Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)
1912-03-22 / 11. szám (12. szám)
Társadalmi, gazdasági s szépirodami hetilap. » ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre Fél évre. . 8 K. • 4 „ Negyed évre.... 2 K. Egyes szám ára 20 fill. „Közlekedési útjaink.“ Még kis gyermek koromba’ azt tanultam a kis Tükörből (Flóri néni könyve,) hogy „Sáros vármegyének útja igen terhes.“ Alig vártam, hogy felcseperedjem s mint kis diák óhajtoztam Eperjesre, hadd lássam milyen is az a Sáros megyei terhes ut. Csalódtam, mert akár észak, akár dél, kelet vagy nyűgöt felé tettünk gyalog vagy szekeren kirándulást, mindig jó utón mentünk. Flóra néninek tehát csak a régi múltban lehetett igaza, a közel múltban nem, inert Sáros megye úri népsége, (kiket svihákoknak nevez még Mikszáth is) tisztán szeret járni, annak pedig jó ut j^ell s igy történhetett, hogy vagy Sáros megye törvény- hatóságának bölcsessége, vagy az ott uralkodó éhínség okozta kényszerűség hatása alatt a magyar kormány jó előrelátása, de megcsináltatta szerény tótjainkkal az utakat. így volt ez Ugocsában is. Ha kenyér, zab, krumpli nem termett: azonnal ment a deputátió a kormányhoz és ott kikönyörögUTI NAPLÓMBÓL. Irta: VESZVERÉSI LÁSZLÓ! A „Fehérgyarmati Hírlap“ eredeti tárcája. Szép júniusi reggel volt, mikor az eperjesi állomáson vártam a vonatot, mely a hegyek országába“ fog vinni engem. Úti táskámat hátamra kötöttem s hosszú turista botomat két kézzel fogva vállainhoz szorítottam s dobogó szívvel vártam a vonat érkezését. Soha oly nehezen nem vártam azt, mint most. Hogy is ne, hiszen a Tátrába visz az most engem, a felséges Tátrába! Ni-ni, már itt a masina! Bodor füstje elárasztja a friss reggeli levegőt. Nyílik a peron^jtaja s én a többi utassal felszálltam a szűk fülkébe Elhangzik az indulási jel s én búcsút intve a kedves városnak, haladok célom felé................. Az utat nem Írom le, hiszen oly unalmas dolog ez annak, aki csak olvassa. Nem fárasztóm tehát a tisztelt olvasót ezzel. Hogy milyen az ut, milyen ez, vagy amaz állomás, hogy meredezik a vaspálya felett egy-egy sziklás csúcs, hogy csobog a Hernád vize a köves mederben, mint suhognak egyes patakok a meredek völgyekben s a vonat mint kanyarodik most az alagút felé: mindez talán unalmas lenne. Fömunhaíárs: BORTNYIK GYÖRGY — ........ 1 • ág. ev. esperes lelkész. Fe lelős szerkesztő és laptuldjdonos: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS — Nyiltér soronként 30 fillér. — A lapot érdeklő minden közlemény valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi BOROSS LAJOS ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. ték az inségutat. Az ut is felépült, a ruthének is megmaradtak, a korcsmák is megszaporodtak Pedig csak két képviselő van Ugoosa „non coronat“ országában, de felér ez a két képviselő hat vármegye képviselőjével is, mert addig jár és kilincsel a kormány aszfalt ajtaja mellett, inig be nem törhet s mihelyt a kegyelmes miniszter úr elé jutott: az addig meg nem menekül tőle, mig százezreket nem ígér, (de meg is ad) utéhség címén. De az is igaz, hogy Ugocsa is megtudja választani képviselőit, annak biztosit mandátumot, a ki többet ígér és még többet ad. Ez utóbbi dolognak soh’ sem voltam barátja, sőt lesajnáltam, ha valaki ily módon jut mandátumhoz. Nem magyar ember az, ki a mandátumát is a „gescheit“ köznapi munkája alá helyezi. Ezen kitérés után rágondolok, vagy dehogy is rágondolok, de ránézek a mi vármegyei utainkra. Istenem, micsoda utak! Könnyű kocsin (futó szekeret, bricskát tessék érteni) négy ló sem bírja az egy mázsányi terhet, a sár a lovaknak hasig ér, a kis bricska ellippen a mély sárban, jobbra- balra nincs kitérő, mint volt régen, mert az utak mély árkokkal vannak szegélyezve, ide vezetik le a földekről a vizet is. Ha már a szántás porzik is, de az ut annál járhatlanabb, minden tiz lépésre megáll ja négy ló, mert malom kerékké vált minden kerék, melynek küllői közül csákánnyal se tudod kivágni a cserép edény készítésre összegyülemlett sarat. Jó volna ilyenkor otthon ülni s úgy tenni, mint a csabai tótok mondják, a mikor „zesik zesgő kártyázni, biliártyuzni, zenni, zin- ni,“ de ebből’mégnem áll a világ. Elfogyott a kenyerünk, őrölni kellene, de miként megyünk a 15 kilométerre fekvő malomba? Itthon sincs liszt a kis szatócsnál ha van, méreg drága ... a fánk is elfogyott, hogy hozzunk? Sehogy ! vágjuk ki tán gyümölcsfáinkat, mert az akácfáinkat már kiirtottuk! Ezeknél pedig fájdalmasabb az, hogy kedves családtagunk beteg. Lelkünket adnánk érette, de nincs segítség. Orvoshoz nem Az olvasó velem együtt a Tátrában szeretne lenni már is. Dacára annak azonban hogy az utunk oly sietős, Iglón mégis megállunk pár percre. Nem ismeretlen hely ez. A diákok még most is ott vannak, sőt mi több épen az állomás melletti sétányban gyűltek össze vagy tizen. Mit keresnek itt? Hiszen az óra már túl van a héten s messze van az iskola 1 Megmondom az okát, a zárda lakói vannak kint az állomáson s ezeket kísérték e! a pernahaj derek 1 Persze most azórt lesz gyanús ez a dolog itt, hogy talán engem is érdekeltek a fehér liliomok. Hát tudom is én, de csak kinéztem én is az ablakon. . . A lányokat bepakkolták egy üres Il-od osztályú kocsiba. A diákok egyet-egyet sandítottak feléjük s a vonat elindult Poprád felé. A jegyem csorbáig szólt. Gondoltam, ezek a kis lányok biztosan Poprádig mennek s onnan folytatják majd utjokat a gyönyörű verőfényes utón a Tátrába, de mily nagy volt meglepetésem, mikor Poprádot is elhagyva bennmaradtak. A két gőzös, (mert egy kevés volna a meredek utón) erősen pöfögött. A jobb oldali ablakból látni lehetett a fehér csúcsokat, a Tátra hó lepte csúcsait. Mig ezek szemlélésébe merültem el, a vonat Csorbára ért Felvettem táskámat s'botomat, kiugrottam a homokos pályára s siettem a kijárat felé. Persze járatlan voltam én itt s mig megtekintettem a kis csorbái állomást, nem vettem észre, hogy más oldalon a fogaskerekű vonat indul fel a csorbái tóhoz. De talán jól volt ez igy I Szegény diák voltam én akkor. A pénzem szűkén csengett pénztárcámban, a Tátrában pedig drága az élet, Mit is csináljak hát mást, mint neki indului gyalog a meredek hegynek s felérni oda: a hova a vonat vitt voiaa fel. Az utón piros pozsgás arcú tót lányok és legények dolgoztak. Mikor hozzájuk értem, szini.0 szánakozva néztek rám, hogy egyedül ballagok a hegyi utón. . Bizony nem kis fárád: igomba került, m-g végre fent lehettem a gyönyörű „Hotelénél, mely büszkén áll a tó partjához. Szörnyen éhes lettem. A zöld színű hullámok látása és a fenyőillat azonban elfeledtették velem est. Ott bolyongtam a tóparton s gyönyörködtem a csólnakázó vendégek vízi útjában. Istenem, be szép volt ez a hely! A vén Tátra csúcsai időközben fehér ködbe burkolództak, hogy alkalmas pillana tban annál pazarabb képet nyújtsanak. Amint igy elmerengve a táj szemlélésébe megálltam a tó partján, egyszerre miként a gondolat, eloszlott a köd s a tó tükrében ott pompáztak a sziklás csúcsok, fehér ősz fejükkel I Ezt a képet nem fogóm elfelejteni sohasem! A naplómban ez van beírva! „Soha máshová nyaralni nem mennék.“ Régen mondtam már, hogy éhes vagyok és még most sem ettem. Épen azért betérek I
