Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)
1912-06-21 / 25. szám
Hogy ez a remediuin még nem gyógyít meg minden vérző sebet, a melytől a magyar hivatalnoki kar életereje, munkaképessége gyengül, azzal maga a kormányhatalom is tisztában van, csak tapasz lehet, amely a vér elcsergedezését eg3ridőre megállítja. Es ez természetes is. Hiszen nemzetgazdasági tapasztalat, hogy a termelő és fogyasztó közötti viszony átutalást jelent és a gazdasági szükség parancsolta a drágasági visszonyok folytán a javadalmazásnak családi pótlék formájában való emelését, az így keletkezett államháztartási szükséglet részben a termelőkre hárulván, ezek fedezetet vagy bár csak külömbözetet is abban találnak, hogy a termények árát emelik fel. És ez a körülforgás állandó és szüntelen. Formája, jelentkezési módja más és más csak, visszonyok helyzetek folytán. A felismerésnél bizonyára többet jelent a javaslat célzata, a mely a toldozás, foldozás helyett egységesalapot teremt és ethikai vonatkozása, status politikai érdeke mindenkire tartozik, aki tagja a nemzetnek és megérti a nemzet hivatását, belátja miért szükséges számban nagynak és ezáltal tekintélyesnek lenni a nemzetnek. 2. oldal. __________________ Fe ljelentett uzsorás és okirat hamisító. Ezelőtt néhány nappal egy igen érdekes feljelentés érkezett a szatmári kir. ügyészséghez. A feljelentést több jánki lakos adta be Róth Salamon ellen, aki őket a legkörmönfontabban kiuzsorázta s azután a nevükre okiratot hamisított. Ez az uzsorázskodás oly nagy irányú, amelyhez hasonló még nem történt Szatmárvármegyében. Róthot, aki ellen már el is készítették a vádiratot, 2 rendbeli uzsoráskodás tagra dagadt ajkait mozgatta. Emberek jöttek, kivitték az udvarra, leöntözték vízzel és erősen megrázták. Kissé magához tért, felnyitotta a kígyótól megmart jobb szemét és hirtelenül meglátta a gólyát, amint a 2 udvar fölött leereszkedett tés a csőrében valami hosszút, csapkodót hozott. — Még?! — gondolta Koméi. — Még nem volt elég? Ezt nem élem túl. Oh Istenem bűnös vagyok! És az emberek láttákba gólya mint repül az eltörött ablakhoz és még egy kígyót dob be a szobába. Koméi hangosan feljajdult, homlokához akarta emelni a kezét, hogy keresztet vethessen magára, de nem tudta megmozgatni. A keze visszaesett a mellére. Melléből mély sóhaj szakadt fel és Koméi kiszenvedett. Végre. vétségével és egy rendbeli magánokirat hamisitás tettével vádolja a kir. ügyészség. Az esetről az alábbiakat jelentjük: Ezelőtt két évvel 1910. december havában Csahoi Gedeon és Csibére Bálint szamossályi lakosok elmentek a falu bankárjához, Róth Salamonhoz és tőle 35 korona kölcsönt kértek. Róth teljesítette a két ember kérését, adott nekik 35 korona kölcsönt és pedig oly feltétel alatt, hogy ők adnak arról egy váltót, amely 1911. junius hó végén, tehát 6 hó múlva esedékes. A két megszorult ember Róthnak átadott egy kitöltetlen váltót, amelyet az uzsorás másnap a Szatmári Bankegyesületben 48 korona értékben leszámitoltatott. Mikor eljött a fizetés ideje, Csahoi Gedeon elment az uzsoráshoz és megkérte: várjon egy pár napig, mert csakakkor tud fizetni. Róth azonban erre nem volt hajlandó, kijelentette, hogy nem vár egy percig sem, ha nem fizet, követelése fejében lefoglaltatja ingóságait és kitüzeti ellene az árverést. Csalijai ettől megijedt s kérte az uzsorást, hogy ne tegye tönkre. Róth kijelentette, hogy ha ad egy 50 koronáról szóló uj váltót és azt a feleségével is aláíratja, vár még egy pár napig. A megszorult ember belement a dologba, átadta Róthnak az 50 koronáról szóló váltót, amelyet az másnap bevitt Szatmárra és ott ismét a Szatmári Bankegyesületnél értékesített. Junius 1-én megjelent Róthnál a másik adós: Csibére Bálint és ki akarta fizetni 35 korona tartozásának a felét 17 kor. 50 fillért. Róth azonban ezt a pénzt nem fogadta el, kijelentette, hogy neki Csibére nem 17 korona 50 fillérrel, hanem 50 koronával tartozik és ha nem fizeti ki neki ezt az összeget, másnap árverést tüzet ki ellene, majd felmutatta azt a váltót, amelyet Csibére sajátkezüleg irt alá, s amelyet ő a Szatmári Bankegyesületben értékesített. A sarokba szorított ember kénytelen volt fizetni. Róth évekig folytatta ezeket az uzsoráskodásokat, mig most bejelentették az ügyészségen. FEHÉRGYARMATI HÍRLAP HÍREK. Eljegyzés. Karfunkel Menyhért Napkórról eljegyezte Hirschfeld Herminka kisasszonyt Fülesdröl. — Fürszt Károly helybeli fakereskedő eljegyezte Weisz Jolánka kisasszonyt Szat- márököritóról. Jegyző választás. Misky Sándor városunk aljegyzőjét folyó hó 18-án Szamosdob községe körjegyzőjévé választotta. Megerősített papválasztás. A botpaláéi református egyházban az elmúlt őszön Kánya Gyula magosligeti lelkészt választották meg- A választást megfelebbezték és a felsőbb fórum azt meg is semmisítette. A debreceni egyházmegyei közgyűlés azonban a Kánya választása ellen beadott fe- lebbezést elutasította. Agyonsujtotta a villám. A napokban rettenetes vihar vonult el Gacsály fölött Három óra tájban nehéz ólomfelhők tornyosultak az égen- Egymást érték a csillogó villámok és erősen dörgött. Hirtelen megeredt az eső és isszonyu menyiségben ömlött alá a viz. Az esőt megelőzőleg hatalmas szélvihar kelekedett, amely több háznak levitte a tetőzetét és nagy károkat okozott a vetésekben is. Nagy Ábris kondásbojtárt a rettenetes vihar a mezőn érte, a- mikor a disznókat legeltette- A kondás a vihar elől egy fa alá menekült, de ebben a pillanatban a villám becsapott a fába és Nagy Ábrist is érte, aki nyomban meghalt. A szerencsétlen embert hat apró gyermeke siratja. A főrendiház megszavazta a véderőt. A főrendiház elé a múlt szombaton került az erőszakkal megszavazott véderőjavaslat. A kormány berendelte az összes kinevezett kormánypárti főrendeket, kik között sok elgyengült, beteges méltóságos és kegyelmes öreg ur volt. Ezek az öregemberek szombat éjjel 9 órakor 170 szóval 23 ellenében elfogadták a véderő javaslatokat. A határozat kihirdetése előtt az ellenzéki főrendek kivonultak a méltóságos házból. Halálozás. Ternyei Béla tiszaujlaki r. k. plébános szivszélhüdés következtében e hó 9-én elhunyt. Elhunyt táblabiró. Jeney György nyug. táblabiró, törvényhatósági bizottsági tag 76 éves korában Szatmáron elhunyt. Váltóhamisitó asszony. A szatmári királyi ügyészséghez feljelentés adatott be Spitz Jenőné helybeli lakos ellen. A felje- jentést dr. Szőke Sándor helybeli ügyvéd adta be Spitzné ellen. Szőke feljelentésében elmondja, hogy Spitzné férje, Spitz Jenő ezelőtt egy évvel különféle csalásokat követett el, s azután Berlinbe szökött. A napokban Spitzné a férje hátrahagyott iratai között keresgélve, egy az ura aláírásával ellátott kitöltetlen váltót talált. A váltóra azután ráhamisitotta sógorának Spitz Adolfnak a nevét és értékesítette. A váltóhamisításra másnap rájöttek. Az ügyészség a váltóhamisitó asszony ellen megindította az eljárást. Váltóhamisitó csavargó. A helybeli csendőrség letartóztatta Becsenyei János penyigei illetőségű csavargót, akit több helybeli bankban hamis váltókat helyezett el. Besenyei több jómódú gazdálkdó nevét hamisította rá a váltókra és a váltókat beváltotta. A bankokat ilyen módon több száz koronával károsította meg- Besenyeit tegnap bekísérték a szatmári kir. ügyészség fogházába, Világraszáló felfedezés az, melyet Loeb tanár tudományos kutatások alapján felderített, hogy az emberi szervezetben villamos áramok keringenek és Így az élet maga nem egyébb mint villamosság, a betegség pedig ezen veleszületett villamosságnak megfogyatkozása. Ezért tudunk tehát a villamos árammal oly bajokat is ki- gyógyitani, melyek a többi gyógyeljárásokkal dacolnak. Kötelessége minden embernek a villamos gyógymód alapelveit ismerni. Most jelent meg erről egy nagyon érdekes könyv, mely fényes kiállításban 80 oldalon tárgyalja a villamoság áldásos hatását a különféle betegségek ellen. Ezen könyvet bárkinek ingyen és bérmentve küldi az Elektro Vitalizer orvosi rendelő intézet, Budapest VI. Teréz-körút 7. I. em. 50. 1912. junius 21.