Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-25 / 12. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

Fgész évre ..... 8 korona

Eél évre

.................................4 „

Ne

gyed évre . .___. .__2__„

TÁ

RSADALMI GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

©To Magyaréul ©©ums LaJ©§

: sswm;

NlggjsH hetenkint pánteken.

i A tápot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők.

Ünnep.

Ünnepet hozott a rohanó időnek futása. Vasárnap virradóra a sírjából kiszálló feltámadottal köszönti a ragyogó márciusvégi napsugár s a hideg éjszakon és forró délen s valamerre ember lakja a földgömböt, a Behring-szoros mellett ép úgy, mint a Jó Reménység fokánál ma ünnepet ülnek, ünnepet, amely a Krisztus nevéhez kapcsolódik. Egy világ ünnepel, egy világ kiáltja ma a boldog Alleluját, melyet aztán szárnyaira vesz az illatos tavaszi fuvalom, hogy végig hordozza azt óceánok és szárazföldek felett.

A husvét talán azért oly kedves az embereknek, azért férkőzik oly közel a szivekhez, mert az emberiség a Megváltó kínszenvedésének és feltámadásának történetében a saját sorsának képét szemléli boldogan, vigasztalással eltelve, A Golgotha szörnyű jelenetei után a diadalmas feltámadás: az élet terheinek hordozása, küzdelmeinek elviselése után a mi feltámadásunk! Éjszakára virradat, tél után tavasz,

szivárvány a vihar után, mint a magyar ember mondja: borúra derű. A husvét azért a reménységnek ünnepe, mint a hogy a karácsony a szeretető! Emlékeztetés a mi életünk eseménye inek arra a vibrálására, melyet az emberi élet deríts és sötét, vidám és gyászos jeleneteinek folytonos váltakozása tüntet fel.

Ünnepünk van hát: szép mint a mosolygó gyermekarc,, tiszta és szivet megejtő mint a iiiioiifehér szűz két szemének tekintete, igaz mint az ezüstszakái u aggastyán beszéde és diadalmas mint a tél hatalmát megtörő tavasz.

A vallásnak napjai ezek. Mint ahogy újabban a népiskolában minden esztendőben egy napot megtesznek a madarak s egyet a fák napjának s mint ahogy a magyar társadalom gyermeknapokat alkotott, akként az esztendőben ezek a napok, a nagyhétnek csendes, bús napjai — a bünbánatnak s komoly magábaszállásnak szentelt óráikkal, meg a húsvéti ünnep, azt mondhatjuk, a vallásnak napjai.

Ilyenkor egy napra hirtelen vallásossá is válik az egész világ. Az ad- heista alig bir e napon kételkedni, melegséget érez a szive körül, érezi, hogy varázsa alatt áll ama hit hatalmának, mely millióknak lelkét eltölti, nem boszankodva, de szívesen veszi e napon, mikor a harangok zúgásának édesen ringatózó zenéjét füleihez hozza a szellő, e hangok rezgésbe hozzák az ő szivének húrjait, irigyli a hívőket s elnézi és megbocsátja azoknak, a kik hisznek s imádkozni tudnak, hogy es- dekléssel forduljanak Jézusukhoz.

Az ünnepi hangulat mindenesetre élénkebbé teszi annak tudatát a lelkekben, hogy csak azt érdemes kedvelnünk és keresnünk, ami szép, ami nemes, ami igaz, ami tiszta. Törjön az emberiség ideálok után s örömeit ott keresse, a hol a tiszta örömök vizei fakadnak.

Egyet pedig szintén teljes erővel látunk mint valóságot kidomborodni az ünnepek alkalmával s ez az, hogy Jézus Krisztus, az ő tanítása, egyháza, ma is a világtörténelem középpontjában áll.

ASSZONYOK.

(A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárczája.)

Mártha asszony megesküdött, hogy sohasem teszi be többé a lábát Kovácsokhoz, s éppen ezért a legközelebbi szerda délután már három órakor készülni kezdett.

Felsütötte bronzszinü — titokban pancsolt haját s fejébe csapva a kalapnak nevezett altábornagyi sisakot, erős parfümöt árasztva szét, karcsú bokái fölött alaposan megemelt szoknyával elindult a harctérre, melynek ezúttal Kovácsék kék szalonja volt a szintere.

Az egész utón élvezte a hatást, melyet megjelenése okozni fog. Titkos kárörömmel gondolt arra, hogy mennyire fognak „Pukkadni“ az asszonyok és lányok — főleg Kovács Zsuzsa, — ha őt meglátják. És Kovács Zsuzsa mérgelődése esett neki legjobban.

Mert ő volt Mártha asszony leghalálosabb ellensége s az ő megkeseritése volt most őnagysága legnagyobb boldogsága. Hogyne. Ez az igénytelen leány, ez az egyszerű Kovács Zsuzsa meri őt, kis és nagypéteri Szentpétery Bélánét lenézni.

Mert ha mágnásnő volna vagy legalább is nemes, de igy egyszerűen Kovács — tout court, — s még hozzá Zsuzsa. Sem Suzon sem Susanne, csak parasztosan Zsuzsa, És

j még ez megveti őt. Óh Hiert Mártha asszony | érezte ezt és valahányszor a leány csendes | mosolylyal felelt linóm tüszurásaira, szeretett ; volna belemarkolni a hajába.

Ez a haj különösen fájt a szőke asz- szonynak. Mint egy óriási kígyó, fényes feketén vastag fonatban vette körül tulajdonosa nemes formájú szép fejét és Mártha világos kék szeme irigyen villant fel, ha tekintete a sötét, büszkén viselt hajkoronára esett.

Gyűlölte a leányt. A nagyon temperamentumos, nagyon jó étvágyú erős idegzetű csacska asszonykák ösztönszerü gyűlöletével, kiknek legfőbb gondjuk a ruhájuk szabása s legnagyobb bánatuk ha barátnőjük bécsi százhúsz forintos — a Párisi utcában negyven koronáért vett — kalapján nagyobb pá- j va terpeszkedik, mint az övéken s a kik meghuuyászkodásukat szellemileg magasan álló nők előtt palástolandó, rágalmakkal rontják mások és a maguk amúgy is gyönge erkölcseit.

Mártha asszony is egyike volt az „on dit“ boszorkány konyhájának mesterei körül és ez idényre Kovács Zzuzsát szemelte ki áldozatul.

Bántotta őt a leány nyugodt diszting- vált modora, egyszerűen elegáns öltözködése, egész előkelő lénye. Mert határozottan előkelő volt; ezt fogcsikorgatva Mártha asszony — a férfiak társaságában oly szeretetreméltó, oly bájos Mártha asszony is beismerte.

Egyszerű kontyától hosszú keskeny, lakk cipőbe bujtatott lábáig kifogástalan rolt mozdulataiban, beszédben, tettben. Igen! — Zsuzsa soha megbánni valót nem követett el életében, ezt a szép asszony biztosan tudta s ő, ki megdöbbentően sok flirt s egy pár komolyabb kalandon is túl volt már, éppen ezért a lelki tisztaságért — mely egyedül adhat természetes üdeséget a női testnek, — szerette volna megfojtani ezt a nyugodt teremtést. — És mert ezt őszinte sajnálatára nem tehette meg, másképen igyekezett keserűséget okozni ennek az elbizakodott „egyetemi“ lénynek, ki még eddig csak a könyveibe volt bele bolondulva s nem törődött a papája kerek egy milliójával se, amelyen pedig Mártha asszony számítása szerint any- nyi Doucet és Paquin ruhát lehetett volna csináltatni.

Az utolsó télen azonban mintha változás történt volna Zsuzsával. Az arca színesebb lett s valami derű lopta magát barna szemeibe. Több gonddal rendezte el a haját és már nem haladt el közömbösen a tükrök mellett, hanem megállóit s szinte aggódva vizsgálta arcának komoly, finom vonásait. És mikor a sötétkék feszes angol ruhákat is felváltotta omlós, puha fehér szövetekkel, Mártha asszony ártatlan kék szeme élesen kutatta a rejtély okát.

Nem sokáig kellett fejtöréssel kínozni magát. Ez a szál fehér szegfű, — mely