Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)

1913-11-16 / 45. szám

2-ik oldal.

FEHÉRGYARMAT

1913. november. 16

újulnak, állami előkelőségek, nagy emberbarátok, kiváló hölgyek és nagy politikusok jönnek össze tanácskozni, hogy az emberiség eme rákfenéje ellen milyen módon keressenek orvosságot. Leg- hathatósabban működnek ezidő szerint az egyes felekezetek jótékony intézményei, amelyek bevették hatáskörükbe a meg- tévelyedett leányok vissza szerzését a társadalom számára. Németországban minden személyszállító kocsin feltűnő falragaszokon adják tudtul a közönségnek, hogy adott esetben ha észrevenné, hogy egy gyanús idegen gonosz szándékkal hálójába akar keríteni magukra hagyott fiatal cselédeket, akkor nyomban tegyen jelentést erről a legközelebbi állomáson tartózkodó rendőrközegnek, vagy ha rendőr nincs a közelben, akkor az állomásfőnöknek.

A leányokat pedig arra kéri a felhívás, hogy vigyázzanak ha egyedül utaznak, ne kössenek könnyen férfi ismeretséget és utasítsanak vissza a legerélyesebben minden tolakodó, erkölcstelen ajánlatot. Az egyesületek még arra is vállalkoznak, hogy ezeket a leányokat, a- kik védelemre szorulnak, kellő módon elhelyezze és közeli jövőjükről gondoskodik.

De vajon ezek a jóléti intézkedések birnak-e elég erővel arra, hogy ezt az erős áramlatot eredménnyel leküzdjék. A hírek, amelyeket olyan sűrűén olvassuk a világsajtóban, ezek a hirek azt bizonyítják, hogy bizony igen gyenge fegyver a leánykereskedelem elleni kongresszus, valamint a jótékonyság a leánykereskedelem szégyenfoltja ellen.

Mostanában szokatlanul nagy erővel tört ki megint ez a baj, amelynek szeBarátom a festő.

(Folytatás.)

Rokolya ur elhalgatott és elmerült szép emlékeibe, engem meg majd megfulasztott a visszafojtott kacagás.

Néhány pillanatig tartott csak Rokolya ur meghatottsága, gyorsan folytatta a megszakított elbeszélését:

— Lássa, kérem teljesen elkalandoztam a tárgytól; tehát, mint már említettem, művészembert mindig érdeklik a régiségek. A régiségek kedvéért már többször utazgattam Itáliában. Sok mindent vásároltam össze, de főleg Floreneben, egy Modello nevű antikvárius boltjában. Amikor néhány évvel ezelőtt jártam ott, a Mendello boltja előtt egy gyönyörű kép volt kifügesztve. Egy Vénuszt ábrázoló festmény volt; csodaszép nő, — mondhatom, hogy amikor megcsodáltam, vatósággal elöntött a forróság ... De kérem — nagyon tisztességesen volt megcsinálva . . . mert . . . na, egy szóval gyönyörű volt! így csak Rubens festett, gondoltam magamban és erősen dobogni kezdett a szivein. A Rubens-festmé- nyeket alaposan tanulmányoztam Drezdában

. . Bemegyek Mendellohcz, aki láthatólag örült a látogatásomnak.

— Csinos kép az ott az ajtó előtt — mondtam én.

—■ Áh, a vénusz ? ! Egy herceg hagyatékából származik. Elárverezték és én megvettem.

riumát mindezideig nem találták föl. Nem is operációval lehet ezeken a bajokon segíteni, hanem preventív intézkedésekéi. Ha a nép jómódban e* akkor az erkölcse is erősebb és nem tántorítható el a bűn örvénye felé. A szegény emberben csak a nagy hit-buzgóság, feneketlen akaraterő és a rög szerei ete tudja megtartani az erkölcsöket. A gyengébb ember könnyen meginog és a csábitó az ilyeneknél könnyen elérheti célját.

Az élet mutatja, hogy mint lesznek tisztes családok gyermekeiből romlott nők. Az apának otthon háza és néhány hold földje van, amit ő maga és háza népe művel meg. A termés nem sikerül, kis jószág adóságokban úszik el, a gyermekeket már kenyérrel is alig lehet eltartani, az apának a városba kell mennie napszámos munkára, az asszony is dolgozik, hogy legyen kenyérre a gyermekeknek és az ilyen körülmények között felnevelkedett gyermekek majdnem ér- zéktelenné válnak a jobb erkölcsök irányába és alig van családfő, amely az ilyen viszonyok közé került, hogy az alkohol ördögének ne hódoljon. Ezen a ponton pedig igazán megszűnt minden néven nevezendő erkölcs. Az apa elzül- lik, a gyermekek pedig magukra hagyatva fiatalos fejjel könnyen beleesnek abba az erkölcsi hínárba, amelyből menekülés alig van.

Elsősorban tehát gazdaságilag kellene a népet rendbe hozni, aztán az ital erkölcsbontó hatása alól kiszabadítani és csak aztán lehet eredményes kilátással felvenni a harcot a leánykeresdelem ellen. Látjuk, hogy ez a penészvirág csak ott burjánzik, ahol gazdaságilag aGyönyörü kép, főleg a husszin és a világítás pompás . . . ilyet manapás már nem nagyon csinálnak ... ez a kép legalább kétszázötven éves ... — mondta Mendello.

— Ki festete? — kérdeztem, mire ő leakasztotta a képet.

— Itt a sarokba van ugyan valami név, — mondta — de az én szemem gyenge, nem tudom elolvasni még nagyító-üveggel sem . . . kérem, nézze meg uram.

A nagyitóval megnézem és tisztán tudtam elolvasni. „Pater Paul Rubens fee. 1633.“ Tyüli

— a szivem sáska-ugrásokkal kalimpált. Ez egy valódi Rubens! gondoltam, de föltettem magamban, hogy emlitést sem teszek erről Men- dellónank mert különben elérhetetlen art kér érte.

— Én sem látok semmit — mondtam nyugodtan, nagyon elmosódott az a kis karcolás a sarokban. Mennyibe kerül ez a kép ?

— Önnek odaadom négyszáz líráért a szép kerettel együtt, tudom, hogy nagy müértő és már sokat vásárolt nálam. Az ár nevetségesen olcsó, — mondotta Mendelo.

Négyszáz líra sok pénz és én megígértem, hogy másnapig meggondoltam a dolgot. De a képet egész napon át nem tudtam elfelejteni. A vöm Müncheniben él, hires arcképfestő.

Elhatároztam tehát, hogy áldozatot hozok és megveszem neki születésnapi ajándékul a képet. Másnap tehát leszurkoltam Mendellonak

lacsony fokon áll a nép. A mi jobb vidékeinken és a külföld kultiváltabb részein már ritkább esett ez.

A mi szégyenfoltunkat tüntessük el e- lőzetes intézkedésekkel ós akkor majd nem leszünk a leánykereskedelem elleni küzdehnben olyan szomorúan fontos tényezők.

A csavargó törvény.

A közveszélyes niunkakerülökről szóló 1913. évi XXí.-ik törvénycikk életbeléptével a magyar büntetőtörvényköny- veknek egy régen érzett hiánya lett pótolva.

Kettős célt óhajt szolgálni ezen törvény, úgymint: a bűncselekmények megelőzését és a bűnösök megjavítását. Az első cél elérését szolgálja azzal, hogy már magát a munkakerülő, léha életmódot büntetéssel sújtja, a másikat pedig, hogy megalkotja a dologházak intézményét.

Mert úgy a bűnösöknek, mint a visz- szaesőknek, túlnyomó hányada a dolog- talan, munkakerülő, csavargó elemből telik ki és ezen elemnek egyrészt a dolgozó társadalomból való elkülönítése másrészt munkára és dolgos életmódra való szoktatásra az államnak egyik főfeladatát kell hogy képezze.

Eddig a csavargás kritériuma és büntethetőségének feltételei voltak, hogy az illető lakásnélküli, avagy lakását elhagyó egyén a hatósági előzetes, foglalkozásszerzósét megparancsoló és határidős figyelmeztetése, utasítása ellenére foglalkozás nélkül csavargásban találtassák, a

négyszáz lirát és egyenesen Münchenbe utaztam, hogy valahogyan le ne késsek a vöm születés napjáról. Nagy örömmel és szeretettelfogadtak. Diszebéd volt náluk és a legnevesebb festők voltak hivatalosak.

— Én is hoztam ám egy kis ajándékot — modtarn a vömnek.

Az egész társaság, de főleg a leányom, nagyon kiváncsi volt az ajándékra. Bementem tehát a szalonba, kicsomagoltattam ott a képet és jó világításba helyeztem az egyik töteten. Aztán feltártam aí szárnyas-ajtókat és behívtam a társaságot. A vömet karonfogtam és a festményhez vezettem:

— Lásd,. — mondtam neki — ezt hoztam neked. Ez egy Rubens, 1633-ban készült, nem kópia . . . nem hsamisitvány, ez egy valódi Rubens 1

Be sem fejezhettem, amikor a vöm vendégei a festők, elkeztek vihogni, ordítani, csak úgy dőltek a novetéstöl, A vöm pedig elsápadtan, szótlanul meredt a képre, dühös lettem.

— No, fiam, — mondtam — te, úgy látszik csöppett sem örülsz az ajándéknak. Pedig milyen pompásan természetes a hús színezése és amellett milyen tiszteséges póz . . . Négy száz lirát fizettem érte . . .

A festők erre még falrongotőbb kacagásokat hallattak.

— Ön, papa, úgy látszik, gúnyt üz belőlem? — kérdezte sértődött hangon a vöm éa dühösen folytatta: — Ezt a képet, Rubens genre- ben én magam festettem egyszer, évekkel eze-