkezve, gyötrődve érzett át már eszten­dők óta és nem mert magának bevallani. — Én ismerlek — folytatta suttogva a ko­pott. — Jobban ismerlek, mint te önmagadat. Olyan vagy, mint a nap, ha kormos üvegen át nézik. Mint a fogságban megszeliditett farkas, a ki jól él. Együtt nyomorogtunk Pesten és Münchenben. Bámultam és irigyeltem a tehet­ségedet. Emlékszel, hogy indultál neki ? Mint a legendák hőse. Újat, újat akartál teremteni, a minél nagyobb diadala művésznek nem lehet Mi voltam melletted én? Gnóm. Rajongtam a művészetekért, hittem bene és hü maradtam hozzá. Ez a bányász, ez az első képem, a mit a zsűri elfogadott, a te iskoládból való. Senki, semmi nem lettem, de hü maradtam a művészethez. Hol tartanál, ha te is hü ma­radtál volna hózzá ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom