Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-22 / 52. szám
t Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre .........8 K. Fé l évre...............4 „ Negyed évre.... 2 K. Egyes szám ára 20 fill. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS Nyilttér soronként 30 fillér. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. A békesség ünnepén. Csak nem kétezer éve történt. A betlehemi térségen csodás világosság támadt. Megnyílt az ég s szózat hallatszott a magasból, az egyszerű betlehemi pásztorok e csodás fény láttára, az égi szózat hallatára meg- félemlének, de a megnyílt égből angyali szózat hallatszott: „Ne féljetek, mert hirdetek tinéktek nagy örömöt, mely az egész földnek öröme lészen: ma született a Megváltó úr Jézus Krisztus Dávid városában.“ Majd elvonult az ég boltozatán az angyali seregek egész sokasága s eme legszebb zsolozsmát zengedezték : „ Dicsőség a magasságos menyekben az Istennek, békesség a földön és az emberekhez jóakarat. “ Ez a karácsonyi éjnek szent története. És a karácsonyi zsolozsma ezen édes hangját most is érzi az emberiség, érzi közelebbről a keresztyén világ. Lelke e földi porból, mely csak beszennyez, felemelkedék a világosság felé, hol békéről és szeretetről beszél minden. Itt e világban úgyis csak a számítás, önzés és érdek az emberi tevékenységet irányitó elemek. Az erősebb elnyomja a gyengét, az önzés és érdek megbénítja a nemes közcél és egyetemes jólét felé törekvést. Nincs erősbödés a társadalmi, nincs a nemzeti életben. Kufár szellemek a hiú dicsőséget hajhásszák, dicskoszoruért esengnek, mely őket majd magasra emeli embertársai fölött. Amott a kenyérért való küzdelemben rohanunk egymásnak, emitt az eltiport szegénység kiállt: óh adjatok, óh adjatok reményt! ................ A köznapi élet eme fájdalmas vergődéséből e nagy ünnep hatása alatt elfordítom tekintetemet. Lelkemct oda emelem, hol a világosság hatása alatt felkeresem az ártatlan gyermekeket, kik romlatlan tiszta szívvel állják körül a karácsonyfát s énekelnek angyali ajkkal, angyali énekeket; felkeresem azokat az egyszerű családokat, hol még tudnak örülni, lelkesedni s mások boldogságáért őszinte, igaz szívvel munkálkodni, hol a szeretet és béke nem aludt még ki a szivekből; — felkeresem azokat a jó barátokat, kik örömben és bánatban, jólétben és nyomorban együtt éreztek velem. Hisz a boldogító szeretet csodákat mivel, a békesség mindent bearanyoz! Hallom az utcáról is a legszebb éneket: Szánjatok le szálfátok, Betlehemi angyalok, Zörgessetek ma este meg Minden szivet, ablakot, Házikókba, palotákba Egy örömhírt vigyetek: „Boldog édes ünnepet !„ És lelkemben viszhangzik oly igazán, olyan szentül: „Boldog édes ünnepet!“ Bortnyik György, ev. esperes lelkész. Karácsony. Az ünnepi örömérzés, amely karácsonykor kiül az egész világ arculatára, nemcsak kívülről való ünnepet és örömet jelent. Minden szív, még a hideg és cinikus is szépséges változásokon megy keresztül Jézus születésének emlékezetére, érzés, melegség, sőt hangulat szállj a meg a hitetlent is, akinek elméjéből felszeg tudomány, vagy vakmerő megrögzött- sóg kiüldözte az Istenről való gondolatot. Egyezerkilencszáztiz esztendő alatt, ami elmullott a názáreti születése óta, ez a gyönyörű ünnep túlnőtte az egyház kereteit; ma már ünnepe ez az emberiségnek. Valami csodálatosan varázslatos ennek az ünnepnek a pályafutása. Kiindult egy düledező jászolból, megfért valamikor egy szűk szoba mesterge- rendája alatt s azután jöttek a népek milliói, a nemzetek százai és valamennyien behódoltak az Isten fia kristálytiszta tanításának. KÉT FENYŐFA. fc'T ggfag -in^ (A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája.) 4= * Mint színtelen kavargó tenger mélye, oly titokzatos az emberi élet. Minden szív egy egész világ, teli beláthatatlan sejtelemmel. De az élet forgatagában vannak napok, a mikor milliók és milliók szivét egy közös érzés hatja át: a szeretet érzése. Karácsony est ilyen ünnepe az emberi szívnek. Erről az ünnepről szól ez a történet, amely ott esett meg a nagyváros egyik utcáján, havas karácsony éjszakáján. A tündöklő csillag, mely egykor az üdvözítő eljövetelét hirdette, karácsony estéjén, most is végig suhan láthatatlanul minden esztendőben az égbolton s lehulló tiszta sugara bevilágít az emberi sorsnak néha oly sötét éjszakájába. A csillag fényének egy- egy sugara csillog a karácsonyfa gyertyáinak minden pici reszkető lángjában, ahol pedig a lángok nem gyulladhatnak ki, sötét bánat, keserűség, gyakran elkeseredés üt ott tanyát. A kicsiny zöld fenyőfa nagy boldogságot tud árasztani kunyhókban és palotákban, ahol körülrajongják azok, a kiknek a szeretet szánta. És a kinek nem jut egy ilyen tűlevelű galy sem, úgy érzi, mintha nem volna senki a világon, a ki szeresse. Pedig itt, a füsttel és fojtogató párával teli nagyvárosban sok ember van, a kinek nem hogy karácsonya, de se otthona se betevő falatja sincsen. Egy ilyen boldogtalan embert láttam a minap kóborolni künn, egy elhagyott utcán havas karácsonyi éjszakán. Meglátszott rajta nagyon az élet terhe, az örökös gond, gyötrelem, ádáz küzködés; szeméből a bánat és elkeseredés sugárzott. A magánosság telén soha sem esett neki oly rosszul, mint épen ezen az ünnepi estén. Egy épülőfélben levő nagy palota üresen tátongó ajtajai, csupaszon meredező falai előtt egy kis viskó állt ott az utcán; az épitővállatat őrének hajléka, egy pici házikó ablakaiból világosság áradt. A egyedül bolyongó ember betekintett az ablakon. Benn kicsiny fenyőfa állt égő gyertyácskákkal, mindenféle hitvány csecsebecsével fölcifrázva. Néhány garasba kerülhetett csak, de most kincset ért. Akik körülötte álltak enyhe fényétől elárasztva, barázdás arcukon az élet küzdelmei után való megenyhülés tükröződött. Két apró gyermek arcán pedig a rózsás vidámság. Ezt, a kicsiny illatos zöld tűlevelű kis fenyőfácska tette. A kóborló ember szinte önfeledten utána kapott s akkor a keze megakadt egy másik fenyőfában. Nem volt leveles, illatos, zöld se ragyogó és kedves, hanem hatalmas, száraz fenyőszál, mely büszkén szinte félelmesen, meredt föl a csillagos égnek, tartva terhét, az épület állványait. A magános ember átölelte a hideg, csupasz fenyőszálat s szivén álnyilalott az érzés: ime ez az ő karácsonyfája, ez a nagy száraz dísztelen gerenda. jüs a nünt ott tartotta átölelve, égő homlokát hozzászoritva, mintha az a nagy fa mesélt volna neki: . . . Azok, a kik benn ülnek ott'a piciny szép fácska mellett, egész évben itt jártak közöttem nehéz munkában görnyedve. Sokszor támaszkodtak hozzám fáradtan, lihegve, de a fáradtság és a munka jutalma az a boldogság, a miben most részük van. Valaha ők is elhagyatottak voltak, de a mióta idejöttek hozzám, mindig van annyi örömük, hogy megerősíti lelkűket az élet keserűségeinek elviselésére. Mert a boldogságot nem keresték soha máshol, mint a nekik szánt utón. Elviselték a [rájuk mért terheket, de nem nagyobbitották bánatukat soha a mások javainak irigylésével, megki- vánásával, vigasztalást nem kerestek tivornyában, tudtak lépten-nyomon lemondani, bármily örömtelen is lett légyen az. És ha nagyon nehéz volt a sorsuk, ha még dolgozni sem tudtak: hálás szívvel fogadták a segítséget, a melyet a jótékonyság angyala emberek kezéből nyújtott nekik.
