Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1911-04-14 / 16. szám

1 1911. április 14. FEHÉRGYARMATI HÍRLAP 3. oldal. Figyelembe veendő kátonai rende­let, A honvédelmi miniszter arról értesítette a vármegyéié s a városok közönségét, hogy az idén az őszi fegyvergyakorlatokon kívül május 15-től junius 11-ig is tartatnak fegy­vergyakorlatok s megengedi a nem tényle­ges állományú legénységnek, hogy a behí­vott kontingens számon kívül keresetéhez, illetőleg foglalkozásához képest a bevonu­lás neki megfelelőbb Idejét kérelmezhesse. Ehrlich 606 a gyakorlatban. Duna harasztiban, (a fővárostól villamos közleke­dés) gyönyörű helyen fekszik az egész or­szágban immár előnyösen ismert Tamássy- féle park-szanatorium. Ez a modern szana­tórium most külön osztályt létesített vérba­josok és húgyszervi betegek részére. Most ezt a szenzációs értesítést kapjuk, hogy a szanatóriumban forgalomba került a csodás és biztos hatású „Ehrlich 606“ Az arra szo­rult intézeti betegeket díjtalanul oltja az intézeti főorvos, csupán a mérsé­kelten felszámított ellátási' költséget kell megfizetni. A park-szanatóriumból már ed­dig is számos és súlyos „Ehrlich 606“-tal beoltott beteg gyógyultan távozott. Minden érdeklődőnek készséggel ad felvilágosítást a „Park-szanatorium, Dunaharaszti, Pest megye. Óriási tűzvész Zempléniből jelentik; A megye legvirágzóbb községében, Zemp- lénvásárhelyen nagy viharban tűz ütött ki és 29 ház leégett. A kár 180.000 korona. A Jogász címen uj, havonként kétszer megjelenő lap indult meg Budapesten. — A lap igen érdekes formában, lelkiismeretes statisztikai adatokkal kisérve, az egyetemi viszonyokkal, az ügyvédi és bírói vizsgával foglalkozik és a fiatal jogásznemzedékre nézve igen érdekes és fontos cikkeket kö­zöl. Az első szám január 15-én megjelent. Vezető helyen hozza dr. TAKÁCS Meny­hért, jászói prépostnak a jogi oktatás re- ormjáról szóló rendkívül tartalmas cikkét. A Jogász tudósítójától rendkívül érdekes intervjut közöl a marosvásárhelyl ügyvédi bizottság elnökével, TERNOVSYKY Béla kir. táblai elnökkel. A budapesti és kolozs­vári egyetem harca cimen a jogi szigorla­tok kérdését teszi szóvá. Ezeken kívül szá- vül gazdag hírrovat alkotja A JOGÁSZ első számát. — Szetkesztőség: Budapest, VII. Dohány-u. 78. sz. alatt vau. A lap előfize­tési ára egy évre 4 korona. Halál az árokban. Nagygécz község­ben Kovács István gazdálkodó 2 éves kis fia déltájban kiment az utcára sétálni Út­közben megbotlott az ut mellett levő, víz­zel telt mély árokba esett és mire a szü­lők segítségére siethettek volna, már meg­fulladt. ■ NYILT-TÉR. (E rovatban közöltekért a Szerkesztőség nem vál­lal felelősséget.) 1911. B. 51/5 szám. rr O Felsége a Király nevében ! A fehérgyarmati kir. járásbíróság mint büntető bíróság rágalmazás vétségével vádolt Johan József elleni bűnügyben Havas Aladár főmagánvádló által emelt vád felett Fehér- gyarmaton 1911. évi április hó 6-ik napján Szabó János kir. aljárásbiró, Godián Antal dijnok, mint jegyzőkönyvvezető és Dr. Szőke Sándor ügyvéd, mint főmagánvádló képvise­lője részvételével megtartott nyilvános tár­gyalás alapján a vád és védelem meghallga­tása után következőleg ÍTÉLT; A kir. járásbíróság Johan József 50 éves, izraelita vallásu, korcsmáros, írni olvasni tudó, büntetlen előéletű, fehérgyar­mati lakost a B. T. K- 258 §-ába ütköző, ezen §-a szerint minősülő és ezen §-a szerint büntetendő rágalmazás vétségében elkövetve az állal, hogy 1911..évi márci­us hő 5-ik napján a gyógyszertár helyisé­gében Kállay Szabolcs és Kerekes László, 1911. évi március hó elején és 15-ik nap­ján részint az utcán, részint a Susan-Pu­rim ünnep estéjen vádlott lakásán Horváth István előtt azt állította, miszerint az 1909. évi Susan-Purim ünnep estéjén Havas Ala­dár egy darab pipa alakú tajték szivar szipkáját — melyet később Havas Aladár­nál látott és visszakövetel, ellopta — bű­nösnek mondja ki és ezért a B, T, K. 92. §-a alkalmazásával ezen ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó 15 nap alatt kü­lönbeni végrehajtás terhe mellett fizetendő, az 1892. évi XXVII. t e. 3 §-ában meg­határozott célokra fordítandó és behajtha­tatlanság esetén a B. T. K- 53 §-a alap­ján 3 (három) napi fogházra átváltozta­tandó 60 azaz (hatvan) korona pénz, mint fő- és 2 (Kettő) napi fogházra átváltozta­tandó 40 azaz (negyven) korona mint mel­lékbüntetéssel bünteti, továbbá a B. P. 480 §.a alapján nevezett vádlottat arra is kötelezi, hogy a szabadságvesztés bünteté­sének végrehajtása által felmerülendő bűn­ügyi költségeket az 1890. évi XL11I. t.-c. 9 §-a értelmében közadók módjára leendő behajtás utján az államkincstár részére té­rítse meg, ezen költségeket azonban vád­lott igazolt vagyontalansága folytán az i- dézett t.-c. 4 §-a alapján egyelőre behajt- hatatlanoknak mondja ki. Az ítéletnek egész terjedelmében indokaival együtt elitéltnek költségére a »Fehérgyarmati Hírlap« cimü helyi lapban közzétételét elrendeli, az ítéletet Dr. Sző­ke Sándor ügyvédnek közzététel céljából kiadja. Vádlott úgy a közzétételi díjnak, mint a 40 koronában megállapított eljárá­si költségeknek 15 nap alatt, különbeni végrehajtás terhe mellett Havas Aladár főmagánvádló részére megtérítésre is kö­telezi. A fő- és mellékbüntetés végrehajtá­sát az 1908. évi XXXVI. t.-c. 1 §-a alap­ján 3 évi próba időre elitéit kérelme foly­tán felfüggeszti. Dr. Szőke Sándor ügyvéd eljárási di­jait Havas Aladár főmagánvádló megbí­zottjával szemben 40 koronában állapítja meg. INDOKOK: Havas Aladár azt panaszolta, hogy Johan József korcsmáros fehérgyarmati lakos 1911. évi március hó 5-én a gyógyszertár helyiségében Kál­lay Szabolcs tb. főszolgabíró, Kunczly Sándor kir. járásblró és Váracíy Sándor gyógyszerész segéd előtt róla azt állította, hogy tajték pipáját ellopta. A kir. járásbiróság Johan József vádlottnak előadásából, mint Káilay Szabolcs és Kerekes László tanuknak esküvel is megerősített vallomá­saikból tényként állapítja meg, hogy 1911. évi már­cius hó 5-ik napján a gyógyszertár helyiségében Horváth István tanúnak esküvel Is megerősített vallomása szerint, 1911. március hó elején és I5-én Susan-Purim ünnep estéjén az utcán és vádlott lakásán Johan József vádlott azt állította, hogy Havas Aladár 1909, évi Susan-Purim ünnep esté­jén egy darab pipa alakú tajték szivar szipkáját — melyet később nála látott és visszakövetelt — ellopta. Minthogy vádlottnak eme jogtalan tényke­dése a B. T. K. 258 §-ában meghatározott rágal­mazás vétségének úgy tárgyi mint alanyi ismérve­it magában foglalja: ennélfogva vádlottat ezen vét­ségben bűnösnek kimondani, büntetlen előéletét enyhítő körülményül véve, az Ítélet rendelkező ré­szében az elkövetett bűncselekménnyel arányban álló és megfelelő büntetéssel sújtani, elitéltetése folyamányaként az Ítéletnek egész terjedelmében indokaival együtt közzétételét a B. T. K. 277 §-a értelmében elitéit költségére elrendelni, vádlottat úgy a hirlapi közlés dijának, mint a mérsékelten megállapított eljárási költségeknek főmagánvádló részére megtérítésére a B. P. 480 §-a alapján kö­telezni, a kiszabott fő- és mellék büntetés felfüg­gesztését, mert ettől az elitéit magaviseletére, e- gyéníségének, életviszonyainak és az eset többi körülményeinek figyelembe vételével kedvező há­tás várható — elrendelni, Dr. Szőke Sándor ügy­véd képviseleti díját, a B. P. 485 §-a alapján sa­ját megbizójával szemben megállapítani kellett. Kelt Fehérgyarmaton a kir. járásbiróság mint büntető bíróságnál 1911, évi április hó 6-ik napján. í SZABÓ JÁNOS kir. aljárásbiró, HIRDETMÉNY A Fehérgyarmati vármegyei közkórházban a betegek és á pólók élelmezése f. év május hó elsejétől vállalatba kiadatik. A kötendő szerződés feltételei re bővebb felvilágosítást ad a KÓRHÁZ IGAZGATÓSÁGA Az ajánlatok f. évi április 28-ig adandók be a kórház igaz gatóságához Fehérgyarmat Eladó. Weisz Ignácz gazdaságában Sza- moskéren topez és piros burgo­nya mázsánként 5 koronájával eladó Eladó birtok. Szatmár vármegyében, vasúti fő­vonal mellett 120 hold teljesen be­vetett és felszerelt birtok azonnal eladó 10000 koronával átvehető. Értesítést ad HAVAS ALADÁR Fehérgyarmat. ELADÓ. Özv. Weisz Adolfné panyolai gőzmalma szabadkézből eladó. ÉrtekezhetniSchönvald Miklós ve­zérigazgatónál Fehérgyatmat.- --X - — -----------------mmi—im—o__ Re ndelésszerüen készült minden­fajta felsőkabátok tavaszi utcai öltö­nyök, alkalmi ruhák finom angol kel­mékből elsőrangú szabás és kivitelben állandóan nagy választékban vannak raktárunkon. Jutányos árak. Deutsch F. Károly és Társa férfi szabók Bu­dapesten, IV. Ferenciek-tere 2. «a % % Badacsonyvidéki g | finom hegyi borokat köl­csön hordókban. ! Szőlőoltványokat \ legjobb minőségben mér­| :: sékelt áron szállit :: BALOGH GYULA szőlőgazdasága, balatonhenyf:. Árjegyzék ingyen. ..—— * SV"' i? $ í g. íínmMMIí í N',ílovfé“attl * '*• Beretvás-pastillát, jja :: hanem használjon azonnal :: i ' Kaphat# min- \ den gyógy­mely 10 perez alatt a legmakacsabb rnigrr.int és fájást elmulasztja. — Á„n f Ofj Kg Orvosok által ajánlva ni JA I .ív szertárban. — Készíti: Beretvás Tamás gyógyszerész Kispesten. 3 dobozzal ingyen postai szállttá j Wf

Next

/
Oldalképek
Tartalom