Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-28 / 18. szám
18. szám. — III. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Fehérgyarmat, 1911. április 28. r Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 kor. Negyed évre 2 kor. Fél évre . 4 kor. Egyes szám ára 20 f. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint aa előfizetési ét hirdetési dijak dr. Magyarádi Borét* Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Nyilttér soronként 30 fillér. MÁJUS ELSEJE. Idestova úgy alakulnak majd a viszonyok, hogy a nyár kezdetét nem a kalendárium, sem pedig az asztronómia tanitásai /Szerint számitjuk, hanem kialakul a köztudatba egy nap, melyet majd las- san-lassan az összes kalendáriumok piros betűvel jelölnek s ezen a napon mindenki kirándul a természet szépségeiben gyönyörködni, mindenki igyekszik, hacsak pár órára is a tiszta ozondus levegőt szivni, betelni mindazokkal a szépségekkel, melyet az éledő s immár virágzó természet nyújt s ez a nap egész bizonyosággal május elseje lesz, mert immár majd mindenütt úgy ünnepelik s úgy tartják, mintha a vallás által előirt ünnepnap volna. Május elseje ! Szinte fogalom ma már. Mindenki tudja, hogy ez a nap olyan ünnepnap, mely mindjájunknak örömöt, mindjá- junknak enyhülést szerez. Mindenki felhasználja az alkalmat, hogy áldozzon a természet szabad ölén, hogy lerója úgy vele mint saját magával szemben azt a kedves kötelességét, melyet a tél elmúlása után oly szivesen cselekedünk meg. Virágos erdők, mezők, bimbos bokrok vigan köszöngetnek uton-utfólen. Madárcsiosergés,csermely csobogás, bogár döngicsélós fogad mindenütt. Az újra éledt természet szívverése megindul, uj élet kering a természet ereiben s minden csillog, minden ragyog, mintha ünneplőt öltött volna magára az egész nagy dicső természet. S örömujjongva, lerázva minden hétköznapi gondot, but, bánatot örülünk a frisseségnek, a tisztaságnak, az üdeségnek, mely körülfog bennünket. Mintha mi is újra élednénk, mintha a mi ereinkben is friss vér csörgedeznék. Lelkünk a nagy természet magasztosságától át van hatva s teli tüdővel szivjuk az ozondus levegőt, mely körülölel, amely körülcsókolja elernyedt, ványadt tagjainkat. Május elseje. Nálunk is már a természet, a szabad természet feléledésének ünnepe lett s mi is már áttudjuk érezni azt a magasztosságot, azt a gyönyört, melyet a természet igazi feltámadása az emberiségnek nyújt. S ha akadnak is egyet osztályok, melyek ezt a szép ünnepet, ezt a viruló, pompázatos napot a maguk részére óhajtják lefoglalni, ha a szociálisták vörös májust szeretnének osinálni ebből a közt adatba is átment uj nyári ünnepből, sohasem fog sikerülni nekik, hogy elvonják azon ünneplők köréből, akik a maguk részére okkupálták már sokkal régibb idő óta, semmint a szocialisták, a mai modern értelemben még e- gyáltalában léteztek volna. Május elseje volt, marad s mindenkor mindjájunk ünnepe lesz. Mindjájan le rójuk azt a szent kötelességünket, meíylyel tartozunk s melyet örömmel tel* jesitünk. Nem engedjük elvitatni egyetlen osztálytól sem, s nem engedjük le foglaltatni sem, mert az mindjájunké, az egész emberiségé. Minden a mi szép, miuden ami ö- rökbecsü, az mindenkié, abból e- gyedül sem egyesek, sem osztályok maguk részét ki nem vehetik. Május elseje örömmel köszöntünk ! Szépséged, varázsod mindnyájunk lelkében ól s nem felejtjük el még késő vénségünkre sem ezt a napot, melyen ifjak, boA KONFLIS. (A »Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája) Téli történet ez, mégis a tavaszé . . . . Tiz óra felé Békésné búcsúzott a teázó társaságtól. Hiába marasztalták. Neki most már mennie kell. A férje, mivel eddig nem jött érte, bizonyosan megint vészit és ilyenkor — mondta nyugodt mosolylyal — még egy idegen asszony kedvéért sem hagyná ott a kártyaasztalt. Négy—öt fiatalember, jobbára a vendéglátó család rokonai, szolgálatkészen ajánlották Békésnének, hogy elkísérik. — Elég lesz egyikük is — szólt az asszony és tréfásan végigmustrálta őket. De nem tudok választani. Nos, döntsék el egymás között. Valaki erre azt ajánlotta, hogy húzzanak sorsot. Papirosokra írták hát a férfiak nevét, összehajtogatva cilinderbe tették és nagy mulatság közt a legfiatalabb leány kivette onnan a szerencsés elkisérőjét. — Géza 1 — kiabálták — Géza, hol vagy ? A Géza nevű fiatalember egyedülvaló szomorúságban az egyik függönyös ablakmélyedésben állt. Nem is ajánlkozott és igy szinte természetes volt, hogy a kacér véletlen neki juttatta azt a boldogságot, hogy rövid ideig a szép asszony őrizője lehessen. De kényszeredetten, sápadtan ment előbbre és színtelen hangon mondta : — Hát menjünk. Elbucsuzkodtak. Az előszobában a kívánatos asszonyra rásegitette prémes kabátját, aztán fölvette a magáét is és elindultak. Kiérve a csendes, sötét bérház lépcsőházába, mindaketten dideregtek. A zsúfolt, kényelmes és lármás vendégszoba után nem kellemes hirtelen bejutni a zuzmarás, metszőén hideg téli éjszakába. Az asszony belekarolt a fiatalemberbe és csak mikor a körútra kiértek, szólt : — Üljünk kocsiba, ügy látom, csukják már a kapukat és nem szeretném, ha az u- ram előbb érne haza. — Jó — mondta a fiatalember. Kocsi után néztek. Az átellenes mellékutca felől a gyér ködön át lámpák csillogtak a szemükbe. Csak egy rozzant konflis állt a kocsi állomáson és előtte vékony takarója alatt vacogva fújt gőzfelhőket a ki- vénhedt, szükabraku ló. — Nincs Itt kocsis ? — kérdést# a fiatalember az ott lézengő kabáttalan, rongyos férfitől. — Hogyne, nagyságos ur — kapta föl az szolgálatkészen a fejét — rögtönest. A- zonnal. Hej, ez a Móni, egyre csak fsxik. De küldöm. . . Es sxaladt a szemben levő kurtakocsmához, amelynek befagyott ablakain pirosas világosság szűrődött ki as utcára. Alig múlt egyetlen perc és már rohant ki' a kocsis a vendéglő ajtaján. Alacsony, züllött emberke volt. Folytott hunyorgatott apró sxemeivel és sörtéses arca fagyott-biboros. Vigyorgott as italtól, amit a hidegre való tekintettel ma talán szokatlanul bőségesen élvesett. — Kezét csókolom, nagysága. Tessék, tessék Aláxatosan nyitotta ki a kopott, rásós, befagyott ablaku, szűk egyfogatu ajtajátJA fiatalember odafordult hoxzá: — Üllői ut 23. — Értem. Igen — pislogott bisalmasaa a Móni nevű groteszk kocsisember. Becsapta az ajtót, fölkapaszkodón a Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi Boross Lajos.
