Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)
1912-05-03 / 18. szám
18 szám. — IV. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Fehérgyarmat, 1918. május 3. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ..........8 K. I Negyed évre.... 2 K. Fé l évre................4 „ | Egyes szám ára 20 fill FőmnnhatÉps: bortnyik György ■■ 1 ■...... ág. ev. esperes lelkész. Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS — Nyiltér soronként 30 fillér. — A lapot érdeklő minden közlemény valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi BOROSS LAJOS ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. Az alkoholismus. (Folytatás.) Szomorú végzetre jut a családapa hibájából a család, züllik ott már minden, az alkohol tönkre tette a családapa idegeit, meghib- basztotta gondolkozását, megsemmisítette munkakedvét. Az előbbi családi boldog tűzhely, a pokol tanyájává változott, Ha haza jön néha a munkálkodásról az apa, (azért néha, mert már munkálkodni is ritkán jár) első szava már nem az «adjon Isten“, hanem az átok, szitok, káromkodás: az embert megbecstelenítő szavak, melynek balladára könnyel lelik meg az asszony szeme, siet teljesíteni minden roszra képes urának parancsait; a gyermekek azonban félve elhúzódnak, reszketnek s valami hirtelen támadt ürügy alatt kimenekülnek a szobából. Gyorsan megőrlődik a családi élet minden eddigi boldogsága, a csúszós lejtőn megállapodni nem lehet, örvénybe: a pusztulás örvényébe viszen az ut. A feleség a sok sirás, kiállott szenvedések súlya alatt megtörik, beteg lesz, testi-lelki fájdalmát már nem gyógyítja meg csak a sir. Az anya után már nincs ki megtartsa a tehénkét, a kis házacskát, dobra ütik mihamar, utcára kerülnek a romlott apával az ártatlan gyermekek, kiket, ha az emberszeretet meg nem ment, lelkileg és testileg a bűn sötét és mély örvényébe sülyedve elpusztulnak. Csak egy példa ez az életből. Véletlenül egy szegényebb munkáscsalád képe lebegett szemeim előtt. De nem csupán az jalsóbb néposztályt, de a müveit emberiséget is tönkre teszi az alkohol, akár pálinkában, akár borban, pezsgőben, vagy tudom is én miféle kigondolt fenséges, kábító italokban szedte azt be. Kevesen vannak, kik önmagukon uralkodECf RÓZSA TÖRTÉNETE. A „Fehérgyarmati Hírlap“ eredeti tárcája. A mikor a tavasz édes napsugarában a sziget rózsakertjében bolyongok, a tömérdek bóditó illatú, üdén pompázó piros és halvány rózsa tengerében, a sejtelmesen fesledező bimbók közepette, nekem mindig csodálatosan egyetlen egy elszáradt rózsa jut eszembe és ez emlék nyomán mintha a bensőmbe is belopózna a tavaszi derűbe az őszi szomorúság egy szürke felhője. Pedig régen volt már, a mikor ennek a hervadt rózsának száraz leveleit egy bűbájos tava szí éjszakán egy ablak alatt állva láttam összemorzsolva szerte szállani az éjszakán. . . A története régi már, de itt esett meg épen a szigeten, rózsanyilás idején, a mámoros illatot árasztó bokrok közelében, a suttogó öreg platánok alatt s épen mert régi, hát elmondhatom már, hiszen tálán elfeledte már az is akiről szól. A kis utcában kezdődött tulajdonképen ez is. A régi, kopott, hosszú földszintes házat, a melyikben mi meghúzódtunk, megvette egy nagy ur, az Ervin báró és szép palotát építtetett a helyébe. Ismertem őt onnan a Tiszahátról, a hol a nagy birtokai voltak, a honnan én már olyan régen elkerültem ide a városba. Hanem aztán, a mikor a feleségét megláttam, akkor elcsodálkoztam egy kicsit, mivel, hogy az én időmben a báróék rá se nézlek arra a szegény kis birtokos famíliára. És a dúsgazdag fiatal báró lám, elvette a leányt; nagy a szerelem hatalma. Azaz, hogy talán még sem olyan nagy, erről a házasságról gondolkozva, igazán nem tudtam eligazodni rajta, hogy vájjon hát csakugyan nagy-e ? De hát hiszen összeillő pár volt, derék, fiatal mind a kettő és boldogok is lettek. Épen két esztendeje múlt azon a napon a lakodalmuknak, a mikor rózsanyilás idején itt a szigeten megint megpillantottam őket. Az asszonynak meg épen a huszonkettedik születésnapja is volt. Egy kis félreeső asztalhoz telepedve akarták megünnepelni az évfordulót. Gyönyörű tavaszi este volt. A sötétlő fák titokzatosan bólogattak, a virágágyak felől édes illatot hozott a szellő, fönn a csillagok ragyogtak, lenn a nagy folyó bársonyos tükrére szelíd fényt hintett a holdsugár, mintha csak egy nagy menyasszonyi fátyolt terített volna reá. ni tudnak, kevesen vannak, kik az ördög incselkedéseivel szemben (testi vágyak) győzelmesek maradnak. Fenségesebb teremtménye a jó Istennek nincs az embernél, semmi sem hat jobban az emberi lélekre, mint a szeretettől, igazságtól áthatott beszéd, éltető harmat, üdítő szellemi ital, fejlesztő napsugár ez lelkünkre az élet sötét utjain, nehéz, küzdelmes pályánkon. Ha látom a tudóst hirdetni az emberiség boldogitá- sára irányuló vívmányait, ha látom az igazságot kereső hü bajnokot, az vallás, erkölcsösséget, ihletet, de lelket megrázó, fenkölt szavával hintő s ugyanezt életével is bizonyitó lelkipásztort, látom a lelkiismeretes, pontos hivatalnokot: oly jól esik mindez lelkemnek s szivemnek, mert igy tudom, hogy Istennek fenséges teremtési munkája Ti bennetek és általatok diesŐittetik meg. A szellemi munkások mellett igen szeLátszott rajtuk, hogy kettesben akarnak ünnepelni. Olyan boldogan telepedtek le. Az aszsony csillogó szemmel tekintett körül s úgy vélem, kissé ábrándozott. A férfi elment egy pillanatra valami rendelést tenni. Az asszony magára maradt, felsóhajtott. Az ura nem egyedül jött vissza. Egy régi jó barátját hozta el, a kit már régen nem látott, a kivel együtt járt iskolába; úgy mondotta, a legjobb bahátja, talán az egyetlen. Én ismertem ezt az embert. Az is on nan a Tiszahátról került föl ide. Most orvos. Ismerte az asszony is. Én tudom, hogy ismerte, egész biztosan. Meg is volt lepve, a hogy meg látta, de csak egy pillanatra. Csodásán tette szinte észrevehetetlenné ezt a meglepetést. Aztán azonban én voltam meglepetve, hogy a mikor az ura bemutatja neki, úgy veszi, mint egész ismeretlent. Nem kell rosszat gondolni arról az asszonyról. Majd elmondom Hogy honnan tudom? Az ember olyankor megtanul olvasni a női szív titokzatos mélységeiben is. Hármasban ünnepelték tehát az évfordulót. Csöndesen beszélgettek. Csak az asszony szeme tévédt el néha, mintha mesz- szire nézne valahová, nagyon messzire... . Egyszer lenn a tiszaháti falu mellett az
