Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-02-03 / 5. szám
2.oldal. FEHÉRGYARMATI HÍRLAP 1911. február 3. ra hivatják, — hogy elpusztult Tolna mind e szép és jó, ha Cerberusukká nem szegődik a sajtó! Ezért nem tudta pótolni vagy nélkülözni a sajtót a modern emberiség s minél féktelenebből gyűlölködnek ellene haragosai, annál hatalmasabban fejlődik. Mint gyarló emberi intézmények, fogyatkozásai vannak a sajtinak is. Nem is kicsinyek, nem is kicíúiiyithetők. Azonban jó léié, kei állíthatjuk, hogy a sajtó terén találkozunk aránylag a ke- \ :‘S".'i)b visszaéléssel. Nem azért, •' •• • újságírók külömb em• • MMiek a többinél, hanem .könyörtelen birájuk a i<- uéu.v s egyúttal kenyér- i unk i.s Sokkal súlyosabb er- fegyelem alatt állanak hi- • -uk teljesítésében, mint bár- m ! ik közbivatalnok. Hogy mennyire igaztalanok azok, akik a sajtó ellen dühönge- nek, azt mi sem bizonyitja jobban, mint az a körülmény, hogy nem az a legkellemetlenebb ellenségeinkre nézve ha Írunk róluk, ha nem az, ha nem írunk. Megesett néhányszor a külföldön, hogy parlamenti tagok az újságírókat megsértették. Megtorlásul bojkott alá helyezték az illetőt, sőt mint tavaly Berlinben megesett, az ©- gesz parlamentet. Nem volt parlamenti tudósítás a a képviselő urak meghaltak a világra nézve. Ekkor tűnt ki, miosoda rettentő fegyver a sajtó-bojkott s a sórte- getők kézzel-lábbal siettek bocsánatot kérni, hogy feltámadhassanak, A magyar parlamentben e— Dt u a »k«ringó< kisasszony a »keringök« királya. Ért Strausz irta, erre még a féllábu koldus is táncolhat, hát még ön, ki az élet maga. Először történt életemben, hogy testi fogyatkozásom miatt röstelkedtem és halkan, mintha bűnt követtem volna esdekeltem. — Ne kívánja ... ne kínozzon . . . nem táncolhatok .... — De én addig nem távozom, mig a tánctermet egyszer körül nem lejtjük. Aztán gondolja meg a barátaim előtt nevetségessé válnék. Ok nélkül kosorat nem fogadhatok el. Ismételve kérem! — Hát tudja meg, hogy én, én . . . . s$T\a vagyok. És megmutattam azt a lábamat, mely a szék alá volt huzva s ortopé cipőben díszelgett. A fiatal ember meghökkent és gyors hajlongással eltűnt barátai között. Utána néztem s meg’potránkozva láttam, amint nevetgélve elmondja azoknak legújabb kalandjait, mert mindnyájan felém fordultak azzal a bizonyos csodálkozó szánalommal, mintha csak azt mondták volna. — Minek hozzák ide az ilyet? Magamba fojtottam a keserűséget és tovább néztem a táncoló párokat, szivem el- facsarodott és eszembe jutott az én szegény kis sánta verebem, ki most otthon guksol •gyedül, elhagyottan és nem tudja, hogy urgész serege ül a korlátoltaknak és maradiaknak, akik lépten-nyomon gyalázzák a sajtót s drákói törvényt követelnek ellene. Egy kis bojkott nyilván jobb meggyőződésre terelné e legényeket is. De sajnos, a magyar újságírók sokfelé húznak s egyöntetű eljárásra eddig'eló még nem sikerült szervezni őket. Szent házasság. Az évszázados probléma a házasság isteni eredete emberi vonatkozásában avagy ha úgy tetszik a házasság, mint emberi intézmény a vallás erkölcsre alapítottan, újra kisért. Most nem az öreg Európából iádul ki a a mozgalom, hanem az ifjú tettre kész Amerikából, melynek egyik államában egy uj egyesület alakult, a melynek az a célja, hogy a házassági törvényeknek a válásról szóló szakaszai megszorittassanak. Ismételjük, nem uj a probléma. Évszázados. Összeforrott a vallásfejlődéssel ütközőpontja volt minden liberális haladásnak, a szerint, a mint a házasság intézménye a felfogásban, mint szerződéses kötelem avagy mint szentség kezeltetett. Dogmatikai elvont tétel állott szemközt gyakorlati szükségességgel. S kimutatható a gyakorlati szükségesség térfoglalása, a mit az egyes modern államok házassági törvényeiben a vallási okok kiterjesztettek nem a hit és erkölcs pillérének a megdöntésére, hanem a szükség, a j nője mennyire bánja, miért nem maradt mellette? Hajnalra vetődtünk haza. Szótlanul bukdácsoltam a szoba közepén át ágyamig. Az ágy karfáján csiripelve fogadott kis verebem. Ledobtam magamról a ruhát és szürke sánta társamat kezembe véve, a párnák közé temettem magam és sírva, zokogva, csókolgatva tollába búgtam. — Nem hagylak többé magadra. A mi helyünk csak itthon van. Milyen jó volna örökké aludni . . . soha fel nem ébredni. * * * * Nem tudtam mi lelt, de az elbeszélés őta oly nyugtalan vagyok. Akarva, nem a- karva mindig a kis lányra gondolok. És ami — legalább gondolatban túllépni a barátság, a kollegiálitás fogalmát. Eh! őrültség csak gondolni is rá. És mégis egy titkos hang azt súgja lelkemben, hogy e szerencsétlen kis lány szeret . . . nagyon szeret! Mi lesz ennek a vége? Hisz mindentől eltekintve, áthidalhatatlan ür tátong közöttünk. Nem rendelkezem többé magammal, életem máshoz van kötve. Gyermekem van, ki még az enyém és feleségem van, ki már nem az enyém. Történjék bármi, még ma elmondom neki. Ez kötelességem s én nem születtem gazembernek. Egy este szobámban ültem. kényszer erejének igazolásaként. És hova tovább megerősödik és utat tör az a felfogás, a mely első sorban emberi intézményt ismer fel a házasságban és isteni eredetét csak mint lelki surrogatumot tartja fönn. A minthogy igaz is. Jóhiszemüleg, tudva, elfogulatlanul csak igy lehet a házasságról beszélni és ha akad mozgalom, a mely a vallás megnehezítésére törekszik ez csak rosszhiszemű és gonosz czélzatu lehet, mert jóhiszemüleg érvelni a mozgalom és elv mellett, lia nem is ostobaság, mindenesetre naivitás. Végeredményben pedig szem- forgatás és hypokritaság. Már tudniillik azokat illetőleg, a kikre vonatkozik, Szemforgatás: hirdetni a házasság szentségét és a bűnt követni, a mint hypokritaság a felbonthatatlanság mellett érvelni és lélekben, bensőben az ellenkezője után sóvárogni. Statisztikát és kimutatást csak a válópöröknél vezetnek azt is olyan értelemben, amint helyt adnak ennek és a törvény szakasza alapjain. De arról hivatalos irás nincs, hogy hány úgynevezett fiktiv szentházasság áll fönn, melyben a házasfelek között a lelki, szellemi, érzelmi egység régen elköltözött avagy meg sem volt és akik mégis hordják a szent jármot a világ előtt mert aiakoskodniok kell, vagy nincs szakasz a törvénykönyvben amelynek alapján elválhatnának. És ez a nagy ostobaság; több gyalázat kárhozat együttvéve. Oka erkölcsi romlásnak, lelki megtévelyedósnek, anyMi az ? mintha kopogtattak ? — Szabad! — Én yagyoh szivein, a Böske ! És csakégyan előttem állt, ragyogó diadalmas arccal, hűséges szerető tekintettel az én kis sánta verebem. — Hogy tehetett ilyet? — förmedtem rá. Ha valaki meglátta, mit gondolhat- magáról ? — Törődöm is azzal, hogy mások mit gondolnak. Jobb becsületesnek lenni, mint annak csak látszani! Aztán a szivem hozott ide. Ne nevessen ki érte, ne értsen félre, de úgy érzem, magam maga mellett, mint egy igazán szerető hitves a — férje mellett. Az utóbbi időkben észrevettem, hogy maga feltűnően kerül. Megbántottam ? Bocsásson meg, akaratlanul történt. Különben ez képtelenség Lássa mi sánták született bátrak vagyunk, mi a szivünket a szánkon hordjuk. És most üljön mellém, nézzen a szemembe s mondja meg nyíltan minden tartózkodás nélkül, miért neheztel, miért kerül, miért nem szól soha hozzám? — Mert — mert nem vagyok szabad 1 — Nős? — Az 1 Halálos csend hövetkezett erre. Meg- gyujtottam a lámpát s amint a pamlagra néztem, a szivem verése is elállt. Szegényke sápadtan, reszketve ült s kétségbeesetten, meredt arccal nézett maga
