Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-29 / 53. szám
53. szám. — III. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Fehérgyarmat, 1911. december 29. Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ........... EL ŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre..........8 K. Negyed évre.... 2 K. Fé l évre................4 „ Egyes szám ára 20 fill. Elmélkedés az év végén. Tűnődő lélekkel állunk meg az óv határánál. Annyi gondolat torlódik itt össze, hogy szinte bele kábulunk. Az édes és bus emlékek hosszú sorozata vonul el lelki szemeink előtt; amaz felemel, emez könnyeket sajtol szemünkből. Mennyi édes napokat élveztünk, a midőn olyan kicsinynek látszó dolgok is, — miket még kÖ2elebbi ismerőseink sem vettek észre, — örömre hangolták lelkünket. S viszont mennyi keserűség tapadt lelkűnkhöz, mit nem érzett senki, csak mi, kiknek elismerés helyett szúró tövist juttattak embertársai. Boldogitó reménység dagasztotta lelkünket, munkálkodási törekvésünket az év kezdetén, talán az óv folyamán is, de jött a kiábrándulás, hogy nem értettek meg társaink bennünket, hisz1 legszentebb!) törekvéseinket is kigu- nyolták. legnemesebb szándékunkat is félremagyarázták. És mi a keserű csalódások közepeit sem csüggedünk el, mert mi fe halljuk az Úr ama szózatát, mit a magát elemószteni akaró Ádámhoz intézett Madách Imre „ember mondom neked ne légy levert, hisz’ megmondottam. . . küzdj és bízva biz-zál“. De mindezek esak a mi subjektiv érzékeink. Panaszra ne nyil- janak ajkaink. Szebb jövőért, jobb jövőért esengünk; ha nem csüggedünk, meg kell lenni a hiv munkások munkája jutalmának. A lezajlott év eseményei is mind elvonulnak lelki szemeink előtt. Tudjuk mit éltünk át, tudjuk mi jót és rosszat kellett kiáltanunk, elszenvednünk egy év hosz- szu folyamán. Mindenki először is az ő foglalkozási, munkakörére tekint. Mennyi áldás fakadt az ő munkája nyomán? A földmives, a gazda elmondhatja: „Bizony megnehezedett az idők járása felettünk?! Az abnormis időjárás, a pusztító elemi csapások tönkretették az aratási kilátásokat. A föld sok helyütt alighogy az elvetett mag- vat (gázosán) visszaadta. Nem volt tehát a gazdának pénzforrása. De ha itt nem volt is, talán csak jött be valami az állattenyésztésből? hiszen igen magas fokon állott a marha, — sertés ára! Oh itt is csalódás ért. A ragadós száj és körömfájás miatt nem vihette marháit a gazda vásárra, hogy jó pénzért eladja, nem is használhatta azt ki kellőleg munkaerőre. Ha történt is eladás nagy ritkán, annak az árát is elvitte az adó s a kamat. — Nyilttér soronként 30 fillér. ■■ A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. így aztán, ha a földmivelós- sel foglalkozóknak nincs keresete, — pedig ez az alapforrás, — lehet-e jövedelme az iparosnak, a kereskedőnek ?! Dehogy. Ha van is valamennyi forgalmuk az nem készónzben, hanem felőrlődött kontókban mutatkozik. Mit szóljunk a hivatanokok — tisztviselők nagy sokaságáról. A nagy drágaság miatt bizony élni sem tudnak, azért mozgolódnak országszerte fizetés emelésért, drágasági pótlókért, mert fizetésük megélni kevés, meghalni sok. Hogy még teltebb legyen az üröm pohara, járásunkat az elmúlt évben a csapások hosszú sorozata látogatta meg. Csak a kölesei 2 nagy tűzvészt kell említenem, mely, e virágzó községet egy harmadában, az elmúlt nyáron elhamvasztotta, nyolcvan család maradt itt hajlék nélkül. E csapást nagyobbra becsülik — átlagban beszélek, — a kecskeméti földrengésnél, mert mint egyik leégett gazda mondta a romokat megnéző egyik vidéki úri embernek, uram itt nagyobb a csapás, mint a kecskeméti földrengésnél, mert ott a házuk dőlt össze az embereknek, de nekünk elégett a házunk, terményünk, takarmányunk, gazdasági eszközeink, ruhánk, mindenünk. A 300,000 kor. kárból A FALU. (A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája.) B1H Asszonyokról beszélgettek. Istenem, ha egy társaságban egy-két szellemes, vagy legalább annak tartott ember van, ugyan miről is beszélnének? Asszonyokról, szerelemről .... Az ideálistának ismert doktor keveset kelt ki a közfelfogás ellen. Most, bogy a sor rajta volt, nem akarta elszalasztani az alkalmat, bogy mindent elmondhasson. — A nőkről négyféle felfogást ismerek : van, a ki azt mondja, hogy minden asszony jó és ilyen emberre azt mondják, hogy bolond. A másika a ravaszokat kivételnek mondja. Ez a két optimista fölfogás. Van, a ki kivételeknek nevezi a jó asszonyokat. És végre a legpesszimistább felfogás szerint: minden asszony rossz. Ha kivételeket sorolsz elő neki, vagy azt mondja, hogy ez asszony még nem rossz, vagy csak mi nem tudjuk, hogy rossz, vagy végül, hogy azért nem romlott meg, mert nem volt rá alkalon. De hogy egy asszony önmagában is jó lehet, azt nem ismeri be. Nos, ez az utolsó a legveszedelmesebb felfogás. És el sem képzelhetik, hogy hány embernek mételyezte meg a lelkét, um nem vallom ugyan ezt az elvet, de ha megengedik, egy kérdést vetek fel: mik azok az okok, vagy körülmények, melyek miatt egy ásszony nem csalja meg a férjét? Egy ábrándos szemű szőke asszony közbeszólott: Tudtommal mostanáig csak azokat az okokat keresték, a melyek miatt egy asszony megcsalja a férjét. A doktor nyugodtan, megszokott, kedves fejbólintásával felelt: — Igaza van asszonyom. De én most a legpesszimistább fölfogás nevében szólottám. A kérdés tetszett. Meg is vitatták élénken minden oldalról. A férfiak nem győzték eleget hangsúlyozni, hogy ha az asszony nem csalja meg a férjét, érdeme van abban a férjnek is. Az asszonyok természetesen tiltakoztak ez ellen és példákkal bizonyították, hogy némelyik férj mennyire megérdemelné a szarvakat és igazán magasztalni lehet az olyan asszonyt, a ki nem ékesíti föl velük az ilyen férj homlokát. Pedig hát ez nem érdem, de ilyen esetben igenis magasztalni kell. Mindent elmondottak erről a kérdésről, a mit csak lehetett. A beszélgetés mindinkább csöndesebb lett. Látszott, hogy ezt a témát nem sokára letárgyalják. Csak egy ember volt a társaságban, a ki eddig még egy szót sem szólt. Kíváncsian fordultak feléje, mert az ő véleménye mindenkit érdekelt. Az öreg orvos volt az, a kit tapasztalataiért, tiszta életfelfogásáért és nyugodt kedélyéért mindenki nagyra becsült. — Önök az én véleményemet akarják hallani, — mondá mély, gondolkodó tekintetét végig jártatva a hölgyeken. Nos, e helyett egy kis történetet fogok elmondani Önöknek. Csak megvártam, hogy mind hozzájáruljanak a kérdéshez, mert az, a mit én akarok mondani, csak legutoljára jön. Régen történt. Nem is emlékszem már pontosan, hogy hány év előtt. Ott éltem egy csöndes kis városkában, melyet éppen csöndjéért inkább falunak lehetne nevezni. Ismertem egy asszonyt, a ki innét az ország szivéből jött oda. Mondhatom, igazán szép asszony volt. Szénfekete, bomló haja, érző lélekre valló, mély fekete szemei voltak. Férje végrehajtó volt és a környéken sokat utazott. Korán reggel elment és néha késő este jött haza. Azelőtt nyugodtabb pályája volt. Mint gyógyszerész egy másik vidéki Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS
