Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-08 / 14. szám

II. évfolyam. Fehérgyarmat, 1910. április 8. 14. szám. Egész évre .................................8 korona Fé ! évre.................................4 „ Ne gyed évre . . 2___ TÁR SADALMI GAZDASÁGI, ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Pr- Magyaré# $@r©§§ La|@g ffleplgnih heíenhent pénteken. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Km/mrnaammmammma Magyar közigazgatás. Az a nagy katasztrófa, mely Ökö- ritón a magyar faj egy hányadát érte, gondolkodóba kell, hogy ejtsen minden jóérzelmü magyar embert. Gondolko­dóba aziránt, vájjon, hogyan és miként történhetett, hogy egy olyan nagy köz­ségben, melynek ifjúsága egy olyan bált tud rendezni, melyen 5—600 em­ber vesz részt, ilyen katasztrófa egyál­talában keletkezhetik. Hogyan történ­hetik, hogy a hatóság engedélyt ad, ennyi embernek, s ilyen mulatságra, mikor épen csak a vak nem iáíja előre, hogy a hol a mégsem egészen kimű­velt, hanem igenis félvad természet gyermekei mulatnak majd, ott valószi- nüleg alkalom adódik holmi összeve- szésre, esetleg rossz tréfára, amely azután annak a tánczhelyiségnek, mely­ben a nagy czéczót tartják vesztére lehet s vesztére az abban összezsúfolt embereknek is. Nem látták előre. így volt az min­dig szokásban. Soha sem volt baj. Ezek azok a mentségek, melyeket az ügyből kifolyólag hallhatunk. Az ajtó beszögezése. a tűzveszélyes pajtának tánczhelyiséggé való kihasználása, a semmi biztonságot nem nyújtó petró­leum lámpák engedélyezése, mind mind a régi szokás, a rossz szokás mentsé­gével engedélyeztetik s azért, mert a mostani közigazgatás egy jottányival sem akar jobb lenni, mint a minő az volt ennek előtte. Száz, esetleg még több esztendővel. De annak a 350 embernek életé­ért, kik elpusztultak azért, mert nem akadt felsőbb hatalom,'aki őket ettől a biztos pusztulástól már eleve óva figyelmeztette, sót eltiltotta volna, váj­jon ennek a negyedfélszáz magyar em­bernek kínos elpusztításáért kit vádol­hatunk? Mert hiszen a ekriminácziók- nak, különösen 'ha azok már amúgy sem segítenek, mi sem vagyunk bará­tai. Üres szalmát csépelni senkinek sem állhat érdekében. De azért egy ilyen országos, sőt mondhatnék világ katasztrófa felelőségét mégis el kell valakinek vállalnia, mert egy kultur ál­lamban okvetlenül kel) lennie egy olyan fórumnak, mely az ilyen dolgok felett felügyeletet gyakorol, mely megakadá­lyozza előre látó, bölcs intézkedéseivel, hogy felette tűzveszélyes, minden védő óvrendszabályt nélkülöző pajtá­ban nem enged összezsufoltatni pár száz az italtól s mulatságtól félvad manyar embert, hogy azután mikor az előrelátható veszedelem előfogja, min­denki Hányát homlok rohanjon a ha­lálba. A kőlföid minden kulturnépe tu­domást szerzett erről a szörnyű szeren­csétlenségről, s az ezt elbiráló sajtó egyérlelmüieg a magyar közigazgatást teszi felelősé, ezért a katasztrófáért, őt okolja a negyedfélszáz ártatlan ember­élet kioltásáért járó szemrehányással. A magyar közigazgatás! Ha van mit gúnyolni rajtnuk a külföldnek, mint a- hogy tényleg van is, úgy azt most bő­ven gyakorolhatja s nem is fogja el­mulasztani, Amúgy is kissé nagy lép­tekkel igyekezünk a mulasztottakat behozni, már amúgy is sokat akartunk elhódítani abból a népszerűségből, me­lyet eleddig vajmi csekély mértékben élvezhettük. ARANYPRÓBA. (A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárczája.) — Nos, tudd meg tehát, hogy voltaké- pen miért kértem olyan nagyon a te baráti látogatásodat, — szólt ulánus főhadnagy ba­rátjához a báró, miután már végig vezette fényűzéssel berendezett lakásának minden csillogó helyiségén. — Azt hiszem, — válaszolt a főhad­nagy — hogy a lakásodat akartad megmu­tatni. — Oh, igen, azt is, de voltaképen másról lesz szó. Én ugyan is valami arany próbát akarok tenni. — Akkor jobb lett volna egy vegyész­hez fordulnod. — Te nem értesz engemet, — kacza- gott a báró, — nem a rideg fémről beszé­lek, sokkal értékesebb aranyról van szó: a bizalomról. — Hogyan? — Figyelj. Te ösmered a feleségemet. Tudod hogy minden tekintetben tökéletes, de mégis van valami, habár nagyon csekély hibája: és pedig az, hogy babonás egy kissé. — A legtöbb nő babonás. — Igazad van. De mindennek megvan a maga határa. És én most próbára akarom tenni, hogy mi nagyobb nála, az én irántam való bizalma, vagy a babonája, — Én ellene vagyok mindennemű „próbatételnek“ a mi asszonyokra vonatko­zik, — válaszolt sajátságos mosolylyal az ulánus főhadnagy. — Nem bírod ^zt az eksz- perimenturnot egyedül elvégezni. ? — Nem, — felelt a báró, — terád, épen terád van szükségem, mert téged min­denfelé lelkiismeretes embernek ismernek és valóságos erény hősnek hiresztelnek. Az én feleségemnek is határtalan bi­zalma van irántad . . . — És? szóit közbe a másik. — És éppen ez a bizodalom nyújtja majd a garanciát ebben a kis tréfában, mert hát az asszonynóp . . . de te már ér­tesz engem. Avval karon fogta barátját és addig nem bocsájtotta el, mig újból ott nem álltak a fiatal asszonyka bájos kis boudoir- jában. — Ott a kandalló párkányáról levett egy kis mór faragásu ládikát, felnyitotta és a főhadnagynak egy kis üvegecskét mutatott, a melyben valami viztiszta folyadék volt. — Látod ezt a kis üveget? — kérdezte. — Minthogy nem vagyok vak, termé­szetesen, hogy látom. — És tudod mi van benne ? — Nem én. — Egy talizmán? — Igen. Együtt vettem ezt a kis üveg­csét Ellivel, a nászuton — Spanyolországban. — Nagyon helyesen. Spanyolország­ban, Granadában, az alhambra romjai között egy vén spanyol czigányasszony ajánlotta, hogy vegyük meg. — Ebben a kis üvegcsé­ben, — mondotta a vén anyóka, — varázs­latos folyadék van. A mig hűség fog lakozni a ti házatokban a folyadék fehér marad, de ha a hitvestársak egyike megszegi a foga­dott hűséget, olyan sötét lesz ennek az üvegnek a tartalma mint a tenta — És eddig tiszta fehér maradt? — kérdezte a főhadnagy. — Természetesen. Vagy talán kételke­dői bennem és hűségemben. — Csak néha. Egyébként talán csak nem bizol ebben a badarságban? — Isten őriz! nagyon jól tudom, hogy közönséges viz, vagy legfellebb spiritusz ez, a mivel az öreg boszorka megcsalt, de Elli hisz benne és épen ezért kiakarom gyógyí­tani ebből a gyengeségből. Vagy legalább is meg akarok magam bizonyosodni affelől, hogy babonasága hagyott-e vagy irántam való bizalma. — És mi itt az én teendőm? — Te légy tanúm mostani cselekede­temben és nyugtasd majd meg a felesége­met, hogy minden úgy történt, — De hogyan? — Figyelj csak ide, — válaszolt a báró és felnyitotta a kis varázsüvegcsét és tartalmát a kandalló hamujára öntötte. Az­tán egy palaczk tentát vett elő és e sötét

Next

/
Oldalképek
Tartalom