Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-02 / 35. szám

1910. szeptember 2. FEHÉRGYARMATI HÍRLAP 3. oldal. oda s megrendelte az ebédet. Elfogyasztotta a sültet, a levest meg a tésztát. Már az kissé feltűnt neki, hogy a tészta hosszú un­szolásra jött csak, a sajt meg a gyümölcs pedig egyáltalában nem akart jönni. A ven­dégek zúgolódni kezdtek és több asztalnál kiáltoztak de mind hiába volt. Általános fölzúdulás. Hívták a vendéglőst. Megjelenik, több vendéggel tárgyal, orvoslást igér és aztán kipirulva, izgatottan rohan a konyha felé. Mindenki azt várja, hogy most össze­szidja a személyzetet. De nem. A vendéglős ezt ordítja benn: — Micsoda dlsznóság, hogy a pesti vonat még nincs itt! Máskor mindig meg­jön a tésztánál! S kisült, hogy a menü utolsó két, sőt gyakran három fogására pedig egyáltalán nem szakiak készülni. Egyik utas e miatt pert indított a vendéglői ellen. A fölperes­nek meg is ítélték a 60 fillért 190 korona perköltséggel, az üzletvezetőség pedig el­mozdította a vendéglőst. Iskolai beiratások. A ref. elemi nép­iskolai beiratások szept. 5, 6, 7 napjain tartatnak meg d, e. 8—11-ig, d. u. 2—5-ig az iskola helységében; felhivatnak a szülők és gyámok, hogy tanköteles gyermekeiket a jelzett időben Írassák be. Felvételi díjul min­den tanköteles után 50 fillér fizetendő. A közs. iparostanonc iskolai beiratások szept. 5 — 12 napjain fognak a ref. elemi népiskolában, naponként d. u. 5—7 óráig, megtartatni. A tanítás szept. 13-án veszi kezdetét. Felhivatnak azért a t. iparosok és kereskedők, hogy íanoncaikat a jelzett idő­ben annyival is inkább írassák be, mivel a késedelmes jelentkezés mulasztásnak fog tekintetni. Fehérgyarmat, 1910. szeptember hó 1. — Az igazgatóság. Állatkínzás bosszúból. Komoróczy Béla hodászi földbirtokoson különös módon állott bosszút egy eddig ismeretlen ellensé­ge Éjnek idején a nevezett birtokos lovát kivezeti az ismeretlen tettes a mezőre és ott fához kötve valami kétfélével addig vagdosta a szegény párát, amig csak ki nem múlt. A csendörség keresi a gonosztevőt. Munkatársak : Bary Gyula. Bortnyik György. Dr Kölcsey Ákos. Krasznay Zsigmond. Marczinkovszky János. Schönwald Miklós. Thegze György. Ref. egyházi adófőkönyvi nyom­tatványok és egyházi adókönyvecskék szigorúan az E. T. szellemében szer­kesztve, olcsón kaphatók a „Kossuth“ nyomdában Fehérgyarmaton. Gabonaüzlet. Terményárak Fehérgyarmaton. 100 lcgént. Búza I—sö rendű K. 17.60 Rozs 12.20 Árpa 11.40 Zab 12.20 Tengeri 11.— Fehér paszuly 19.50 Tarka paszuly 13.50 Krumpli zsákja 3.60 Lóheremag —.— Luczernamag —.— Fehérgyarmat, 1910. szept. 1. Politzer sérv­ambulatoríum nyilvános orvosi rendelő-intézet sérvbajosok, ferdénnőttek és amputáltak részére. 5U01FE1T, !¥., Hoíistitíi Lnjos-u. 8., félemelet. Az intézet szakorvosa bárkinek teljesen dijtaianul rendelkezésére áll. Az orvosi vizs­gálat igénybevétele vásárlásra nem kötelez. Orvosi eiienőrzás ! Mérsékeli árak! Egyéni specials kezelés. SeaiJíidalíiiasoíí szinti? hiss’ 5 küL-tsl felfelé. Vidéki inedreiidelés-.'k azintézet szakorvosa által lelkiismeretesen felülvizsgáltatnak s pontosan és legnagyobb titoktartás mellett eszközöltetnek. Hygienikns czikkck a legfinomabb minősé­gekben, orvosilag ajánlva és sterilizálva. Feltétle­nül megbízható. Tucatonként 2—16 koronáig. Ugyanott most jelent meg: „Az ember e- gészége“ című orvosi mü, mely kizárólag a sérv­bajjal, annak-ellenszereivel és kezelésével foglal­kozik. E munkát bárkinek dijtaianul és zárt borí­tékban küldi meg az intézet igazgatósága Sr» Eduard hirdetési irodáját Budapest VI. Révay utca lszám alá (Váczi-körut sarok) Fonciére-paloíába helyezte áí. TELEPI )N:128—24. Hirdetések felvétele a világ összes hírlapjai részére Díjmentes felvilágosítások. i Kitüntetve: az első díjjal, elisme­rő okirat, arany éremkereszttel, ujságreklámnak MINTASZERŰ elkészítéséért. UIDTAIÁA!/ szatmár' házak eladását Difi i v/fkviw valamint bérleteket közvetít POSZVÉG NÁNDOR gazdasági szakirodája Szatmár, Kazinczy-utcza 7 szám. 30—21. m m fej ALAPÍTVA 1356 ÉVBEN. Ä LEGJOBB GYÁRT­MÁNYÚ VARRÓGÉPEK jótállás mellett 5INŐCR íéie gyártmány 35 fo­rinttól, Karika-hajós 55 forinttól feljebb. Ügynökök kizárva. HARTMAN JAKAB és FIAI I SZATMÁRNÉMETI. Í*ÜÍ ALAPÍTVA 1856 EVBEN, %&£ Rendelésszerüen készült minden­fajta felsökabátok tavaszi utcai öltö­nyök, alkalmi ruhák finom angol kel­mékből elsőrangú szabás és kivitelben állandóan nagy választékban vannak raktárunkon. Jutányos árak. Deutsch F. Károly és ‘Társa férfi szabók Bu­dapesten, ÍV. Ferenciek-tere 2. Eladó vetőbúza. Dr. Kölcsey Ákos szatmárcse- kei tanyáján 100 mázsa egész­séges TISZAHAT1 vetőbúza má­zsánként 20 koronáért eladó a helyszínen. 3—2 AZ UJ ÓRÁS ÉS ÉKSZER­ÜZLET fehérgyarmatom Van szerencsém a t. közönség b. tudomására kozni, hogy Fehérgyarmaton, a Piac-utcán (Spitz József-féle ház) egy a leg­kényesebb igényeknek is megfelelően berandezett órás és ékszer üzletet 0 'A. ' nyitottam, ahol mindenféle zseb,- fali- és ingó-óra, ékszer^ tárgyak a legolcsóbb árak mellett kaphatók. Óra és ékszer javításokat szakszerűen, gyorsan és pontosan eszközlök. A t. közönség szives pártfogását kéri valamint kiváló tisztelettel ROÓZ LIPÓT órás és ékszerész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom