Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-08-10 / 31. szám
1913. augusztus 10. FEHÉRGYARMAT 3-ik oldal. Három pohár (Borebi), Sehelley Gyula: Iszogatok, dalolgatok, Schöffer: Bölcs Salamon Hoppe: Nem marad a piros rózsa, Huber K. nem nézek én . . . Őrségen, Ziegler: Da- lárinduló. Az est beálltával az Apolló Projetograph, ünnepi vetített előadást tart a szabadban & nagytribün előtti téren, s újdonságainak legérdekesebb képeit fogja bemutatni. Azonkívül nagyszabású tombolajatékról is gondoskodott a rendezőség, amely a közönség kényelmét azzal is kívánja szolgálni, hogy Szent Istvánnapján ingyen omnibuszjáratot is létesít oly módon, hogy mindazok, akik a városi omnibuszokon, amelyek minden vonalról az Ügetőversenypályáig közlekednek, váltják meg 1 koronás belépőjegyeiket, azokat az omnibuszkocsik ingyen kötelesek az Ügetőversenypályára szállítani. Azonkívül minden irányban villamos vasúti kocsik is fennakadás nélkül fognak a közönségnek rendelkezésére áilani. Budapesti levél. írja: Bársony Ernő. A fejtetőre állított gazdasági, pénzügyi és hitelviszonyok közvetlen előidéző oka — köztudomás szerint — a viharos bel- és külpolitikai eseményekben találja elfogadható magyarázatát. És hogy a baj sohasem jár egyedül, azt szomorúan tapasztalhatjuk más, friss gazdasági katasztrófák eljöttével. Virágzó vármegyék, óriási földdarabok vannak szennyes ár alatt, gazdáink egy egész évi verejtékes, fáradságos munkája veszett kárba, rettenetes járványok (északon, igy a szomszédos Beregben himlőjárvány, délen a kolera) csigázzák félholttá szegény, sokat szenvedett hazánkat. S a fordulat — ha beáll is — oly lassú ütemben veszi kezdetét, hogy e vamra mondom, szép fiúi Egy kicsit nagyon is kényeztetik a nők . . . A leány nem felelt, máris féltékenységet érzett. Egész éjjelen át sirt. Másnap, miután a színész előre értesítette pajtását, akinek Racine dicsőséges szerepét szánta, — elment a kis román leányért, s örült magában, hogy milyen jól fog mulatni és nevetni. A találkozás a hatodik emeleten, a kiválasztott színész lakásán történt. A férfi fiatal volt, sima arcú, szép szemű, de elég mindennapi. Hogy az ember ellenállhatatlannak tartsa, ahhoz kellett az a tudat is, hogy ő irta Fédrát. Modora és mozdulata azonban nem nélkülözte a vidéki színészek eleganciáját. Yanna remegett, zavart volt, nem tudta, mit is kellene mondania ? — Racine ur, Racine ur, — dadogta szegény. Az Andromac szerzőjét istenibbnek képzelte ugyan, de az ál-Racine kinyitotta a száját és recitálta a verseit. A leányka egészen elkábult, zokogni kezdett, de naivabb, becsületesebb volt annál, semmint arra gondolhatott volna, hogy megcsalják őt. A két cimbora egymásra liunyor- gatott s „Racine“ kezdett nagyon tetszeni magának a szerepében és kellő pózzal, nyugodt lassúsággal irta bele a könyvbe, amit a lányka magával hozott, e szavakat: „Az én bámulómnak “ A fickó majdnem komolyan vette magát. A tömeg-csapások teljes kiheverésére egy évtizeden belül alig-alig van reményünk. Talán legérdekesebb, egyszersmint a legszomorubb illusztrátiója gazdasági életünk szomorú állapotának az a statisztikai kimutatás, amelyet a m. kir. államvasutak igazgatósága e napokban adott ki a júliusi utas-forgalomról. E szerint a tavalyi forgalomhoz képest az idei 80 százalékkal csökkent. Értsük meg jól. A tavalyi év julíus havában fürdőre utazó minden 100 utas közül, ez év júliusában — a főszezonban — csak 20 utas engedte meg magának a nyaralás, a külföldi fürdőkre való utazás költséges passzióját. A többi 80 itthon maradt s nyaral a maga módja és financiális viszonyai szerint. Egyetlen elem volt itt Pesten, a- mely őszintén örült a viszonyoknak ilyetén való alakulásán: a nyári mulatók, a környékbeli kirándulóhelyek, a ligeti vendéglősök derék tulajdonosai, akik a fentebb vázolt körülmények folytán oly szezonra számítottuk, amilyenre évtizedek óta nem volt példa. Hiszen ez oly természetes is volt! Budapestből óriási százaléka kerül ki a külföldi fürdővendégeknek s ezek ez idén nélkülözvén a külföldi fürdőzéshez megkivántató szép világoskék ezerkoronásnak egy-vagy két darabját, még mindig fognak rendelkez- ni egynéhány majdnem olyan s.ép százkoronásokkal, amelyek a fürdőzés költségeire ugyan nem elegendők, de amelyeket a Zsardénban, a Folis- ban, vagy a Casinó de Par is-ban, ti la baldachinos szeparált helyiségekben, bemutató, — hogy a siker teljes legyen, — eltávozott. A dolog kezdett már gonosszá válni. Az exaltált kis román leány csaknem áldozata lett „Racine“-nak. Maga mellé ültette, perzselő szemekkel nézte és simogatta jéghideg kis kezét. Lágy, szelíd hangon — óh, ha igy tudott volna játszani a színpadon is — beszélt hozzá: — Édes gyermekem, máskor is el kell jönnie hozzám 1 Különösen, de úgy tetszik, mintha öröktől fogva ismertem volna. Hősnőimnek szépségét, kiválóságát mind megtalálom benne. Ha mellettem érezném mindig, milyen mestermüveket alkothatnék! De az én szegény lelkem terméktelen lett, hiányzik a forrás, a távoli „kis forrás“ . . . Sajnos, maga el fog menni! Vanna nagy, mélabus szemeit bátortalanul emelte fel hozzá, de azok mégis olyan világosan, olyan érthetően mondták: — Mi vagyunk Vanna életének kék ablakai, nézz rajtunk keresztül a leikébe . . . Ó nem megy el, ha te is úgy akarod . . . Milyen szomorú volt ez a szent bizalom! Ilyen magasztos hittel, ilyen tiszta álommal, ilyen angyali odeisseivával ide jntni! Vannak naiv szerelmek és szenvedélyes képződések, amelyek ég felé törnek, a kétely ólomsulya soha nem éri el. Vanna fölötte állt a világ minden csalásának — és ez mentette meg. A férfi nem merte túllépni a tréfa határait. Jepuffogó pezsgő, magakelletö cigány mellett, no meg vidám kis hölgyecs- kék társaságában lehet is, kell is elkölteni. Mert hogy szórakozni csak kell, azt a pesti nép oly természetesnek találja, mint — teszem azt az én tisztelt és nagyrabecsült Lőrincz komám — aki télviz idején a világ legtermészetesebb dolgának tartja azt, hogy ö egy-egy körvadászat alkalmával legalább is 15—20 nyúlnak lépjen a nyakárai Nagy forgalomra számítottak tehát ez idén a nyári, a „zöld“ vendéglősök. S mit tesz Isten ? Isten azt teszi, hogy megcsüfolni bátorkodik a Gergely-féle naptár mindez ideig res- pectált azon rendelkezését, mely szerint tél után tavasz, tavasz után nyár következik, ellenben egy télies tavasz után ad ismét egy olyan télies-őszi, amidőn is a pénz, a jó öreg' finom dohány nem annyira a Vampeticsek, Weingruberek és Gqndelek kasszájába, hanem egyrészt a szénkereskedők zsebébe, másrészt a télikabátok azon jótulajdonságánál fogva, hogy rájuk megfelelő kamat ellenében egy direct e célra rendszeresített intézmény által a hónap vége felé egy kevés mennyiségű pénznek nevezett ércdarab adatik — a zálogházak trezorjaiba vándorolnak azon egyszerű oknál fogva, mert a télikabátra most mindennél nagyobb szükség van. Nem tudom bizonyosan, úgy hiszem, hogy az öreg, megboldogult pepitás Podmaniczky báró volt az, aki azt mondta, hogy egyetlen szép nyaralóhely van a világon és ez . . . ane Ranice szelleme nem engedhette meg, hogy ez az ártatlan gyermek, aki szenvedélyesen szerelmes a geniejébe, elvesszen egy komédiás karjaiban, A fiatal leány egyedül találta magát a nagy Párisban. Az est beálltával az álomnak vége szakadt és Vannának az a sorsa, hogy ne is álmodhassák tovább. Pár órával később a Comédie Francaise előtt történt a dolog. A szinla- pok Fédrát hirdették. A kis zarándok űzve és hajtva a vágytól, belépett a színházzal szemben levő Regence-kávéházba. Ebben a kávéházban gondolkozott sakktáblája felett a halvány Bonaparte, itt felejtette el múzsáját az abszint zöld ruhájáért Alfréd de Musset. De Vanna csak Raciné-t ismerte és ahogy beszélt vele: megtelt a lelke büszke boldogsággal. Egyszerre egy csapat ember jött be az aj- fón. A szinházban felvonásköz volt. Hangosan beszélgettek. Mit is mondtak? Mik voltak azok a rettenetes szavak amik a fülébe jutottak? . . . — Hát bizony az a Racine — mondta valaki hangosan — nagyszerű! Ki hinné, hogy kétszás éve élt! A genije olyan, mintha most is itt élne köztünk . . . — Ha meggondolja az ember, hogy Fédrát annak idején nem méltányoltak! Micsoda nagy poéta volt ő, és a mostaniak milyen törpék hozzája képest! így folyt még néhány percig a beszélgetés, de hirtelen elhallgatott. A kávéházban fájdalmas sikoltás hangzott végig s egy fiatal test vonaglott a mozaik padlón. Vanna a kegyetlen szavak hallatára kétségbeesve, ájultan esett össze.
