Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-07-21 / 30. szám
30. szám. — III. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Fehérgyarmat, 1911. julius 21. Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. előfizetési Arak : Egész évre 8 kor. jl Negyed évre 2 kor. Fél évre . 4 kor. jj Egyes szám ára 20 f. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi Boross Lajos. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Nyilttér soronként 30 fillér. RENGŐ FÖLD. A földrengéshez hasonló ren- diilések gyakorta érnek bennünket, s ha nem mindig a föld rendülései is, de sohasem kevésbbé veszedelmesek ennél. A rendülések velejárnak a fejlődéssel, s éppen ezek a rendülések az élet eseményei; események, amelyek váratlanul jelentkeznek, minden fejlődés folyamán egy-egy fejlődési iránynak megszakadását, vagy legalább hirtelen megtörését jelentve és azokat hozva magukkal. Ezek az események a fejlődésnek azok a jelenségei, amelyek mindig idegennek tűnnek fel ott, ahol megjelennek, amelyekről azt szoktuk mondani, hogy rend- ellenségek, csodák s amelyekről azt tanítja a materialista történelem, hogy semmi közük az igazi fejlődéshez és hogy arra egyáltalán nem jellemzők. De mégis éppen azok az események az egyetlen útmutatóink a fejlődés megítélésében s ha ennek a fejlődésnek a mértékét meg akarjuk szerezni egyetlen segítségünk az, hogy ezekre a rendellenes eseményekre támaszkodhatunk. Soha sem térnek vissza ezek a történések s ezek érdemlik meg a véletlen nevet, azt tanítja a történelmi materializmus, de ma már ez is elavult igazság, mert ma már úgy tudjuk, hogy a véletlenek szabályszerűen visszatérnek és éppen olyan részei a haladásnak mint a rend uralkodásának észrevehetetlen ellenőrizetlen szakaszai. Máskor ezeket a rendüléseket nem a föld idézi elő, hanem sokszor a magunk társadalmának a differenciálódása, mert a társadalmi viszonyok mind úgy teremtődnek meg, hogy bizonyos fokig való fejlődésre képesek, határaik egyre jobban megfeszülnek s ezért mindig szakadással rombolással és nagy zökkenéssel jár az uj viszonyok kialakulása; máskor a szomszédos társadalmak változásai renditik meg életünk alapjait, amelyeknek szilárdságamindig múló természetű. S néha nagy ritkán megesik, hogy egy olyan messze álló egyéniség életében beálló változás rendit meg bennünket, mint a földé. Mert a föld is él — hogy fedezzük ezt most fel? — s a föld életének is megvannak a maga zökkenői, amelyeken végig kell haladnia, bár neki is igaz az, hogy saltus non datur. Az emberi tudás már megpróbálta ezt az életet kikutatni és a tudomány már a korszakokról is beszél, amelyeket ennek az életnek nagy eseményeivel határol. Meg van már a színes neve is az anyag izzó ős formájáról, amely az anyagnak és erőnek legelső differenciálodatlan helyzete és ennélfogva egymással is legtökéletesebb egysége lett volna; a napról, amely ennek az ősformának egy kiszakított darabja, a földről, amelyen az anyagnak és az erőnek legnagyszerűbb harcai folynak le, s a holdról, ahol a harc már megjelent és ahol az anyagnak az energiától való szétválása már teljessé lett. Legszebb mesénk ez — de mese, s ha tudva még nem tudjuk is, hogy az, de a benne való hitünk már oda és most mikor a föld életére gondolunk, nem ez a mese jelenti számunkra ezt az életet. Anélkül, hogy az eseményt LKSET-OtSYEK. Irta: CHOLNOKY LÁSZLÓ. (A .Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája) Beszámolok a tegnapi estéről akár érdekel valakit akár nem. Neki indultam a nap-utcának és bementem egy korcsmába. Többnyire bemegyek az ilyen kis különítményekbe. Éppen ezért semmi különös sem volna az egészben. Valahogyan azonban mégis van benne némi különösség. Azért, mert jól mulattam az eseten. Pedig bizony az a fajta ember, amilyen én vagyok nehezen mulat jól. Akkor azonban jól mulattam. Ezek történtek. Bont a belső szobában tizennégy ember ült együtt. Tíz férfi és négy nő. Valamennyien be voltak durrantva kissé, ősi zongora verkli nyafogott a sarokba és ez még inkább ingerelte őket. Üvöltöztek is kissé, de nem nagyon. De egyszer a tulajdonos egy üvegcsizmát vitt be nekik és ettől megvadultak. Méregettek kissé hogy miért vagyok egyedül, de mivel látták, hogy egyáltalán nem törődöm velük, beszüntették az érdeklődést és bizalmasan összehuzódtak. Egyszer az egyik a legtökéletlenebb azt mondja: — Dallozunk! Jó? — Mit? — Azt, hogy: Ujjé a ligetben . . . Hopp ezt meg várom. Persze, hogy megvárom. És mivel érdekelt a dolog, kissé szemügyre vettem a társaságot. Ott ült hét egyforma iparos. Annyira egyformák voltak, hogy egyáltalán nem érdemes róluk beszélni. Három azonban már különösebb alak volt. Az egyik azért, mert minden szót üvöltve mondott, akár volt rá oka, akár nem. És az üvöltés rekedt keserű volt. Ismerik ezt a hangot ? Ismerik. Ez, azoknak a hangja, akik állandóan be vannak rúgva. A másik azért volt némileg érdekes, mert a szokottnál is sokkal jóval butább volt. Amig ott ültem, nem mondott egyebet csak annyit: — Hm, hm igyunk! És ittak vagy legalább ő ivott. Aztán megint belemerült a bus, hülye-mosolyu hallgatásba. A harmadik azonban már igazán eredeti ember volt. A bajuszáról folyton csöpögött a bor. Folyton. Lehetetlenség, hogy akárkinek a bajszában is elférjen annyi bor. Valószínűleg folyton visszaengedte a szájából a bort. Azonkívül ott tilt mellette a felesége. Ez fontos dolog, mert a csöpögő ember emiatt még jobban ivott. És még jobban csöpögött. Egyszerre caak ráharsanlottak: — Ujjé, a ligetben nagyszerül Soha ilyen őszinte üvöltést nem hallottam. A férfiak a nők kiizadtak: Az arcukról verejtékes cseppek hullottak. Megint egy-egy újabb csizma sör éz az njjé egyre vadabb lett. Most már mindenki üvöltött. Maga a korcsmáros is, de ő a külső szobából kiabálta be az ujjét. Osk éppen az ujjét: a többiben nem vett részt. És ilyenkor mindig egy-egy üveg bort sikkasztott oda a részegek asztalára. Felvidultam. — Én is fogom üvölteni az ujjét 1 — gondoltam, de csak úgy magamban kiabáltam velük együtt, mert az ilyen helyen könnyen kupán vágják az embert. Egyszerre csak bonyodalom történt. Mert az ének alatt az egyik, a csöpögő ember, akit ők tömören pirosszájunak neveztek,
