Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-15 / 51. szám
Megjelenik minden pénteken. Fehérgyarmat, 1911. december 15. ■ Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap ■ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre .........8 K. Fé l évre...............4 „ Negyed évre.... 2 K. Egyes szám ára 20 fill. Felelős szerkeszti) és lapíulajdonos: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS ■■ Nyilttér soronként 30 fillér. ■ A lapot érdeklő minden közlemény,' valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. Karácsony előtt. Beállott a szélcsend. De ez nem annak a jele, hogy most már rendben van az ország szénája, a nép el van látva munkával s joggal és igy boldog a magyar! A szélcsend csak a vallásos állítatnak szól, melynek szentségétől száműzni akarunk minden küzdelmet, mely a szivek nyugalmának harmóniáját zavarná meg e napokon. Nem lesz igazi karácsony ez ! Ki tudja, mikor ]ön el a magyar nemzet igazi megváltási napja, a mikor a nemzet fel lesz szabadítva évezredes béklyóiból, hogy ekként aztán szabadon kifejthesse az önmagában rejlő szellemi és anyagi erőkapitálist. A politika e napon száműzve van és mi e helyütt nem is politizálunk, csak egy néhány tényre és ezekből folyó következtetésre akarunk rámutatni, melyek az egész nemzet egyetemét érintik. Mindenesetre bizonyos, hogy a karácsonyi szünet csak alkalmas idő lészen, hogy a nemzet fáradhatlan küzdelmében egy kissé megpihenjen s további erőt nyerjen jogainak kivívásához. A tenger hullámai is egyidőre elmúlnak, hogy később annál elementárisaid) erővel ismét kitörjenek. A magyar nemzet a karácsonyi ünnepen évezredes sérelmeit, fájdalmait, szenvedéseit szorítja vissza kebelébe, de ezt csak ideig-óráig teheti meg, mert a felgyülemlett keserűségek előbb- utóbb le fogják törni az ebbe rakott gátakat. A rohanó patakot is csak ideig-óráig lehet eltorlaszolni gátakkal, mig végre letöri azokat és kicsapva medréből víztömegével széles mederben borítja el a földterületeket. Ily állapot előtt áll Magyar- ország. Az emberek lelkében évszázados múltak keserűségei felhalmozódva ! És ez a lelki forradalom, melyhez már-már közelegni látszik az irtózatosabb veszedelem: a nép gyomrának háborgása. A nép gyomra üres és ez a legveszedelmesebb lázitó elem. A testileg gyötört elem, az éhes gyomor a leggyulékonyabb anyaga az ember testi lázadásának. A lélek sokkal többet bir el, mint a test. Példa eire Magyarország a múltban. A nép, az istenadta nép há- borog. Munkáért és jogért kiáltoződik! És nem indokolatlanul. A termelő munka polgárai: kisiparosok, kereskedők, kisgazdák, földmivelők, szellemi és testi munkások százezrei a kétségbeesés sötét képét tárják elibénk. A mai gazdasági rendszer abnormális és a régi középkori feudális rendszerhez hasonlít. A nagytőke, a családi leszármazás, befolyás, összeköttetés és mindezek tetejébe a papi uralom viszik az érvényesülés szerepét, és szedik az ország gyümölcsét, a dolgozó polgári munka pedig, melyen az állami háztartás terhe nyugszik, mindenütt zárt ajtókra talál és jussa legfeljebb ahhoz van, hogy itt ezen édes hazában vagy nyomorogjon, vagy éhen halj on, vagy pedig, ha ez nem tetszik, úgy idegen országba vándoroljon. A másik rend pedig szabadon, háboritlanul osztozik a polgári munka milliói verejtékes munkáinak gyümölcseim Mindezt tetézi Ausztriával fennálló kárhozatos közös vámterületi rendszerünk, mely milliókat visz ki az országból és fosztja meg honfiaink millióit mindennapi kenyerétől. Az újkor itt Magyarországon egy uj osztályt teremtett; a modern rabszolga Ez hát a karácsony. Ez hát a karácsony ?!.... Mikor cifraság csüng a fenyőfa ágon; Mikor ragyog minden, bűbájos a világ; Mikor a légen át zsongnak melódiák; Mikor mosolyognak, a kik tegnap fáztak, Örülnek a hitvány ajándék ruhának; Mikor az árváknak karácsonyfa alatt, Jut az évben egyszer egy kis finom falat; Mikor két napon át a rideg lét álom ?!.. — Ez hát a karácsony ? Ez hát a karácsony?! .... Mikor mindenütt csak a rut önzést látom; Mikor képmutatás, álnokság az élet; Mikor a szivekben álszeretet éled; Mikor a lelkekben megfojtják az érzést; Mikor igaztalan az igazság mérés; Mikor a szép eszményt leszidják, lenézik; Mikor a lángelme fakovát sem ér itt; Mikor nemes nótát nincsen, a ki játszszon; — Ez hát a karácsony ? Ez hát a karácsony?! .... Mind jobban tör elő vádoló sirámon. A mélységben lakók ajkán nem cseng ének, Híján vannak ma is a száraz kenyérnek. Künn a hideg éjben pajkos dallam csendül Utszéli leányok zengnek szerelemről . . . ., Kevés helyen mondanak jámbor Miatyánkot, Szegény Lázárékból válnak a pogányok. Názáreti Jézus! zokszó a fohászonü — Ez hát a karácsony ?. Ez hát a karácsony ?!.... Ezen a megvénhedt, korhanó világon, Dicső Isten ember! Megváltó nagy eszméd: Hirdesd ki mégegyszer a népek közt ekkép: „Szeressétekegymást“ s nem lesz keserűség: Elvezni fogjátok a jólét derűjét. Gyönyörű életök utján rózsák nyitnak, Földi menyországot varázsol az illat. Arany szabadságtok hozza Messiásom — Az lesz a karácsony!... . SUGÁR JÓZSEF. APRÓ TÖRTÉNETEK. (A „Fehérgyarmati H irlap“ tárcája.)-S—?—5* A régi nóta. Nem tudtak megférni egymással. Talán nagyon elütő természetűek voltak, vagy nagyon is egy természetűek. Gyermekesen érzékenyek voltak. Szentül hitték: a mi fáj, a mi bánatot okoz, a mi keserűséget okoz, a mi keserűséget szerez nekik, mindaz igaz, őszinte érzés. Igazságukban mindenkor álhatatosan hittek. A mi szó ajkukon kelt, az a szimgazság volt. A zsörtöíődések, csetepaték igy napirenden voltak s ezekben nyilatkozott meg végtelenül nagy csodásán, csodás igazságuk, a mit kimertek mondani a fejbeverések mellőzésével. Az ellentétek mindjobban kiélesedtek közöttük. Egymásban ellenségeik ellenségét vélték megtalálni. Egymás mellett nem tudták föllelni azt, a mi szép, a mi bájos, a mi boldogító. Az életet, illetve az életüket a legsötétebb szemüvegen át nézték, tehát csak feketének és gyászosnak láthatták. Egy rút napon — bár törvényesen egymásé voltak, szétváltak. Az asszony ment balra, a férfi ment jobra. Talán jobb igy, gondolták. Pedig rosz- szabb volt igy — érezték. Mig együtt voltak, egymást korholták, szapulták, mindenkor csalhatatlan igazságuk mellett kardoskodtak. mig most, hogy egyedül voltak, maguk ellen fordultak. Ama hibákat, miket a másikban véltek látni, bennük találják fel. Bámulatos közönnyel, megdöbbentő flegmával tudták egymást megbántani. Most könnyük is volt, sóhajtottak, vergődtek, sírtak. Álmatlan éjszakák gyötörték őket, mindig egymásra gondoltak, egymást keresték, kutatták, kívánták. Egymással kin, borzalom, inkvizíció volt az életük; magukra hagyatva érezték, hogy lassan-lassan elsorvadnak, ölfagy a vérük, kihűl a szivök, megdermed a lelkűk. Egymás nélkül egymásra találtak.
