Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-11 / 6. szám
FEHÉRGYARMATI HÍRLAP tudhat, mert hát az ilyen világ- összeütközéseknek szemtanúja még eddig nem volt s igen valószinü, hogy nem is leszünk. Minden kombinálgatás tehát csakis találgatásokra vezethet. S épen azért, már csak annál kevésbé sem terjeszkedhetünk ki erre a kérdésre, vagy még helyesebben a kérdésnek erre az oldalára, mert mint nem szakértők vajmi furcsákat szólhatnánk az elkövetkezendőkről. Mi inkább a világ végének eljövetelekor, vagy elmaradásakor azokkal az erkölcsi kérdésekkel óhajtunk foglalkozni, a- melyek az ilyen kérdések fel vetésekor felmerülni szoktak. A legelterjedtebb hit, s amit a racionális gondolkozás is némileg megerősít az, hogy a Halley üstökös csóváját képező gázok, melyek az emberi szervezetre a legveszedelmesebbek, az u. n. cyán- gázok azáltal, hogy a föld gőzkörébe kerülnek, megfertőzik azt s ezáltal minden szerves és lélegző lénynek azonnali halálát okozzák. Ez a feltevés épen csak annyiban sántikál, hogy abban a perczben, mihelyt a cyángázokból képződött üstökösfark a föld gőzkörébe kerül abban a percben a levegővel való érintkezés következtében meggyu- lad s ártó vegyi alkatrészei felbomlanak, úgy hogy veszélyes hatását nyomban elveszíti. Ä FIATALOK(A .Fehérgyarmati Hírlap" tárczája.) A tavasz, az édes termő nedvvel áldott győztes fiú gyöngéd lábaival végigtáncolt a földön s minden parányi rög fölsóhajtott. A karcsú omló aranyfürtös legényke megállt s betekintette a végtelen tájat, amerre illatos köpenyében elsuhant, s valami kéjes gyönyörrel itta szemével a föld és az ég ujon- gó szerelmét. Fényfátyoljelenik mega keleti szélen. Kipirulnak a felhők s éles kármin fény omlik az égre. Ez a fény, ez a szin felemel, megigéz. Aranysugárba reszketve fürdik minden nesz a völgy, a halom s a róna. Harsan a szó: feltámadt az élet 1 Hát persze. Ha Gergely nem rázza bozontos szakállát, hát föltámad az élet, élénk mozgás nyüzsgés a határ képe. Az idén jól viselte magát az öreg Gergő ő kigyelme. Husvétra már minden szőlőtőke meg- tigztultan nézett ki a földből; mert tudniillik, hogy jókor kitakarandó, hogy meg ne vakuljanak a szemek, aztán meg hogy lenyesegetvén az erejét hiába kiszipolyozó giz-gaz dudvas venyigét, egy-két nemes csappal az életkeltő nap melegén, mihamarabb kifakadjon hogy termő szőlő gerezdjével biztató reménnyel töltse be a szőlőgazda lelkét. Hejh csengett is a nyitó kapa messzire 1 A sármány, a pintyőke s a többi patás ijedten szálltak fel a sarjadzó fákra; csak a szarka mert szemtel enkedni, lesvén a kövér falatot, amint egy-egy bojtos féreg a kapa De erkölcsi értelemben óhajtunk ezzel a kérdéssel foglalkozni. S foglalkozni kivánunk már most, amikor még nem olyan imminen- sen veszedelmes e kéidés s amikor még nem foglalkoznak olyan behatóan, mint a minő behatóan fognak foglalkozni majd akkor, ha már közelebbről fenyeget az üstökös eljövetele. Amikor majd a nép, a naivabb publikum körében is elterjed a hit a Hallev-féle üstökös eljöveteléről s annak esetleges következményeiről, akkor azután esetleg az erkölcsök olyan eldurvulását is várhatjuk, mint a minő az volt énnek előtte hetvenhat esztendővel, vagy ami még klasszikusabb példa a Krisztus születése utáni 999-ik év végezetével, amikor mindenféle i- gazi és áltudósok azt a hirt terjesztették a nép között, hogy elkövetkezik a világ vége. S bizonyos, hogy akkor sokkal naivabbak lóvén az emberek inkább adtak hitelt ennek a híresztelésnek s kiki, már tudniillik a nép legnagyobb része igyekezett a földi örömökből minél nagyobb részt kivenni, hiszen úgyis mindegy volt haa világnak vége, minek itt hagyni olyas valamit, aminek még csu- páu ide lent van meg az értéke. 8 lett vidámság, heje-huja, dáridó az egész told kerekségén, nyomán a kövér homokföld alól kifordult. Nos husvétra már teljesen rendbe állottak a szőlők a venyige kévébe kötve, tetszetős kupaalakba rakva. Szépen megfésülve mosolygtak a szőlős földek. Csak egyetlenegy maradt kócosán. Jócskán fölverte már a gyom. Az ifjú Tandari Bálint tulajdona. Igaz, hogy csak egy fertály. A faluban suttogni kezdtek. — A fiatal Tandari nem bír betelni a szerelemmel. Pedig már ugyancsak elmúltak a mézeshetek. Mióta megfelesegesedett, más lett a sor! Egyebet se tesz mint az asszonyát őrzi. Még most is féltékenykedik Kaszab Pistára. Az öreg Tandari nem is akarta, hogy Csör- ge Tini legyen a menyasszonya. Nem is volt a lagziban, aztán nem is adott egy fityinget sem! De hát hiába megszerették egymást, mint ahogy az egyik dalos madár megszereti a másikat s amint a madárnak nincsen messze táj, ahol a virág és zöld lomb terem, Úgy a szerelemnek nincs akadálya, ha érti a szem, amint a másik szem ragyog s érzi a szív, amint a másik szív dobog. A fiatal Tandari is elhozta magának Csörge Tinit a hetedik faluból. Aztán meg azt is beszélték, hqgy mit ér az az asszony, ha olyan szép is, mint a hetedik menyország angyala ha egyszer „koma“ neki a dolog. Mi lesz belőlük? Szőtték-fonták a mende-mondát, vitték hordták a pletykát. Olyan az, mint a veszett kutya, akkor harap meg bennünket, mikor nem is sejtjük és sokszor halálosan. Tandariék a nagy boldogságban törődtek is sokat a falu szájával. Csak azért se! a sárga irigység pukkassza meg őket. senki sem dolgozott, mindenki mulatott, szeretett, amennyi csak belefért. Nem voltak szerencsétlen szerelmesek, csupán boldog, egymást megértett szivek, akik boldogan élvezték a világ végét megelőző időket. S azután csak nem lett vége a világnak. Az üstökös szépen o- débb állt, a föld épen olyan nyugodtan forgott tengelye körül, mint annak előtte. A virág virágzott, a csermely tovább csoinogott s a madarak az erdőkben épen olyan vidáman csicseregték éneküket, mintha misem történt volna. Ahogy tényleg nem is történt semmi. De azok, akik a világ végében bizakodva, mindenüket elköltötték, még talán azt is, amit nem szabadott volna. A leányok, kik elfelejtkeztek leány i mi voltukról, az asszonyok feleségi kötelmeikről, azok azok bizony az üstökös távozása után is itt maradtak, bánatukkal, szégyenükkel és soha meg nem váltható bűneikkel egyetemben Ilyen és ebben az értelemben kívántunk tehát a világ végének évezredes kérdésével foglalkozni. Avval a kérdéssel, mely soha sem fogja aktualitását elveszteni s a- mely ime napjainkban ismét kisért, minden egyóbb babonájával egyetemben. A húsvéti ünnepek után Tandari kiballagott a szőlőbe hiies szép asszonyával. A falj! utcáján nagy kegyesen lépkedtek egymás mellett. A kapát senki se vette kj a kezükből, A szemük ösgzevillaut. Maguk se tudták mit éreznek. Mikor a szőlőbe értek, mind a ketten belebámultak a reggeli kéklő messzeségbe. Aztán megfogták a dolog végit és nyütték rótták késő estig. Csupa gyönyörűség volt a munka. Az asszony ajkán csengett a nóta. Közbe-közbn Tandari mesélt az asz- szonynak a múlt időkről, amikor még itt a hegyen bő s úgy vidám szüret is volt A muzsika szóllott, a pásztortüzek magasan lobogtak. De ma már a gazdák lelkét megkapta a gyötrő sejtelem. Itt-ott területek pusztulnak el, senyvednek az erős venyigék. Vagy kopáran marad a föld, mint egy élettelen, nagy halott vagy ha lehet szántqgat- ják s búzát vetnek, tengerit, tököt, répát termelnek. Az asszony kíváncsian hallgatta . . . nézte a kipirult Tandarit. Tandari kapája nyelére támaszkodva nézte .... bámulta a sárga fekete rögöt hosszan némán. Az arca úgy elkomorult. Hirtelen ledobta magát a földre, lefeküdt a szőlőtőke mellé, fülét a földre nyomta és úgy hallgatódzott. Hiszen még a rágást is lehet lopvq, hallani . . . haliga csak haliga! Miféle csudabogara lehet ez a jó Istennek? A szép fiatal asszony is elszomorodott. Megértette. Szeme könybe borult s tekintete a földön fetrengő urára tapad. A következendő szüretek már semmi kétséget nem hagytak a szegény emberek lelkében.
