Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-04 / 44. szám
44. szám. — II. évf. Megjelenik minden pénteken Fehérgyarmat, 1910. novemb. 4 48-as független: ógi s pártonkivüli politikai és társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egész évre 8 kor. [| Negyed évre 2 kor. Fél évre . 4 kor. Egyes szám ára 20 fii. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi Boross Lajos. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére Küldendők, Nvilttér soronként 30 fillér. A járványos gyermekbetegségek és a nép. Az erdő magányában járva, szinte visszafojtott lélekzeítel hallgatjuk a madárkák vidám énekét-, mely örömmel. a természet iránt való szeretettel tölti be az emberi szivet. Önkénytelenül is a hang felé irányul tekintetünk és keressük a lombok közt elrejtőzött dalnokot. Egyszerre csak elnémul a dal, fájdalmas, siró hangokat hallunk. Dalosunkat elnémította, elragadta a madarak réme: a vércse. A mit sem sejtő kis madár, mely előbb még úgy örült az életnek, zsákmányul esett. A családi életnek is vannak gond nélküli felviditói, kik csacskaságukkal, élénkségükkel elevenné teszik a család életét; örömre, szeleteire gyullasztják a szülők szivét. * De meg van ám itt is a gyermekszoba körül settengő gonosz ellenség, mely ott leselkedik a családi tűzhely mellett, várván a pillanatot» midőn eljő a zsákmányszerzés ideje. Ott vannak a gyermekekre annyira veszedelmes gyermekbetegségek, melyek váratlanul toppanak be gyakran a legvidámabb gyermekszobába. Az orvosi tudomány folyton kutat hogy a járványos gyermekbetegségek ellen minél gyorsabban léphessen fel, az orvosi kar el is követ mindent ezen betegségek ellen, tehát nem is a baj, hanem a szülők részéről a betegségek ellen való védekezést illetőleg tengersok a kívánni való. A köznép ezen betegségek ragályos voltában épen nem akar hinni, orvost csak a végső esetben hivat, az elöljáróságnál a köteles bejelentést is a legtöbb esetben nem a szülő teszi meg, hanem a gyermek hiányozván az iskolából, a tanítók kérdezik ki a gyermek távolmaradásának okát és sejtve a járványos betegséget, ezek tesznek jelentést, mire az orvos tényleg ragályos gyermekbetegséggel áll szemben. A ragályos betegséget jelző és feltűnő helyen kiragasztani rendelt vörös cédulának sem tulajdonítanak különös fontosságot, mert ezen czédulá- kat vagy egyszerűen nem ragasztják ki, vagy ha ezt meg is teszik, a házból bármelyik családtag szabadon jár még nyilvános helyekre is és viszi tovább, terjeszti a bajt akadálytalanul. A ragályos beteget a házbelu • feltartóztatása nélkül látogathatja bárki, még gyermekek is, akik természetesen a bajt csak terjesztik. ^ Az ily betegségek alkalmával any- nyira szükséges elkülönítésről pedig a 'köznépről szó sincs, igy történhetik meg aztán az a szomorú valóság, hogy a betegség a család Összes gyermekeit megtámadja, sőt sirba is viszi Ha a köznép mindazon óvintéz- kegéseket megtenné, melyek a baj elhárítására, vagy legalább sima lefolyására elengedhetetlenül szükségesek, nem fordulna elő egyik-másik nagyobb községben egy járvány alatt tizenöt- húsz, sőt néha több halálaset is. Nagyon jellemzik köznépünk léha sőt bűnös gondolkozás módját azok a kijelentések, melyeket egyik-másik szülő gyermekének halála alkalmával tesz. Igen gyakoriak az ilyen sóhajok: Jól jártszegéni, legalább gondja nincs Úgy sem adhattam volna ne!o annyi jussot, hogy goad nélkül éljen, így legalább testvérének jut az ő része is. Az ezüst gyűrű. (A „Fehérgyarmat* Hiirlap“ tárczája.) Harmincöt esztendeig bújta az erdőket. Az ország vadenjait úgy ismerte, mint a szülőfaluját. A rózsasziuü hajnalt, a déli napot és a piros alkonyatot az évszázados lombokon keresztül szűrődve látta csak. Éles és fürkésző szeme már úgy hozzászokott az erdei homályhoz, hogy mikor kijutott néha a szabadba sötét szemüveggel tudtta csak tűrni a napot. És a sárguló mezőket, pipa- csos réteket is sötét homályos színben látta csak pompázni szemüvegén keresztül. Hlinka bácsi — úgy hívták az öreget az erdők melletti falvakban — ritkán mutatkozott. Csak igen nagy ünnepek csalták ki az erdőből az emberek közé. Akkor sem járt népes helyekre; kerülte a korcsmát és templomba sem járt soha. Azt tartotta : erdésznek erdő a temploma, mert ott óvja meg őt az Isten a veszedelmektől. A nagymarosi erdő mellett egy kis falucska húzódik meg s a távolból úgy fest, mintha néhány törpe házacska volna beékelve két egymás mellett emelkedő hely közé, csak a magasan kiemelkedő torony és néha messzire hangzó harangzúgása hirdeti, hogy népes falucska. Hlinka nagyon megszerette azt a helyet s mikor csak teljéttc, mindig mutatkozott a faluban. Egy iiyen alkalomkor nagy szomjúságában betért egy házba, mely a falu egyik félreeső b íyén volt, közel az erdőhöz. Amikor belépett a rácsos kapun, egy öreg asszonyka jött eléje szives szóval; — Mi jó hozza felénk, erdész uram ? — Megszomjaztam, egy korty vizet a- karnék. — Akár kettővel is. Kerüljön beljebb — s hamar szaladt pohárért s friss vizet merített a kutból. Hlinka bácsi addig leült a konyhában, föltette sötét szemüvegét s pihent míg a vizet kapra. S aztán mintha jól ismerték volna egymást szóba egyeledtek. — Egyedül van ? — Egyedül, hisz én úgy vagyok már húsz esztendeje, mióta anyám meghalt. Egy lányom van velem, de az is kint jár, kapálja a kukoricát. — Hát a férje ura ? Itt kissé zavarba jött az öreg asszonyka s nem tudott rögtön válaszolni. Csak úgy himezett-hámozott s aztán olyan határozatlan hangon mondotta: Nincs már nekem férjem. — Hát hizony igy nagyon egyedül van — mondotta Hlinka bácsi s részvéttel csóválta a fejét, majd folytatta. — Én is csak úgy vagyok. Nincs énnekem senkim, se szülőm, se családom, se rokonom. Egy ideig a puska volt a feleségem, de, hogy megöregedtem, ffz is terhemre volt -s letettem Most egészen magam vzgyok. — Szomorú sor, az tudóin magamról —- jegyzi meg az öreg né#ike. -A Mig fiatal az ember még megvan valahogy, de mikor már korosabb lesz, nagyon is rossz az, ha egyedül marad. Ha Isten ments megbetegszik, nincs aki ápolja, gondozat, rossz íz nagyon — Mióta élefc — mondja husikén az erdész — még nem voltam beteg. Erdész ember nem blteg soha s, ha rtfegbétegszik biztos meg is hal, mert azt már akkor semmi meg nem gyógyítja. Jobb levegő az erdeinél nincs a világon sehol» mindenütt csak rosszabb van s az erdész, hova menjen az erdőből, ha egyszer beteg? Nincs azon már segítség. Az elődeim is mind igy jártak. — Ez igaz, nagyon igaz, erre nem is gondoltam volna. — Én rno^t már megyek, körül nézek egy kicsit s visszamegyek az erdőbe. Köszö- szönöm & vizet, Nincs mit köszönni — szőtt utána az asszony. — Ha megint erre jár el ne kerülje a Lidi nénét, mert úgy hinak engem. A maga nevét tudom. — Tudja? No majd betérek itt-ott egy szóra. Hozok egy kis jó gombát, ha újra jövök. — Köszönöm, az Isten áldja meg!
