Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-20 / 3. szám
48-as függetlenségi s pártonkivüli politikai és társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 kor. jl Negyed évre 2 kor. Fél évre . 4 kor. Egyes szám ára 20 fii. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az Felelős szerkesztő és laptulajdonos. előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Dr. Magyarádi Boross Lajos. Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Nyilttér soronként 30 fillér. A jogásznemzet problémája. Jogásznemzet—Magyarország. Amikor ezt megái lapítjuk, egyáltalában nem esünk túlzásba. Es akkor, amikor a magyarországi jogászság problémájával foglalkozunk, nem a szorosan vett jogászi foglalkozások terén végzünk kutatásokat, hanem szinte az egész nemzet egyetemét szorosan érintő kérdést vetünk felszínre. Már az ország politikai helyzetéből következik az, hogy közel ötszáz esztendeje a jogászok intézik Magyar- ország sorsát. Hogy ez jó van-e igy, arra egyszeriben nem lehet megadni a választ. Volt idő a nemzet történelmi korszakaiban, amikor tényleg a hadvezérek és államférfiak egyik kezükben a karddal, a másikban a törvény- könyvvel hadakoztak és védték a nemzet igazát. A magyar közjog, amely körül még napjainkban a leghevesebb harcok folynak a parlament porondján, azért fejlődött oly magasra és oly tágterüre. Lehetetlen elvitatni a jognak az emberiség, de különösen az e- gyes nemzetek sorsát irányitó nagy hatását. Konszolidált állapotokat, nyugodt anyagi és szellemi fejlődést kifejlődött jogrendszer nélkül el sem lehet hépzelni. És a tizenkilencedik századnak egyik legáldásthozóbb érdeme az, hogy siettette a rendszeres törvénykönyvek megalkotását és ezzel elősegítette a népek haladását. A jog a békét jelenti, a jogsértés a háborút. Tiszteljük és áldjuk a jogtudományt és annak művelőit. A probléma azonban, amelyet meg akarunk oldani az, vájjon szükséges-e és jó-e a jogtudományt művelőknek olyan csapata és ország sorsának intéz -sebe a jogászok közül oly nagy számúnak közreműködése, mint ahogy az nálunk van. Úgy látszik, hogy nem. Mert hosszú évek óta hangzik például az a jaj kiáltás, hogy nagyon sok az ügyvéd. Aminek következtében mindenféle mesterséges módszerekkel akarnak gátat vetni az ügyvédek szaporodásának. Emlegetnek numerus clausust, szigorítják a vizsgákat, meghosszabbítják az ügyvédjelöltek gyakorlati idejét, és még sok másféle, ismételem, mesterséges eszközökkel akarják megakadályozni az intéző körök az ügyvédi pályára való tolongást. Tény az, hogy nálunk aránylag sokkal több az ügyvéd, mint más, gazdaságilag sokkal fejlettebb országokban. De amikor ezt megállapítják, elfelejtik azt is, hogy azok, akik a jogi pályára léptek, talán nem tudtak más pályára menni. Kény- szerittettek arra, hogy jogászok legyenek. Mily szép volt az azelőtt, amikor valaki jogász volt. És ma talán együtt jár a nyomorral. Ez nem túlzás. Ezek száraz, szomorú valóságok. Egynéhány kiváltságos anyagi helyzetben lévőn kívül, azok számára, akik a jogi pályán vannak Magyarországon, A LEVÉL. (A .Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája.) — Miféle levél ez? — Melyik? — Amelyet épp elrejtettél. — Nem rejtettem el csak eltettem. — Miért nem olvastad el ? — Mert csak később fogom elolvasni. — Hogy van az, hogy fel sem bon- todtad ? — Mert csak később fogom felbontani. — Mikor egyedül leszel? — Mikor egyedül leszek. — A levél egy hölgytől jön. — Én nem tudom. — De én tudom. Parfümirozva van, a borítékja hosszúkás, nagyon hosssukás és a czim szemtelenül nőies írással van Írva. E fölött nem lehet vitatkozni. — Nincs is szükség arra, hogy vitatkozzunk. — Lajos, add ide a levelet. — Eszembe sincs! — Add ide, ha mondom vagy jaj neked! — Azt hiszed, hogy ha én kompromi- táló leveleket várnék, nem tudnám meggátolni, hogy a te jelenlétedben adják át. És istenem! melyik férfi lenne oly esztelen, hogy a felesége kívánságát és féltékenységét fel költse ? Oh! van sok oly nő, aki csak akkor szeret valakibe, ha az valami veszélyei tár. Külömben azt tanácsolom neked, hogy hagyj mér fel ezzel. Már meguntam. — Mit untál meg ? — Körölbelül egy hónap óta rendkívül szeretetreméltó vagy velem szemben. És szöget ütött a fejembe. Bizonyos ! Csak azért vagy ismét jő férj, mert kedvesed van! — Ostobaság! — Ismerem a rendszeredet. Úgy teszel, mintha nzgyon érzékeny lennél. Szinte követelő lettél. Ezt azelőtt nem tetted. Egy-egy tour de force; szükségét érzed annak, hogy fentardsd a hitemet. Ennek én egycseppet- sem örülök. Ellenkezőleg, kellemetlenül é- rint, Én imádlak. De mégis már nyolcz éves házasok vagyunk. Azért válj be mindent, hagyd őt el és én mindent megbocsájtok. Akarod ? Lajost meghatották az édes, sokatmondó szavak és igy szólt: — Hallgas reám. Igen ezt a levelet egy nő irta, aki bizonyos értelemben a kedvesem volt. Megismertem az írását. De lehetetlenség hogy az a levél, melyet oly meggondoltalanul küldtek nekem, ne tartalmazna keserű szemrehányásokat. Már több mint egy hónapja, hogy nem voltam nála, már több mint egy hónapja, hogy minden összeköttetést megszakítottam vele, már több mint egy hónapja, hogy semmit sem akarok tudni felőle! ..........és most ha ér dekel olvasd el! Lívia lázasan és mohón tépte fel a borítékot, és mialatt a férj stivszorongva ünnepélyes csendben várta, milyen hatása lesz a teljes leleplezésnek, a nő szemeivel szinte elnyelte a levetet, mely emigy szólt: — Elhagytál, hogy visszatérj a feleségedhez. Ezt előre megmontad nekem vakmerő arcátlansággal, amiről azt hitted, hogy őszinteség. Ha az a nő, aki miatt egy férfi elhagyja a kedvesét, a saját felesége, akkor az árulás, melyet elkövet, borzasztóbb, mert az az enyhítő körülmény sem forog fenn, hogy szerelmes. Te nem szereted a felesé, gedet, az meg nem szeret téged. Ha te sze- rednéd, akkor jobban ügyelnél reá, ha ő szeretne téged, nem menne háromszor hetenként, hétfőn, szerdán és szombaton 5 ó- rakor délután, a Teréz körút 65-ös számú ház földszinti lakásába, ahol őt egy husaárhad- nagy várja. Szervusz ! Laura. E réseletek pontos ismerete, amit Livia boszorkányságnak tartott, nagyon megijesztette őt, félt hogy esetleg az egész dolog kitudódik. Sápadt arczal, vértelen ajkakkal, mintha kisértet markolta volna meg a mellét, tántorogva hökkent vissza, egy karosszékbe esett és a fejét hátra vetette. Azonban felébredt benne az önvédelem ösztöne és görcsösen fogta kezében a levelet. Luigi, aki magát bünösebbnek tartotta, mint valaha, letérdelt előtte, csókolgatta, kedveskedett neki és kezével simogtta, a homlokát, melyet hideg veritek borított. — Livia, Livia, drága Líviám 1 . . .
