Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-01 / 13. szám
FEHÉRGYARMATI HÍRLAP czövekelték, de még egy vastag karóval is átszögezték, nehogy valaki illetéktelenül betolakodhas- sék a terembe. Szegény rendezők, ha tudták volna, hogy saját maguk készitik önmaguk számára a közös sirt! ! Mikor a fiatalság legjavába táncolt, a boldog anyák legjobban ö- rültek gyermekeik jókedvének, az apák sem sejtve üritették a szomszéd korcsmában a poharakat, lecsap a szörnyű halál és bőven osztja áldozatait. Egy lampium tüzet fogott, egy kis szikra meggyujtotta a tetőzet vékony, száraz akáczga- lyait, s mint a villám oly gyorsan terjedt a tűz. A megégett galyüsz- kök tűzesőként hullottak a közönség fejére, mely eszét vesztve mindnyájan egyszerre tolult a kijárat felé, meggyujtva a szomszédjaikat, terjesztve oldalról is a ször- hyü, gyilkos elemet. A közönség két oldalról volt kitéve a tűznek, felülről állandóan hullott a parázs, sőt kis idomulva felrobbantak a petróleum lámpák is, segítve terjeszteni a halált a parázsnak, a meggyuladt ruháju emberek egymásmelleit oldalról adták át a szörnyű halált a szomszédjoknak. Nem csoda hát, hogy a közönség minden józan észt és meggondolást nélkülözve rohant a kijárat felé, legyűrve mindenkit, aki útjába e- seit, csak saját életére gondolva. Közbe folyton égett a csűr, a füst tönkretette azt a kis életerőt is az emberekbe, ami még megmaradt akit nem nyomtak szét a tolongás közben és nem égett össze a reá íuduló zsarátnokoktól, megfult a füsttől. Jó későn jutott eszébe a kivül álló közönségnek, hogy kifeszitse elájultál. Ha azt hozták hirül, hogy más asskony karjaiban éldelegve láttak, zkogotál, újra ájuldoztál. De nem engem, nem a szerelmemet sirattad, féltetted, hanem a pénzt. Ato fájt, az bántott, te hitvány, hogy pénzt adok ki. Mit adott neked a pénz, amit any- öyirá féltesz. Gyűlöletet bánatot, keserűséget. Örömet soha, mert hiába volt akármennyi a hideg rázott, ha egyet elköltöttél belőle. Én nem akarom ezt. Én élni akarok, élni fogok a pénzzel, amely miatt gyötörtél e- gés* életemen át. A pénz, a féltett pénz ‘fog nekem kárpótlást adni mindenért, amit tettél és teszel. A pénz amit tele marokkal fogok szórni, amiben gázolni fogok, amit böldognak boldogtalannak osztogatni fogok- Élvezni fogok vele a gyönyörűségek tengerén. így fogok fizetni neded, mert tudd meg gyűlöllek. Nem kívánlak többé. Nem, soha sem, sem lelkemmel, sem testemmel. Menj temesd magad a pénzeszsákaid mellé. Ezt akartad hallani? Megmondtam. Belevágta magát az ágyába. Ak asszony némán, halál sápadtan hallgatta. Összetörve, meggörnyedve ült az ágy Ükéléii. Ajkából finom vércsöppet mart ki a a kapukat, mire ez megtörtént már alig volt kinek, a megmardt pár elcsigázott ember alig volt képes a magas ülőhelyeken átmászni és kimenni a levegőre. Ott maradtak, ott várták meg mig rájok ront az egész tetőzet és szénné porrá nem égeti őket. Hamar megtörtént az egész. Egy óra múlva már jajgató anyák apák, testvérek barátok fáklyákkal a kezűkben piszkálták ki a halomra égett testek közül övéiket. Még az éj folyamán elment a rémhír a közeli falukba, hogy meg rontsa a vigadó családok ünnepét, mint bucsujáró helyet kereste fel a környék a községet, ki övéi után kutatva, ki a részvéttől, ki pedig a kíváncsiságtól űzetve. Egész nap jajgató szülők és testvérek sírásától szomoru a tánc terem, itt egy apa keresi nejét és három leányát, kik mindnyájan odaógtek, csak egyikre tudott reá akadni, kinek épen maradt oltó ruhájába a K. P. monogramot megkapta (Kis Pólinak hívták a szerencsétlen leányt,) tovább egy gazdagnak látszó ember keresi kezeit tördelve nejét és egyetlen leányát, mire megtalálja és látja rémesen megcsonkított testöket, elhagyja e- sze, két falujabeli támogatásával ment haza; amott egy női holttest kezei között tartva barnára égett csecsemőjét, kinek a gyermek fej- telenségéből következtetve még ott a szerencsétlenség tartama alatt talán ijedségében adhatott életet; másut hatalmas, marcona legények tehetetlenül feküsznek a földön. Emitt egy apa jött a szomszéd faluból keresni leány gyermekét. Az apa meg is találta a szénné égett hullák között, cipőjérőről reá foga. Homloka nehéz redőkbe húzódott, üres szemekkel bámult az ágyra, honnan az ura nehéz lélegzése hallatszott. Elnézte azt a hatalmas, erős férfit. Aztán a maga sovány tagjaira esett téveteg pillantása. Megdöbbent a lelke legmélyéig. Majd megőrült a gondolattól, hogy urának igaza van. őt megvénitette, megaszalta az ő buta pénzszomjusága. Végtelen vágyakozás fogta el az ura iránt, akit örökre elűzött magától sötét őrületével. Elfujta a gyertyát és lefeküdt ágyára. De nem tudott elaludni, ügy feküdt nyitott szemekkel a vánkosok közt. Egyszerre csak úgy tűnt föl neki, mintha a sötétség elkezdene sugározni. Egymásután gördültek elő szekrényéből az eldugdo- sott, és összekuporgatott aranyak és halmozódtak egymásfölé. Mind magasabbra halmozódtak. Utoljára szilárd, áthághatatlan fallá nőttek a két ágy között. Vad fájdalom szorította össze az asszony szivét. Kétség- beesetten rugdosta meg a pénztömeget, és az elkezdett hullni, hullni rája és eltemette maga alá. ismert. Reáborult keservesen sirt átkozta önmagát, mert megengedte gyermekének, hogy eljöjjön, eközben megérkeztek a szerencsétlen testvérei, szótlanul egymásra borultak és sírtak, keservesen sírtak. Kevés embernek sikerült megmenekülnie. Egy katona egy vékony póznán mászott egy kis sze- lelő lyukon át a szabadba közbe a fején és kezén megsebesülve, egy ököritói fiú látva, hogy a nagy nóptömegen keresztüljutni képtelenség felugrott az előtte való hátára és a kifelé tolakodó emberek fején menekült ki; épen mikor ki akart ugrani, leszakadt egy csomó tüzes nád, ráesett a jobb arcára, azt összeógette, de a fiú lekaparta magáról és mégis legy őzte borzasztó ellenfelét. Egy kis fiú legbeiől volt a narancsos kosár körül, mikor a tűz kiütött. Tudta, hogy innen egyhamar nincs menekülés, hát föltette magában, hogy mig a közönség ki nem megy, ő nem vegyül bele a tolongásba. Ott maradt hát a közepén, s a mikor egy- egy csomó tüzes anyag esett felé, vagy félre ugrott, vagy ledörzsölte magáról, egyik kezével pedig zsebkendőjét erősen szorította szájához hogy a füstöt ne keljen beszivnia, s mikor látta, hogy a kaput kinyitották, bár keze több helyen ösz- szeógett, ruhája is csupa hiány volt, ugyancsak a többiek fején keresztül kimenekült. Rémes eset. Mintha a bál rendezői lettek volna az egész szerencsétlenség okozói is, maguk zárták el a kijáratot minden felé, csak egy kis ajtót hagytak nyitva, melyen egyenként is alig tudtak páran kimenekülni. Hir szerint 360—380 halott van, azonkívül a sebesültek száma ismeretlen, ezeknek is egy magas százaléka meghal. A községben csaknem minden házban festetien fakoporsót állanak körül s szomoru hozzátartozók siratják vigadni akaró halottjukat. Azokat, kiket hétfőn délután 3 óráig fel nem ismertek, vagy a kik testéből csupán egy-egy darab roncs maradt, egy szekérre rakva közös sírba temette őket az ököritói ev. ref. lelkész. Bánatosan szólott a harangszó néptelen a kiséret, de annál népesebb a koporsó! Megilletődve mondja imáját a pap, s a jelenlevők komoly áhítattal hallgatják és rebegik utána. Béke poraira!
