Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-08-24 / 34. szám
1913. augusztus 24. FEHÉRGYARMAT 3-ik oldai, pedig átplántálódott az utódokra is. akik már nem árbocos hajókon, hanem egész városokat magukban foglaló gőzösökön hozzák, viszik és cserélik ki távoli országok árukincseit. A mi mintánk Anglia nem lehet. De igenis lehet a közeli Németország, amely hasonló államformák között fejlődött, mint mi. Ők is átélték a hűbéres rendszert, az abszolutizmust és végül a polgári alkotmányosságnál, aminek alapját a sza- badelvüség képezte, megálltak. És jött az a társadalmi osztály, amely a javakat teremti elő, a munkásság is részt kért magának az ország ügyeinek intézésében. Az érvei nem voltak elméleti természetűek. Nem. A keze munkájával, a becsületességével, a szorgalmával, a józanságával, a hasznavehetőségével és az intelligenéiával érvelt. Ezek az érvek hatottak és ma már törvényt alkotni a munkásság meghallgatása nélkül nem lehetséges. Csakhogy nézzük ám meg a német munkásságot vasárnap. Klubjaik, kávéházaik, iskoláik, gyülekező helyeik tömve vannak és nem beszélnek másról, mint közügyeikről, helyeslik vagy elvetik az egyik vagy másik népjóléti indítványt, agitálnak egy eszme mellett. Az ember úgyis érvényesül, ha nincsenek, akik a szekerét tolják. Nem az embereik tekintélye kell nekik, hanem a gondolat, amely a jólétüket biztosítja. De arra, hogy az emberek odaát Németországban ilyenek, őket megtanították. A német-francia háborúban a német győzelmet Bismark és Moltke a német tanítóságnak tulajdonította. Egy értelmes, felvilágosodott hadseregből félvalőja lehet? Nagy csodálkozásomra látom, hogy a hölgy egy ülőhelylytl közelébb húzódik a vezetőhöz és ő ott áll a gépje előtt és feszült figyelemmel hallgatja: mit mond. Minthogy Monroe volt a következő utca, előre mentem a „grip“-re. Most nem beszélt sem a vezető, sem a hölgy. Az utolsó, amit észrevettem, az volt, hogy a vezető bólintott, mintha tisztába jött volna valamivel, azután egyenesen maga elé nézett és teljes gyorsasággal mentünk előre. Pedig a hosszú Pat-ot, j ezt az én vezetőmet, ügyes és hidegvérű fiúnak ismertük mindany- nyian! — Slack her a bit, — súgtam oda neki a zsargonunkban, — ami azt jelenti, hogy: „Menj kissé lassabban!“ Mert abban a percben én már megpillantottam azt a fekete pontot a sínek között — emberfej lehetett, mely kiáll a földből. A hölgyre is néztem. A tekintetét ő is arra a pontra szegezte és keményen megmarkolta a pad támláját. — Máris ijedezik — gondoltam — hát még ha látja, hogy saját ura az, aki meg akar halni 1 Ám a hosszú Pat nem ment lassabban. Odakiáltottam neki, hogy emberek vannak a medencében — semmi változás. Most tisztán láttuk a fejét: ő volt az, ő volt a lyukban, az a fiatal hóbortos fickó. Az arcát elénk fordította. Ekkor én a számhoz illesztettem a sípot 6* teljes erőmből belő fújtam. Pat csak ment annyi elég egy győzelem kivivására, mint egy részegeskedő, kultiválásán tömegből. Tanítsuk a népet, hogy tartsa meg a vasárnapját pihenéssel. Mert csak igy remélhetjük, hogy ő maga is megtanulja, hogy csak az önbecsülés ad jogot a boldogságra. Budapesti levél. írja: Bársony Ernő. (Folytatás.) Közvetlen e mellett van a „Dühöngök konyhája“, ahol 20 fillérért bárki tör- het-zuzhat és egész napi bosszúságát a célpontnak kitett porcellántányérokon, cseréptálakon, poharakon töltheti ki. Néhány lépésnyire körben forgó, bábokból álló lukodalmas menetet látunk. Komor urak frakkban és cilinderben, karjukon , menyasszonyaikkal“ forognak körben várva, hogy a jókedvű közönség cilindereiket leverje a fejükből. Elképzelhetetlen az a gaudium, ami egy jól sikerült dobás után keletkezik. Valóban nem kevéssé mulattató látvány az, midőn komoly urak és dámák izgatottan, rettenetes arcfintorral célozzák egész estén át a lakodalmas urak cilinderét. Itt van a Tanagra is. Ez azonban nem annyira érdekes mutatványaival, (táncosok és táncosnők mozdulatainak visszavetitése kicsinyített, miniature alakban), hanem érdekes kikiáltójával ér el nagy sikereket. Szemben a Tanagarával fekete csu- hás, kísérteties ábrázatu, szerzetes barát hívogatja a nagyérdemű közönséget a ,Szellemek tanyájá“-ba. Itt előre változatlan gyorsasággal: még egy negyedpillanat és . . . Ráütöttem a csengőre, fölhangzott a berregese — és azután előre ugrottam és megragadtam a féket. De már késő volt, rikácsolva ment el a vonat a medence fölött, mielőtt megállt. Leugrottam; gondolataim zűrzavarosán keringtek az agyamban; csak arra emlékeztem, hogy meg kell ragadnom egy embert, aki védekezni fog. De mindjárt fölszálltam újra, a „grip“-ro és általában sehol sem leltem nyugtomat. A hosszú Patnak is dúlt volt az arca, összefüggéstelen szavakat hebegett a medencéről és emberekről, kik a medencében voltak és miképpen is történhetett, hogy ő meg nem állította a kocsit, A fiatal hölgy azt kiáltotta, hogy: „Iszonyú! Iszonyú!“ Az arca vértelen volt és görcsösen kapaszkodott a pad támlájába. De nem ájult el és röviddel ez után leszállt és eltűnt a sokaságban. A lioszu Pat elkérte tőlem a késemet; oda- sugta nekem, hogy valamely csöndes ház kapuja alá akar menni, hogy ott lemesse az egyenruhája gombjait; ő most már nem maradhat szolgálatban; nagyon sajnálta, de el kel! búcsúznia tőlem, én rám hárul a kötelesség, hogy a végállomásig vigyem a vonatot, ott majd kapok másik vezetőt. Sok nép gyűlt oda; megtaláltuk a szerencsétlenül járt ember fejét a leghátulsó kocsi alatt, a teste még ott állt a lyukban: a gép éppen az álla allat metszette el a fejét a törzstől. Eltakaritottuk a holttestet a sínekről: rendőr jött oda és sok nevet irt föl és rólam valamennyi utas kijelentette, hogy csöngettem és fütyültem és végre megragadtam a féket. É* ezzel ment , ., 40 fillérért mindenki megtisztulhat bűneitől. Zeg-zugos, koromsötét földalatti folyosókon, vigyorgó koponyák és keresztbe szegezett karcsontok által diszitett szűk terembe érünk a vezető pap folytonos mormogásai közben. Végre megérkezünk a purgatori- umba, mely egy kisded fekete drapériával bevont színpadból és nézőtérből áll, ahol aztán a tisztulásra vágyó és jelentkező „bűnösök* közül a vezető „szerzetes* a színpadon minden- hókusz-pókuszokat végez, elünteti a középre állított „bűnöst“, majd megkegyelmez neki és újból visszaadja az életnek. Közveten a minden bűntől megtisztító purgatorium mellett harsog a viccztanya, a mókamuzeum kikiáltója — Lépjünk be ide is rongyos huszér és nézzünk körül. Üvegbura alatt, az enyészettől megóvandó, láthatjuk az illusztrált közmondásokat, nevezetességeket és szójátékokat. Hogy csak nehányat említsek; itt látható Napóleon 3 koponyája 10 éves korában, 30 éves korában és a vaterlói ütközet után. Továbbá itt van a hires orosz kancsuka, emitt a nőstény csuka , .. Kolumbusz tojása (olyan nagy, mint egy struc tojás), Jean d’ Arc páncélja (egy hatalmas mieder), a hajszál, amin a balkán béke függ (most elveszett), ugyanazon függ Damokles kardja, továbbá a neoimpressiofutu- ristahip er modern iskola festményei. Az egyik egy fehérre mázolt vászondarab. Cime: Jeges medvék az éjszaki sarkon a hóban. A másik egy koromfekete négyszögletes vászon. Cime: Négerek éjszaka Afrikában. Ezek és tömérdek tréfás illusztrátiók képezik a Mókamuzeum látnivalóit. (Folytatjuk.) — Egy estén karácsony és újév között nem voltam szolgálatban és csöndesen ballagtam végig az utcákon. Hogy egy pályaudvar elé értem, egy pillanatra beléptem: meg akartam tekinteni a hatalmas sürgést-forgást odabenn. Hirtelen a nevemet hallom — az egyik kocsi lépcsőjén áll, aki szólt. Felém mosolyog és int. A hosszú Pat volt. Nem ismertem rá mindjárt: finom ruha volt rajta és levétette a szakállát. Rövid ámuló kiáltás siklott ki az ajkamon. — Csitt, ne olyan hangosan! Tulajdonképpen miképpen folyt le a dolog akkor? kérdezte Pat. — Vallattak bennünket. Téged keresnek. — Elutazom Nyugot-Amerikába — szólt Pat. Mi öröme van itt az embernek az életben ? Hét—nyolc dollár hetenként, de ebből négy táplálékra . . . Földet veszek, farmer lsszek. Ha velem akarsz jönni, odaát Frisco környéken keresünk földet. — Nem mehetek . . . — Jó, hogy eszembe ötlik: itt a késed. Köszönet érte. Látod, a vilamvasuti alkalmazottnak nincs jövője . . . Főihangzott a vasúti fütty. — Isten veled — szólt Pat. — Mondd csak, mennyit kaptál attól az embertől, akit elgázolt a villamvasut? — Tíz dollárt. — Annyit kaptam én is. Nos, tulajdonképpen becsületes fizető volt. De az asszony ügyesebb volt nála. —Az asszony? — A fiatal asszony, igen. Egy-kétezer dollár nem játszott szerepet nála. Ha most köny- nyebb életet kezdhetek —■ neki köszönhetem.
