Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1911-03-10 / 11. szám

1! szám. — ÜL évfolyam

Megjelenik minden pénteken.

Fehérgyarmat, 1911. március 10.

Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

Egész évre 8 kor. ' Negyed évre 2 kor. Fél évre . 4 kor. ; Egyes szám ára 20 fii.

Felelős szerkesztő és laptulajdouos: Dr. Magyarádi Boross Lajos.

A lapot érdeklő minden közlemény, valamint a» előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi A*t«m Lajos ügyvéd Fehérgyarmat eimére kaláaaáMc. Nyilttér soronként 30" fillér.

ir«ä*s5raäR5RE3®

Testi fenyíték.

A fővárosban összeültek a pedagógusok, azok akik az egészen fiatal gyermekeket vezetnek be az elemi tudásokba s határozatilag kimondották, hogy ezentúl nem fognak a testi fenyíték retorsiojá- val élni, hanem megpróbálkoznak a modem életben amúgy is szokatlan, ezen fegyver nélkül nevelni, fiainkat, leányainkat.

Ha erről a tanitói gyűlésről s erről a határozatról nem a lapokból s hozzá komoly és szavahihető lapokból értesültünk volna, akkor talán valamelyes elkésett farsangi tréfának tekintettük volna az egészet. Hogyan, a huszadik század végén a tanítóknak saját akaratából kell, hogy kiindulj ék az az igazságos, régen túlhaladott állásp.ontu dolog, bogy a gyermek nevelés eszközei közül a nádpál- eza s hasonló minőségű kellékek törlendők sliogy egészen más egy- verekre van szükség arra, hogy a gyermeknevelés hatályos legyen

ott is, ahol az értelemre való hatás már minden eszközt kimerített.

Ha ez a tanitói mozgalom véletlenül nem indul meg, akkor mi abban a téves hitben ringa- tódzunk, hogy a mi gyermekeinket bizony már nem tórdeltetik a kukoriozára s hogy nem porozzák ki ruhájukat valódi spanyolnáddal akkor amikor az történetesen még rajtuk van, hanem hogy szép szóval, elmés és hatásos példák felidézésével, jutalmazásokkal s ezer meg ezer olyan eszközzel, melylyel a modern pedagógia fel van szerelve, igyekeznek hatni a rügyező értelemre, melynek csirái benne vannak már a hatesztendős gyermekben is s akire jobban lehet ezekkel az eszközökkel hatni, mint a nádpáczával s egyéb a fizikumára fájdalmasan ható eszközzel.

De hát a tanítók Budapesten elhatározták, hogy a gondjaikra bizott csemetéket megütni a mai naptól fogva nem fogják. Elhatározták, hogy igyekeznek őket

majd a huszadik század felfogása szerint nevelni. Dekát uramfia lehetséges ez ?! Ha egy erős ember egy nálánál gyöngébb embert testi fenyítékben részesít, akkor a törvény az ő számtalan paragrafusaival rohanvást siet védelmére mert nem engedheti, bogy a jog, törvény és igazság államában egy adótfizető polgárt bárki is büntetlenül megbánthasson. Felnőtt embert tehát, aki védelmére, ha egyebet nem egy jól vívó Browningot szegezhet megtámadójára, az állam raison jónak látott megvédelmezni még a huszadik század bekövetkezte előtt is s védtelen, gyenge csemetéinket kénye-kedve szerint részesíthetett á törvényesen engedélyezett „testi fenyítékben“ a tanító, a minden szépre ? jóra oktató nevelő ? Hol van áe igazság ebben a kérdésben akkor? A védtelent nem védelmezi, aki önmagát megvédelmezheti, annak a törvény paragrafusait boeeájtja rendelkezésére s megtorlására ? ! Valóban jobb szerettük volna *zéÄ MUMUS.

Szécsi Ferer.cz beleegyezésével

(A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája)

Akiket a falusiak azért a szerencséért irigyelnek, hogy kisvárosban élhetnek, és akik még nem tudtak odáig emelkedni, hogy a tipikus kicsinyességeken, a kedves gazsá- goeskákon, a bájos pletykácskákon és az undorítóan mulatságos intrikácskákon mosolyogjanak — ezeknek a figyelmébe ajánlom Keller Gottfriednek, a nagy svájezi Írónak a remek könyvét „a seldorylai emberekről“.

Az emberismeret legmélyebb forrásai táplálják annak a pompás könyvnek a humorát. A költő szemetükrében látjuk ott mindazt, ami különben a szivekben rejtőzik.

A seldorylai embereket szörnyen bosz- szantja az, aki nem teszi meg nekik a szívességet, hogy rövidesen elpusztuljon. Szórakoztató rosszindulattal üldözik minden kiválóbb polgártársukat, de kivált azokat, akik olyan csökönyösek, hogy nem hajlandók az ö kedvükért elveszíteni a vagyonukat, az állásukat, vagy legalább is a becsületüket. Csak a valamiképpen tönkrement polgártárs számíthat nálunk valamelyes kárörvendő jóakaratra.

Soldoryla, tessék elhinni, nem svájci specialitás. Ilyen derék község nálunk Magyarországon is akad akárhány. Ilyen kedves teszek Sártelek mezővárosa is, mely nehány évvel ezelőtt hozzá mindenképpen méltó uj járásbirót kapott.

Az uj kádi trónralépését érdekes, biztató hírek előzték meg. Az hallatszott rólaf hogy három vagy négy előző helyen tüntető melegséggel ünnepelték. A jogkereső közönség ugyanig, valláskülönbség nélkül, hálaadó isteni tiszteletekkel fejezte ki érzéseit abból az alkalomból, hogy a felsöbbség a kitűnő kádit máshová helyezte.

Azokon a hálátlan helyeken, ahol nem tudták megbecsülni a jeles kádi nevezetes egyéniségét, a rosszszáju közvélemény any- nylra megfeledkezett magáról, hogy kötekedő, irigy s gonoszlelkü egyénnek merte tartani Pitzlmayer Ignácz járásbiró urat és csak annyit ismert el róia, hogy határozottan tehetséges ember, aki már jelentékeny sikereket ért él, még pedig nem annyira az igazságszolgáltatás terén, mint inkább azzal a speciális talentumával, hogy mindenhol hihetetlenül gyorsan és alaposan tudta kiérdemelni a közutálatot.

Sajnos, vannak még olyan merész emberek, akik még a királyi bíróban sem ismerik el tekintélynek a pöffeszkedóst, önérzetnek a nagyzási hóbortot és tudásnak a nagyképűséget. Hát aztán igazán nem csoda

ha az ilyen cinikus urakban nincs mag a kellő érzék annak a bírónak az ügyesség« iránt, aki lefelé keményen kimereviti, 4« fölfelé annál inkább meghajlítja ai é takiíj* tetes hátgerinezét.

Fájdalommal jegyzem fel, hogy Sírtalak és vidéke nem érdemelte meg Pitslmayer kádi urat, akivel a jószivü felsöbbség ■—* a rég kiérdemelt nyugdijbaküldés helyett — ezt a hálátlan lakosságot boldogította, mert azóta ez a furcsa népség is epedve Tárja as örömnapot, amikor szintén hálaadó istaai tiszteletekkel búcsúztathatja el az ő „mü^ mus“-át.

Tudni kell ugyanis, hogy a sárteleki járás tiszteletlen közönsége „mumus“-Kak nevezte el az ö hatalmas kádiját, aki, fisom történelmi érzékkel, valóssinüleg csak síért basáskodott, hogy a török hódoltság halyi emlékeit elevenítse fel; ezt a gyöngéd éa elmés figyelmet pedig annál inkább mag kellett volna becsülni, mert a kádi élelmes sváb ősei akkorában még nem szerencséltettek ezt az ivadékaikkal szemben is annyira türelmes országot.

A „mumus“ tetótül-talpig afél« aeldery- lai ember és igy megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy mindenképpen beléillik Sártelek társadalmi életébe, mely a kisvárosi u- nalmat kifogyhatatlan ötletcsségü irigykedéssel és gyűlölködéssel igyekszik magétól távoltartaui.