Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-07-13 / 27. szám
2-ik oldal. FEHÉRGYARMAT 1913. julius 13. githette a legelemibb szükségleteit, vagy olyan bőségében volt az ennivalónak, hogy az semmiféle értékkel nem birt előtte, mert hiszen az erdő, a gyümölcstermő fa sokkal bővebben adta a maga kincseit, mint amennyire neki szüksége lehetett, az élelmicikkek pedig vagy semmi, vagy alig számbavehető munkát reprezentáltak. Ezzel szemben gondolni kell arra a kormüvelésre, mely minden egyes káposztafőhöz vagy kalarábéhoz külön csatornán vezeti a vizet, vagy gondolni kell a szőlőgazdaságra, ahoi hónapok keserves és aprólékos munkája után lehet gondolni csak sztiretelésre. Gondolni kell arra, hogy a civilizáció emelkedésével egyre drágább és egyre nagyobb értékű lesz az emberi munka és ennek megfelőleg az a pénzbeli érték, amelyet a földbirtokos napszámban kifizetett és amelyik most már benne van annak a terméknek az értékében és az előállítási költségeiben. Nem is mondjuk, hogy ez csinálja az élelmiszer piac drágaságát, azonban az egyébb okok meilett ennek az oknak is szerepe van abban, hogy miért lett az élet drágább és miért lesz a megélhetés világszerte egyre nehezebb. Az a korszak, amelyet a szelíd lelkű írók úgy igyekeznek megrajzolni, mint az aranykorszakot az középút volt a modern civilizáció és a természetes állapot között. A kenyérért már meg kellett dolgozni, azonban a munka még olcsó volt, a művelésre váró földek nagy többsége mellett az emberek nem kényszerültek arra, hogy ravasz és sok fáradságot igénylő módon kényszerítsék a földet a szükségesek megtermésére. És ezért olcsó és mindenki számára könnyen hozzáférhető volt minden, ami az élelmezéshez és a legprimitívebb szükségletek kielégítéséhez tartozott. Annak, akinek volt, a kenyerét és szalonnáját szívesen megosztotta mással, hiszen addig, amig a készlete elfogyott, amúgy is következett az uj. Akkor, annyi, amennyivel a hasukat megrakják, bőven jutott az aratóknak és mindenki paradoxonnak tartotta volna azt, hogy azoknak, akik más kenyerét learatják, maguknak ne legyen mit enniök TWbadobozf ingyen küld: HENRI NESTLÉ.Wien,tBiberstn 4 b A Hitelintézet liquidálása. Á fehérgyarmati hitelintézet r.-t szanálási ügyében f. hó 8-án dr. Farkas Jenő ur az intézetnek az egyeztetéssel megbizott jogi képviselője városunkba érkezett, hogy a békés kibontakozás keresztülvitele végett az érdekeltekkel személyesen tárgyaljon. A békés elintézéshez újabban is többen járultak hozzá ugyan, mindazonáltal ettől egyesek mereven elzárkóznak és emiatt az egész kibontakozás már csak hajszálon függ. A piacot megrázkódtatásnak kitenni nem szabad, és bármennyire kerüljenek is felszinre egyes zavaros dolgok, ol kell mindent követnünk, hogy az amúgy is már eléggé diskreditált piaczunk a fenyegető krizistől megkiméltessék. A visszJeszámitoló intézetek egytogatásáról, jóízű kiszívásairól, melyek oly feltűnést keltettek, hogy azok megjelenése napján három tekintélyes nagy laptól kaptam szerződési ajánlatot. A belügyminiszter halála. Nemsokára ezután nekem kellett az „újdondászt“ helyettesítenem. A főszerkesztő egyszerűen kirendelt a szabadságra ment Korda Imre helyére. Ment is valahogy a munka pedig akkor sok mellékrovat tartozott még az újdonságok főrovatához. Egy szép napon (1879. szeptember 9,) berohan hozzám a főszerkesztő: — Olvasta-e a Pesti Napló estilapját ? — Még nem. — Hát nézze meg. Benne van, hogyRajner Pál volt belügyminiszter lontói birtokán öngyilkos lett. Szerezzen akárhonnan, ha a föld a- 161 is, részletes tudósítást. Érti: részletes tu- dóstást. Mindenfelé elszalajtottara a segédcsapatokat magam is lótottam-fnttotam az illetékes minisztériumokhoz, politikai klubokhoz, rokonokhoz, ismerősökhöz: mind hiába. Senki se tudott egy kukkot se. Csak a szomorú tényt magát tudták konstatálni. Lontó Hontmegyében, egy akkor csak keletkezőben lévő község volt, táviró állomás nélkül; oda tehát hiába fordultam volna. Három nap is belellik vala, mig a válasz megérkezett volna. Már-már elérkezett a lapzárás ideje, a többi szerkesztőségek sem kaptak semmiféle értesítést ős igy nem is adhattak. Ekkor nekiláttam és ex abrupo, hasból írtam egy részletes tudösitást. Leírtam a szobának a berendezését, a boldogult utolsó beszélgetését a házvezetőnővel, leírtam, minként rendezte iratait, az íróasztal melyik fiókjába helyezte végrendeletét, végre hogyan vánszorgott kimerültén a pamlaghoz, mily meghatottsággal búcsúzott el az e fölött lógó női arcképtől s mily gyorsan, miféle revolverrel végzett magával stb. A hasábos tudósítás óriási szenzációt keltett, a világ valamennyi lapjának megtelegrafálták, A főszerkesztő nagyon meg volt elégedve. Egy hót múlva megjelent egy hir ugyancsak a Pesti Napló esti lapjában. Azt akarta a világgal elhitetni, hogy Rajner Pál a kertben a körtefa alatt lőtte magát agyon. Persze senki se hederitett rá. El se hitték. Hiszen akkor ez az ügy már le volt tárgyalva s az én tudósításom alapján véglegesen elintézve . . . részének, a kapzsisága folytán a betétesek vannak a legrosszabb helyzetben. Ezek az intézetek, a melyek korlátlan hitelt adtak a Hitelintézetnek, noha annak reáli- tásáról nem győződtek meg s a melyek felügyeleti jogukat nem kellőleg érvényesítették, mert hisz lehetetlen, hogy ha rendesen ellenőrizték volna az intézetet, ennyire került volna a sor, — nem e- légedtek meg a kezeikben lévő váltókkal s igazgatósági kezességi okiratokkal, melyekből még jogtalanul a régi nagyobb összeggel ki cserélt kezességi okiratot is „tévedésből“ visszatartották s most azt is érvényesíteni akarják lekötötték az igazgatóságot is. Ezenkívül rá- lették a kezüket a keéri kölcsönből befolyó 36.000 koronára, kiválasztották az intézet legjobb anyagjait s azokat elvitték maguknak s a jó helyen bekebelezett váltó kölcsönöket pedig magukra engedményez- lettók, amiről tudták, hogy az ezeknek alapjául szalgáló váltók másnál vaunak elhelyezve. Tették ezt pedig oly időben, mikor az intézet a fizetéseit már beszüntette. Sőt amikor a hitelintézet szorult helyzetbe kezdett jönni, ekkor a magas kamatlábon kívül nagy jutalékokat szedtek tőle. Tudjuk azt, hogy veszíteni senki sem akar s a pénzétől megválni senkinek nem tetszik, de egy ily dolgot csinálni nem szabad, mert hisz itt nem csak ők, de mások, náloknál sokkal ártatlanabbak és sokkal szegényebbek is érdekelve vannak és közérdekű dolog, hogy méltányosan legyenek a dolgok minden részben elintézve és a kár ne pusztán csak a betéteseket érje. Egyébbként a betéteseknek feliajánlott összeg az igazgatóság tagjainak áldozatkészségéből állana rendelkezésünkre és nem a visszle- számitoló intézetek jóvoltából, kiknek eljárására még példa nem történt. Egyrészök már nem vár semmit: sem egyezséget, sem csődöt, hanem azon volt igazgatósági tagokat is macerálják bekebelezésekkel, előjegyzésekkel és perlésekkel, “kiknek a kilépések előttük rég tudva voltak és a kik az intézet kötelékéből régen kiváltak. Előállanak most mindenféle a- laptalan igénnyel is, melyek szintén csak arra jók, hogy ebben a nagy zür-zavarban, még nagyobb sötétséget csináljanak s mint halljuk éppen azok akarják a kellemetlenséget előidézni, kik az intézettől már a fizetésképtelenség idejében kaptak betétkönyvet. Sajnos dolog, hogy a községi adó hátralék is túl nagy, ami pedig az egész községi háztartásunkat lényegesen befolyásolja. Az érdekelteket felhívjuk, hogy kövesének el mindent a békés kibontakozás érdekében és ne hagyják a dolgot tovább elfajulni.
