Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)
1912-03-29 / 12. szám (13. szám)
12 BEém. — IV. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Fekérgyatmat, lölß. márciua f Társadalmi, gazdasági s szépirodami hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ..........8 K. Fé l évre...............4 „ Negyed é vre.... 2 K. Egyes szám ára 20 fill FÖmunhatáPS: BORTNYIK GYÖRGY-- ■■ ■ .......... ág. ev. esperes lelkész. Felelős szerhesztö és laptulajdonos: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS — Nyiltér soronként 30 fillér. — A lapot érdeklő minden közlemény valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi BOROSS LAJOS ügyvéd Fehérgyarmat, cimére küldendők. A nemzet bágyadása. Bágyadt a magyar nemzet. Erre mutatnak minden jelek. Ideális eszmékért nem tud, nem a- kar, de tán nem is képes küzdeni. Az éltető eszmék helyett a realismus felé való törekvés foglalja el a lelkeket: kenyérért küzd valamennyi és nem csak a kenyérért, hanem a világi könnyű életért, gyönyörökért, melyek éltetnék is, gyönyörködtetnék is az embereket, A történelem tanúsága szerint a somai plebejusok (köznép) is fellázadtak a múltban, megtagadták a munkát és kértek, követeltek „panem et circenses“ kenyeret és játékot. A bölcs Ag- rippa tudta a lázadókat megfékezni okos beszédjével, melyet a »gyomorról* tartott. Ma is lázong a nép, nyugtalankodik az egész világ, követelnek, fenyegetődznek. Jogos és igazságos vágyódásukat a bölcs Agrippa beszédjével sem megfékezni, sem letörni nem tudjuk, a múlt igazságtalan zsarolásait, mellyel a becsületes munkára is reá feküdt, nem oly könnyű hízelgő üres szavakkal eloszlatni. A régi becsületes, keresztyéni so- ciálismus helyét igy foglalja el az anarohismus, mely már nem törődik semmivel, sem társadalmi renddel, sem a nemzet szent és nemes aspirációival, hanem tör és zár, rombol és éget, szóval felakarja forgatni a nemzeteket a maguk történelmi fejlődésében, fel akarja perzselni az egész világot. A világ szeme függ most az angol bányászsztrájkon, mely átvonult Németországba, onnan Ausztriába s igy közelről fenyeget bennünket-. A müveit országok népei iszonyúan szenvednek e szrájk miatt, a nép ezrei éheznek, a közlekedés fennakad, ipar és kereskedelem pang. Ki tudná kiszámítani a milliókra menő kárt, mit a munka abbahagyása okozott. Nálunk még csend van, de a nyomor is felázadt. a nagy drágaság miatt a szegény hivatalnok megélni családjával nem tud, az úgynevezett drágasági és családi pótlék késik, talán a politikai bonyolultság, talán a nagy katonai terhek miatt! ? És a nehéz várakozásban elbágyad a nemzet, nem tud, nem bir, nem képes lelkesedni többé szent eszmékért, nemzeti ideálokért. Szorítja torkát valami, a kamat nagysága, a kölcsönök feltorlódása, odadobja magát a kenyérért sovárgó emberiség a többeket az anarohismus karjaiba. Sajnálva látom e jelenségeket, a nemzetnek a sülyedését, s annál jobban fáj azt látni, mert körülöttünk mindenfelé szervezkednek a nemzetiségek; a a horvátok, dalmaták, csehek, tótok, oláhok .percátot* kiáltanak felénk, elégetik nemzeti lobogóinkat ... és mindezeken örül a jó osztrák sógor. De hogyne örülne, mikor meg mi bántjuk, rágalmazzuk, gyanúsítjuk egymást közös ellenségünk, közös zsarnokaink előtt! A szabadság ünnepét nem tudtuk megünnepelni. Vezető gazdag lapjaink alig egy néhány sorban emlékeztek meg e szent ós magasztos ünnepről. Ok nem éheznek, azért nem lelkesednek, a kik kenyérért küzdenek, azok meg az anyagi küzdés miatt nem tudnak lelkesedni. Szegény ÚTI NAPLÓMBÓL. Irta: VESZVERÉSI LÁSZLÓ. A »Fehérgyarmati Hírlap* eredeti tárcája. (Folytatás.) No hiszem! (Gondolja „Zengő* magában) még ilyen semmit senki sem közölt tárca alakjában a „Fehérgyarmati Hírlap* tárca rovatában! Szegény Veszverési, szedd össze eszodot, forgást az elrongyolt naplód sárga leveleid de úgy, hogy semmi sem maradjon el! Jól van, megfogadom a tanácsot, hiszen olyan szófogadó vagyok, hogy egy szép lány kedvéért még a pamutgombolyitásnál is szívesen segédkezem .... Persze hogy 1 Hátha egy intézet ösz- szes növendékeiről van szól Hej, itt megint roszban töröm a fejem, pedig a hátam me- gett egy egész főgimnázium ifjú serege áll bosszúra készen. Ne féljetek tőlem jó fiuk! Én most csak azt mondom el, amit elmondani akarok. Hiszen beláthatjátok, hogy borzasztó udvariatlanság volna tőlem, ha a faképnél hagynám őket (t. i. a leányokat.) Tegnap a gyomrom foglalt el s előbbvaló volt a „Magvar csárda', ma azonban Zvari tisztelendő úr kegyes tángálása mellett nincs mit félnem az éhenhaláltól. Még csak nem is gyalog jutottam fel a kedves helyre mint tegnap hanem, a „fogason'. Még mámoros a világ. A r®ggeli napfény szelíden világítja meg a magas ormokat. A csillogó gyöngy harmat még ott ragyog a füveken és a fenyőágakon. A tó vize szelíden hullámzik, ringatódzik, mintha hajnali álmát akarná folytatni. A fülemüle andalítóan zengi reggeli imáját. A csipős reggeli szellő meg-megsu- hogtatja a fák gyenge lombjait, majd tovahalad a víztükör fölött, megbotlik a mere- dező szikla mohos oldalában s visszatér nyughelyére. És mindez oly szép, oly csodás! A sorvadt tüdő éledni látszik, az arc pírja ismét visszatér, hogy az emberi ábrá- zat legszebb helyéről szemlélje a természet éltető világát. Mig igy szótlanul csdáljuk az Alkotó remek munkáját; uem is vesszük észre, hogy amott balfelől üde gyermekhangok közelednek felénk. Már hallik is az avar zörgése ■ látszanak a tovafutkározó kékruhás leánykák, amint egy egy nyíló virág után bnjnak a bokor alá. — „Itt is egy“ 1 „Ni-ni milyen szép* 1 Figyelmünk ara irányul s nemsokára ott vannak melletünk. A poprádi tó felé iparkodnak. (És itt megtaláltam azt a lapot, amely elveszett!) A vezetőnő szelíden közeledik felénk (mert Zvari tisztelendő ur is ott volt) s csendes hangon kérdi; „Jó utón haladunk kérem a poprádi tóhoz“ ? Igen, — válaszolóm a jártas turistát színlelve (s ö- rttltem, hogy szolgálatot tehettem,) ez a helyes ut. Hanem itt azután elváltunkl Zvari tisztelendő ür reggeli után Óhajozott s ón sem tartóztattam jó szándékában, tehát balra térve a vendéglő felé siettünk, hogy a lelkiek után a testieket is kielégítsük. Reggeli után megtekintettünk mágegy- szer a gyönyörű tájképet s ezután vonatra ülve búcsút mondtam a csorbái .tónak a bizonytalan visszontlátásig. Utam Liptószontmiklós felé vezetett, tehát elbúcsúztam a jó tisztelendő úrtól is s a rendes vasúti állomáson jegyet váltottam a legközelebi állomásig, Vágfalváig. Mig vonatom lassan odaér, én addig naplómba jegyeztem s igy történt az, hogy a leirt események még ma is oly híven megmaradtak emlékezetemben. De még nincs vége ennak a dolognak. 0, még sok van hátra, még sokszor fognak beszélgetni a nép gyermekei a jámbor tót atyafiakkal. Itt megemlítem, — hogy kósébb el ne felejtsem, — hogy Vágtatván a bíró ur vendége leszek. Addig is kérem szives türelmüket, mig ezt a naplójegyzetet ismét rendbeszedem, mert ez egyike azon fontos történeteknek, melyek utazásom alatt megtörténtek velem.
