Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)
1912-07-05 / 27. szám
27. szám. — IV. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Fekérgyarmat, 1912. jnlina5. ELŐFIZ Egész évre .... Fél évre ............. ET ÉSI ARAK: Főminhatárs: bortnyik György — Nyilttér soronként 30 fillér. — 8 K. Negyed évre.... 2 K. 4 „ Egyes szám ára 20 fill Felelős szerkesztő és laptulojdonos: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS A lapot érdeklő minden közlemény valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi BOROSS LAJOS ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. Rossz gazdálkodás. Siófokon a napokban folyt le impozáns keretek között a gazdák gyűlése, Sok figyelemre méltó beszéd hangzott el ottan, megannyi magvas, értékes eszmét pendítettek meg a felszólalók, serkentvén, buzdítván a gazdák hatalmas osztályát, hogy továbbra is a helyes, céltudatos utón haladjanak, mert csak igy növelhetik, fokozhatják gazdaságuk jövedelmezőségét és tehetik nagygyá mezőgazdaságunkat. Sajnos, ma már visszaesést konstatálhatunk mezőgazdasági téren. Noha a modern eszközök még fokozottabb eredmények elérését tennék lehetővé; még sem olyan a gazdálkodás, mint egykor volt, midőn primitivebb eszközökkel, de annál nagyobb rátermettséggel, szorgalommal és szívós kitartással és ragaszkodással a földhöz gazdálkodtak ebben az országban, Minden embernek természetes törekvése, hogy gazdaságának forgalmát emelje és szaporítsa. E célból minden kínálkozó alkalmat igyekszik megragadni, amit csak az észszerű megoldás megenged. Felhasználja az időjárás változásait, az általános vagy részleges mezőgazdasági fordulatokat, alakulásokat és legfőképpen a jó és olcsó kölcsönt Apáink irtóztak az adósság- csinálásától, ami bizony nem is volt rossz szokás. Ma azonban már más a helyzet. Nem szégyen ha valaki adós, ha kölcsönt vesz fel. És élnek is vele az emberek, talán már túlságosan is. De ne vegyük azt, aki könnyelműen, céltalanul és minden ok nélkül csinál adósságot, nézzük azokat, akik számítással, ószszerüleg, hasznos befektetésekre vesznek fel kölcsönöket. Azt tapasztaljuk, hogy aki jól számított és megállapodott gondol kozásu ember, jó és olcsó kölcsönnel sikeresen emelheti gazdasági hozadékát, s a kölcsön csak hasznára válik. Sajnos azonban, sokan vannak, kik tervszerüleg és céltudatosan vesznek olyan kölcsönt, de már helyes számítás nincs a munkában. Egyszerűen mennek első gondolatuk után, vagy másoknak talán sikerült, de az ő körülményeik között nem alkalmazható példa után és igen gyakran a szerfelett elszaporodott ügynökök rábeszélésére hallgatnak. A legnagyobb és leggyakoribban elhibázott számítást a konverziós ügyleteknél találjuk. Soha a konverzió nem volt olyan felkapott, mint ma, ami különben az alacsony kamatlábban biztos magyarázatát leli. Divat lett a konvertálás, vagy legalább magasabb kamatú kölesönnek olcsóbbá való átalakítása. Ez a divat aztán áldozatokat követel és aki számítás nélkül konvertál, könnyen ráfizethet a konverzióra, mert bizony az nem minden körülmények között vezet haszonra, még ha úgy látszik is, hanem néha határozottan ráfizetésre. Hogy a lelkes konvertálók- nak világosabban beszeljünk, egy példát állítunk ide, amelynek iratai csak e napokban voltak kezeink között. E6Y BORZALMAS PILLANAT. A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája. A pályaudvaron vártam meg Révol barátomat, a vonat berobogott. Hiába kutattam végig a vonat ablakait, nem láttam Révolt. Velem szemben e pereben lassan kiürült egy kupé. Kiszált belőle egy kövér férfi, egy kövér asszony, akiket két kövér gyerek követett, nagy csomagokat, takarókat és kézibőröndöket cipeltek, utánuk még egy kövér dada jött és kövér csecsemőt vitt a karján. Még többféle csomagot hoztak utánuk, kalitkát és varrógépet is. Végül még egy nagy kutya következett, akit a pad alól — ahol aludt, — kellett előráncigálni. É cók-mók mögött megjelent az én Révolt barátom, a szokottnál is soványabb alakja furcsa ellentétben állott e kövér családhoz. A keze forró volt és lázas. — Szegény fickói — mondtam én. — Sose sajnál j — felelte ő, ellenkezőleg áldom ezeket az embereket. Hogyha tudnád, hogy milyen megkönnyebüléssel fogadtam őket és kövér egészségük mily meg-, nyugtató hatással volt reám az őrülttel való együttlétem után, aki már csaknem megölt engem. Egészen egyedül voftam vele egy szakaszban és egy fél órán át reám szegezte revolverét ................. — E gy őrült ? — kérdeztem. — Egy őrült ! Egy őrült, aki kényszerzubbonyba való volt. Majd elmondom a bérkocsiban, most már nevetek a kalandomon, de akkor egészen mást éreztem ! A podgyászát feltették a bérkocsira és amikor megindult, Révol el kezdett mesélni: — Larozheban egy első osztályú fülképen szálltam fel. Sarokülésre ültem ős velem szemben egy utas foglalt helyet, aki kinézett az ablakon. Alig indult útnak a vonat, amikor felém fordult az utitársam. Anélkül, hogy tudnám miért, a pillanatásai és a mosolya kellemetlenek voltak nekem. A hosszú csontos arcát borzas szakáll övezte, a hegyes koponyája kopasz volt egészen Szúrós, zöld szemei és mosolya nyugtalanítóan merevek voltak. De megértettem, hogy kedves akart lenni hozzám, amikor megkérdezett :- — Nem bántja ez az — illat? Úgy értettem, hogy szivarozni szeretne, noha szivart még nem vett ki. Ép oly kézmozdulattal feleltem, mint amilyen bizonytalan értelmű volt a kérdése. Előzékeny hangon folytatta: Itt légyszag van, az a szag nem undorító, ha az ember meszokta. ön orvos? Tagadó mozdulatot tettem. Kételkedni látszott őszinteségemben. Vizsgálódva nézett reám, éles, bizalmatlan figyelemmel: — De ón orvos vagyok. Én a repülő állatok válladékát tanulmányoztam. Csak ők érdekelnek, mert szárnyacsapásuk illatos hullámzással továbbítja jószagu párázatukat. Nagyon különös kísérleteket eszközöltem. Az ember nem is hinné, hogy a fülemilének rossz illata van és a szarvasbogarak váladéka pompásabb illatú, mint bármilyen más állaté. — Ah 1 mondtam a félelemtől remegve. Most már tudtam, ki van velem. Kinéztem az ablakon. A vonat vad iramban száguldott. A menetrendet tanulmányoztam. Joigny-ig nincsen állomás és az még egy órányi távolságban volt Kutató pillantásait nem vette le rólam és követte az enyéimet. Kihívóan mért végig és parancsoló hangon kérdezte: — Orvos ön? —Nem — feleltem — nem vagyok orvosi — Akkor hát miért nézi a vőszfóket? — kérdezte azzal a meglepő logikával, mely az őrülteket jellemzi. (Folytatása kSretkeiik.)
