Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)
1912-03-22 / 11. szám (12. szám)
1L 1912. március 22. FEHÉRGYARMATI HÍRLAP 3. oldal. Ünnepély. A helybeli Polgári Kaszinó elnöksége által rendezett március 15-iki ünnepély szép rendben, nagy számú közönség lelkesedése mellett folyt. A szereplők kivétel nélkül igen jók voltak; Móricz László kömöröi gazdálkodó, igen szép és mélyen átgondolt hazafias lelkesedéstől izzó, — az 1848 március idusát híven feltüntető — hatásos beszédet tartott, amelynek végeztével a „Szózat“ eléneklése után a közönség éljenzése közt távozott. Este pedig a ref. egyház sikerült mulatságot rendezett, melyen szintén sokan vettek részt. A in. Kir. állami magvizsgáló állomás hivatalnokai, kik jelenleg szemlét tartanak a vidéken, hogy megtudják, kik árusítanak arankás heremagvakat, tegnap sürgős utasítást kaptak, hogy a legszigorúbban ügyeljenek, miszerint az országba került silány, kevert csiraképtelen répamagot ne hozzanak a kereskedők esetleg forgalomba. A mi kereskedőink is saját és a köz érdekében cselekednének, ha csakis iegelsőran- gu cégnél szerzik be a répamagvakat, a mennyiben nem az olcsó ár nyújt biztosítékot a mag megbízhatóságára nézve, hanem annak fajazonossága és jó csiraképessége adja meg az igazi értékét. Ezért a gazdaközönséget is figyelmeztetjük, hogy csakis ott fedezze répamag szükségletét, ahol teljesen megbízható magvakat árusítanak. Halálraítélt méregkeverő. Londonban az esküdtbiróság tiz napig tartó végtárgyalás után a minap hirdette ki az ítéletet Seddon Frigyes ügynök és felesége bünpörében. Sed- donné penzionátust tartott fenn s éveken át volt egy Barrov nevű vén kisasszony lakója, aki mindig mondta, hogy végrendeletében bőségesen fog gondoskodni Seddonékről. Karácsony első napján reggel holtan találták ágyában a negyvenkilenc éves kisasz- szonyt és a vizsgálat arzénmérgezést konstatált. A vádlottak mindvégig konokul tagadtak. Az esküdtek verdiktje a férfit bűnösnek mondotta ki, az asszonyt ellenben nem. Seddon Frigyest a bíróság halaira ítélte, feleségét felmentette a méregkeverés vádja alól. Öngyilkos urileány. Békésen Márk Ilonka, di. Márk Ferenc retormátus lelkész tizenhétéves leánya, a békési úgynevezett rózsatemetőben mellbelőtte magát. Az orvosok eltávolították testéből a golyót és annak a reményüknek adnak kifejezést, hogy talán »megmenthetik az életnek. A fiatal leány búskomorságból követte el tettét. Nagy művészestély. Varjas Antal, a budapesti Fővárosi Orfeum tagja, helyben, 1912 évi március hó 24-én, Vasárnap a „Kaszinó szálló“ színháztermében fehér művészestélyt tart. Közreműködnek: Pásztor Zoltán komikus, a Király Színház v. tagja. Csillag Szerén Conferencier és kuruc énekesnő. Dóri Ella kabarét művésznő. Tubái Aranka énekesnő. Ormai Lipót zeneszerző, karnagy.j Az előadás feltűnően fehér és irodalmi színvonalon álló úgy, hogy fiatal úri leányok bátran elmehetnek. Helyárak: 1—VI. sorig 3 korona, többi sorok 2 korona. Kezdete este pont 8V2 órakor. Uj részvénytársaság Szatmáron. Dr. Kelemen Samu országgyűlési képviselő elnöklete alatt uj részvénytársaság van alakulóban Szatmáron. Csizma- és cipőgyár lesz a vállalat, amelynek megalapozása annyira előre haladott, hogy legközelebb megtarthatják az alakuló közgyűlést. Halál völgye. Az Occanan nevű gőzösről az a hir jött, hogy a hajó összeütközött a csatornában egy német bárkával. Az újab táviratok szerint a gőzösjtelyese elsülyedtés tizenhét utas, aki egy mentőcsónakba menekült a tengerbe fűlt Nyílt tér *) Tekintetes Stern Mór úrnak Helyben. Szives tudomására hozom, hogy az Önről szóval és levélileg kinyilatkoztatott dolgokat bosszúból irtain, miért is a dolog felett őszinte sajnálatomat fejezem ki s öntől, kit ártatlanul hurcoltam meg, ezennel bocsánatot kérek és ígérem, hogy többet a jövőben ilyet cselekedni nem fogok. Fehérgyarmat, 1912. március hó 21. , _____ Grünstein Májer. *) E rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a szerk. „KRONOS“ petroleum Auer égők minden lámpára 100 gyertyafénnyel 8 korona, 3 crq to 3 TOCn CT ro3 CD 3 < TO 4 U. Ö n N <& ÍT SZÉLMOTOROK szivattyú és gépüzemre. Viztartányok és szivattyúk minden kutmélységre. Acetylen-égők, készülékek, üvegek, csövek, csapok. „Puratylen“ a legjobb acetylen gáztisztitó. Beagid készülékek. Meteor-carbid lámpák hat órai égésre. Darabja 4 korona. Lakos Nándor és Társa Budapest VII. Damjanich-utca 30 Telef. 13—04. Viszonteladók mindenütt kerestetnek. Pénztárnyitás 7V2 órakor. Kormos Hugó titkár. Üzlethelyiségem átépitése| miatt kénytelen vagyok a raktáron & levő árukat részben kiárusítani,it miért is szives figyelmébe ajánlom a t. vevőközönségnek ezen ritka alkalmat. Beszerzési áron kerülnek eladásra 10 éves finom tokaji gyógyborok, bet- és külföldi konyakok, likőrök, mindenféle ásványvizek, valamin fűszer, rövidáruk stb. Tömeges látogatást kér kiváló tisztelettel GSOSZ DEZSŐ füszerkereskedö 4—? Fehérgyarmat. Eladó Özv. Kondor Zsigmondné úrnőnek akath. templom mellett levő kertjéből telkeknek 800 négyszögöl, továbbá a kaszárnya-utcára mérő foglár eladó. Bővebbet a tulajdonos úrnőnél. 6-? Hirdetések jutányos áron vétetnek fel e lap kiadóhivatalában. akscz, gledic#!* Beszterczei szilva, kajszin-baraczk. ojtott gyümölcsfát, vadoncxot, akácx és gledicsiátlOOOOO szárára j képes küldeni. | Badacsonyvidél ki |i i finom hegyi borokat 1 * r kölcsön hordókban, c szőllőolt ványokat, ír >» b£ szőllővesszőket a baC-*. a crq latonmelléki legjobban-tu N bevált fajokból legjobb i 5* I i ' <u minőségben anyagi fe9 ■c lelősség mellett szállít: 3 ! I Balogh Gyula i ; £ szőllőgazdasága, 5 ____-f g jBalatonhenye. 1 B^ÁDY-féle GYOMOR-CSEPPEK Ezelőtt Máriacelli cseppek több mint 30 esztendő óta úgy beváltak, hogy nélkülözhetetlenek minden háztartásban. E cseppeknek utólérhetet- lenül jó hatása van emésztési zavaroknál, azután páratlan gyomorrontás, gyomorégés, székrekedés, fej- és sápkór, stb. ellen. Kapható gyógyszertárban. Egynagy üveg K 1-60, kis üveg —-90 fillér, 6 üveget K 5‘40, 3 nagy üveget K 4-80 beküldése után küld franco. BRADY K. gyógyszertára a „Magyar Királyhoz“ BECS, I. rleischmarkt 1, Depot 5. Ügyeljünk a védjegyre, amely a Máriacelli Szűz Máriát ábrázolja, rózsaszínű karton csomagolásra, s az aláírásra, amely az oldalt levó kép másolata és utasítsunk vissza minden utánzatot.