Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-06 / 41. szám
41. aaám. — III. évfolyam. f Megjelenik minden pénteken. Fehérgyarmat, 1911. október 6. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre............8 K. Fél évre ..................4 „ Ne gyedévre. . .\ 2 K. Egyes szám ára 20 fill. Nyilttér soronként 30 fillér. == FbIbIÓS SZBFKBSZTO ÉS tQptlll&juöHOS. Alapot érdeklő minden közlemény, valamint az Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. A hősökről és mártírokról. 1849 október 6-ika a nap, mely mérhetetlen gyászt hozott a mi hazánkra most, hatvankét esztendő múltán egyik legnagyobb jelentőségű nemzeti ünnepünkké vált. Sajnos, azt még nem tudtuk elérni, hogy az ország hivatalos gyászünnepévé dekraráltassék, de a hivatalos jelleg setli tudna mélyebb, erőteljesebb jelentőséget adni e napnak, melynek emlékezete minden magyar emberből a legnemesebb érzelmeket váltja ki. Október 6-ának fogalma szorosan egybeforrott a hazaszeretet és ön- feláldozás ideáljával. Minden nemzet addig él, amig az ilyen ideálért lelkesedni tud. A mi gyakorlatias korunk, melyben a létért való küzdelem annyira igénybe veszi lelki világunkat is, nem kedvez ugyan az ideálizmusnak, de október 6-ának jelentőségét ez a mai realisztikus világnézlet sem tudja csökkenteni. Vannak nagy dolgok, históriai fordulatokat jelentő események, melyek a lelkekre való hatásukban évről-óvre erőteljesebbek lesznek, melyeknek szépségét és nagyszerűségét nem tudja csökkenteni a rohanó idő. A nemzet kiheverte a borzasztó csapást, amely Világossal és Világos után érte. A szabadságharc és leveretésének története ma ránk nézve megbecsülhetetlen tanulságok tárháza, amelyből még hosszú időn át okulhat a magyar politikai élet és mindenki, aki nemzetével nagyot kíván cselekedni. Ebből a szempontból az irtózattal teljes október 6-iki esemény mindenha vigasztaló, felemelő, erősitő hatással lesz. Mert nem veszhet el, sőt nagyra hivatott az a nemzet, melynek vezetőiből olyan férfiak, hősök és mártírok kerültek ki, mint az aradi tizenhárom. Akik úgy tudtak harcolni a hazáért s oly büszkén tudtak érte az akasztófán meghalni. E hősöknek örökös a dicsősége és örökkön tartó hóhéraiknak gyalázata. Több mint fél száz Kossuth szobor hirdeti már országszerte a világraszóló nagy magyarnak emlékét. Lassan nem lesz valamire való város, melynek ne lenne Kossuth szobra. Nos, mi úgy véljük, hogy a múltak iránt tartozó kegyeletnek és tiszteletnek még nem tettünk egészen eleget azzal, ha csak azoknak emelünk szobrot, akik éltek a hazának. Hirdesse márvány és bronz azoknak a férfiaknak emlékét is, akik meghaltak a hazáért a csatatéren, a bitón! A Kossuth szobor után következnek az aradi vértanuk szobrai IHaddáljon egymás mellett a kettő! Hirdesse az egyik a magyar zsenit, tetterőt, szabadságot, és hirdesse a másik a magyarok raártiriumát, áldozatkészségét. Népiskolai ifjúsági könyvtárak. Ne resteljük bevallani, hogy nálunk a fiatalság nevelési rendszere a legutóbbi időben igen közepes színvonalon állott. Nem karolták fel ezt a felette nagy érdekű ügyet, azzal a szeretettel, komolysággal és lelkiismeretséggel, amelylyel felkarolni kellett volna. Már pedig a népek, nemzetek története fényes tanúbizonyságot tesz arról, hogy a hol gondos, pedáns, lehet mondani puritán szerű nevelésben részesítették az ifjúságot, ott szilárd jellemű, erős akaratú, munkakedvelő és tettvágyó férfiakból álló nemzet kialakulását tették lehetővé. S a hol ilyen férfiak alkották a társadalom, a nemzetség nagy hányadát, ott virágzásnak, fejlődésnek, gazdagodásnak indult az ország, ott fokozatos haladás, emelkedés és gyarapodás mutatkozott minden téren s összeségben mindez a polgárság, a nép jólétének, boldogulásának kutforrásává lett. A mely ország tekintélyes százaléka ellenben, elpuhult, KIBÉKÜLÉS A VÁROSSAL. (A .Fehérgyarmati Hírlap* tárcája)----»---A legkisebbik Rácz kisasszony ebéd után bement a városba. A girbe-gurba vidéki utcákon kis cipellőjét bevonta a finom, fehér por és szőke feje fölé táncos napsugarak vontak glóriát. Amint könnyedén és kecsesen lépkedett az utcákon által, szinte úgy látszott, mintha maga is táncolna a játékos napsugarakkal ós az emberek, akik elmentek mellette, valamennyien megfordultak utána. Kövér nénikék és utcára könyöklő, pipás, kényelmes öreg urak el nem titkolható csodálkozással nézték ezt a sok szépséget, de a feltörő tetszést belefojtották egy gonosz megjegyzésbe: — Szép, szép, ssak kár hogy ez is rossz, mint a nénjei. A legkisebb Rácz kisasszonyt azonban egyelőre nem bántották ezek a kegyetlen sóhajtások. Ahogy egy falka éhes gymnázista előtt, mint üldözött zerge meggyorsította lépteit, nedves, piros ajkai nevető mosolyra hasadtak és a szive bolondos kedvvel érezte a hódítás boldogságát. így haladt a legkisebb Rácz kisasszony diadalmenetben a városon keresztül és kacagó, kék szemeit nem sütötte le a merész tekintetek előtt, amikkel a kis város egyetlen nagyobb kávéháza előtt ülő urak ostromolták. — Akármi legyek, ha nem lesz az enyém! — mondta bizakodva, mélységes meggyőződéssel a fiatal főispáni titkár és sietve utána eredt a lánynak, aki akkor már eltűnt egy divatárus bolt htis ajtaja mögött. Jókedvében ránevetett a segédre, aki ebéd utáni álmát aludta a pultnál és ijedten, szemét dörzsölve ugrott fel a kuncsaft jöttére. Álmos ijedtsége azonban menten undorítóan édeskés bókolásra változott, mert végre szemtől-szembe állhatott a hires Rácz kisasszonnyal. Ő is úgy volt, mint az egész kis város, ahol rögtön kész ítélettel fogadták a Rácz családot, amely rejtélyes körülmények között mindössze pár hónapja került ide a fővárosból. Egy özvegy és három érett csodaszép leány — ó itt föltétlenül kell valaminek lenni. Miért nem maradtak a fővárosban és miért jöttek éppen ide, ahol senki sem tud róluk, miből élnek, amikor nincs kenyérkeresőjük? Nyíltan és harsogva szállt róluk a pletyka, amit irigy és kevésbbé elegáns kisvárosi szépek terjesztettek szájról-szájra. Tudtak egy fiatal katonatisztről, aki immár két ízben is meglátogatta Ráczékat. Világos, mint a nap, ez a főhadnagy tartja el őket. Vájjon miért járna ide, ha nem a lányok kedvéért és ki fizetné a kis család háztartását, ha nem ez a katona, aki kincseit eldugta ebbe az elhagyott városba, hogy senki más hozzájuk ne férhessen. így kerültek indexre a város családjainál Ráczék és lettek ross* és kinevetni való lányok a Rácz kisasszonyok. Valójában pedig — ejh, hisz úgy sem hinné el senki — a Ráczék derék, kedves népek voltak, a katontiszt pedig testvére volt a Rácz lányoknak. A fővárosban drága volt az élet és sűrűn kínálkozott a becstelenség, hát ide internálta őket az eldugott, kis fészekbe, maga pedig gazdag lányokra pályázott, hogy föntartsa és megmentse a családot, amelynek gondja egy év óta az ő vállaira nehezedett. Az egy év előtt való uraságból — amikor még élt az öreg Rácz, aki törvényszéki biró volt a fővárosban — csak néhány jól szabott ruhadarab és pár rossz bútor maradt meg, a többi ráment az első hónapok nyomorúságára. Azután idejöttek, lakást vettek a külvárosban és éltek a törvényszéki biró kis nyugdijából, meg abból a csekély valamiből, amit a főhadnagy fiú juttatott nekik. A legkissebb Rácz kisasszony még csak most érezte először, ebben az üzletben a kisváros lesújtó ítéletét. Még bókolt előtte a segéd, de szeméből kilobogott undorító asszonyéhsége és valami biztos tudat, hogy csak ki kell nyújtania a kezét és az övé ez a lány, ez a gyönyörűséges szép, bukott leány.
