Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-22 / 29. szám
FEHÉRGYARMATI HÍRLAP Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak Áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. . . . . . azoknak nevét, akik ezt elkezdték és tovább folytatták. De azért kérdezhetné valaki: miért történik egy ilyen uj áramlat megindulása egy társadalomtudományig társaság keletkezésével kapcsolatban? — Azért, mert minden iiyen uj, gyakorlati alakulásnál az ember eszmél, gondolkozik: mi is ennek a társadalmi létnek az alkpja? Honnan jön, ami benne jó, mi biztosiba azt, ami benne jó s mi tartja ösz- sze ? Mi igazi erő és mi hazugság ? A társadalmi életnek kutatását, megállapítását, az embernek önmagára eszmélését követeli ez a nagy munka, így volt ez mindig. Széchenyi is iiyen uj, akkor gyanúsított, lenézett, nemzetietlennek tartott uj könyvek olvasója volt. Ő szerette az angol Benrhamt, az úgynevezett utilitárius iskola filozófusát, olvasta az angol közgazdákat, akik akkor épen olyan újak voltak, mint mint most a szociológiai könyvek. 0- roszországban, ahol az agrárvilág átalakítás volt szükséges, azt mondja az öreg grófné a fiáról: „képzelje egész nap az ókonomikusokat olvassa.“ A francia forradalom idején Voltairet és Rosseatt olvasták, ezt megelőzőleg a természetjogászokat. Mindig csodálatosképen és a gyakorlati embert meglepő módon ilyen — hogy úgy mondjam — jótékonypénzü filozófusok olvasásával és elterjedésével kapcsolatosan történik az országok uj, nagy hatalmas átalakulása. És ha nézzük a külöm- böző iskolákat, melyek az idők folyamán felmerültek: a görög filozófiából kezdve. Aquinkoi, Benthamig és a mai szociálizmusig, ne gondoljuk, hogy e- zek olyan nagyon uj dolgok. Sok uj van bennük, de az alapgondolat mindegyiknél az: az ember élni akar, jól élni, szépen élni, életén javítani. Ez volt alapgondolata a nagy rendszereknek és az azok nyomán keletkezett átalakulásoknak. Az a mozgalom, melynek képviselői vagyunk, mutathat már rá sikerre. Magyarországon ma valamennyi tényező, a legmagasabbtól kezdve a külömbözó pártokig, mind akarja a demokrácia növekedését, a választójog kiterjesztését. Nagyobb vagy kisebb mértékben, de elzárkózni egyik sem tud előle. Mi voltunk azok, akik megmondtuk: ennek jönnie kell. Ez a mi sikerünk, ha nem is beszélnek róla. És ezzel kapcsolatosan bátor vagyok Önöket megint egy dologra figyelmeztetni. Az ember azt várná s nagyon egyszerűsített elmélet szerint, hogy az ilyen uj kívánalmak úgy keletkeznek, hogy ! az embereknek szükségük van az élet i javítására, követelik az uj dolgokat és ! igy jutnak el hozzájuk. Ha azonban nézzük a valóságot, különösen a törvényhozó, a professionátus politikuso- ! kát, a képviselőket, azt fogjuk látni, hogy azok lelkiállapota a következő: „Én vagyok az én pártom, — gondolhatja a politikus — milyen jelszóval, elvvel győzhetnénk? Bank ez vonzani fog. Vogy talán a választójog? Ez, vagy amaz . . . “ ügy látszik tehát, mintha nein az emberek szükségleteiből keletkeznék a jog, hanem ötletszerűen próbálkoznának a politikusok és ráakadnak valamire, amit keresztül lehet vinni. A teória emberét megzavarja ez a dolog, pedig hát mi az a jelszó, az az elv, amivel győzhet a politikus ? Csak az, amire szükség van, ami igazán egy e- lőrevitel, ami nélkül az emberek nem tudnak meglenni. Nincsen ez máskép és éppen abban áll a társadalomtudomány jelentősége, hogy a nagyoknak látszó dolgokat felbontja mindennapi, közönséges elemekre. Mint ahogy a boltost nem érdekli, hogy jó vagy szép legyen az áru, csillogó a kalap, ő csak a maga érvényesülését nézi, de mert szemben áll a közönséggel, kénytelen azt tartani, amire annak szüksége van, jó, szép kalapot, selymes puha tollat . . . Mikor dicséri azt, ő nem érzi azt, de megtalálja a kellő hangot és úgy kínálja. Ugyanez a pulitikusok mestersége és .igy hozzák létre kerülő utón azt, amire a szociológusok a felhőben járó, de épen azért onnan kicsit messzebbre látó filozófusok rámutatnak. * Nagy ellenzéke van azonban ennek a mozgalomnak. Ott vannak azok a hatalmasok, azok a jó sorsban levők, akik kevésbbe érzik a változtatás szükségét. Azok ellenállnak a változtatásnak. Úgy hiszik, tőnkre megy a nemzet, ha megváltoznak a mai állapotok, ha helyettük mások jönnek uralomra. Tekintélyükkel fellármázzák az országot: Ne haladjon, maradjon! Mi nem félünk ezektől az ellenségektől. Mindenujnak voltak ellenségei. Kupa vezér ellenállott a kereszténység behozatalának és a nemzet európaivá válásának és innen kezdve Széchenyiig, akit hazafiatlannak mondottak, mindig voltak ellentállók, De siker nélkül. A mai ellenállás nagy mértékben a nagybirtokos osztályából származik, amelynek tagjai magukat büszkén agráriusoknak mondták. Az én fantáziámnak tetszik itt visszatekinteni sok ezer évre, mikor a büszke ősmagyarok csak vadászok és baromfitenyésztők voltak. Ekkor jöttek azok a- kik először kezdték a földet mivelni és ezzel kapcsolatban az intézményeket átalakítani. A vadászok és baromfitenyésztők lenézték az uj agriusokat, a- kik ma viszont lenézik azokat, akik más agrikulturát, más termelést akarnak. Ők is voltak valaha alul, de ma felül vannak, Így megy minden változás. Mindig kopogtatnak újak. Nem nyitnak ajtót, Újra kopogtatnak, erősebben kopogtatnak és végre megnyittatik nekik. És itt van az embernek nagy tömege, amely nem hisz abban, hogy lehetséges a haladás és amely nem tud egyebet, mint azt a pár eszmét, gondolatot, amiben felneveltetek. Azt hiszi, ami igy van, annak igy kell maradni, tízeknek az embereknek gondolkodása eszembe juttatja a nagy az óriási nagy francia Írónak, Franoe Anatolenak egy kis meséjét. Egy közepes soréban élt oseudes tudós kosezu időkön keresztül nem törődött lakásával, nem takarittatta. Egyszer a tudós egy kevés pénzhez jutott. Nagy lett erre nálla a felfordulás, kezdett takarittatni, kivitette a bútorokat, festette a falakat Elvették helyéről a pohár- széket is, amely mellett mindig a tudós kis kutyája húzódott meg. A kis kutya most morogni kezdett: Mi lesz a házzal, mi lesz a világgal, ha itt mindent felforditanak! így nem lehet tovább élni. . . ! A kis kutya nem látta, hogy a felforditás, a romlás tulajdonképpen javitás, nagy uj átalakulás. Arról van szó, hogy a mi eszünk messzebbre terjedjen, mint a jó kis kutyáé. Az a feladata az embernek, hogy nézzen merészebben a dolgokba, a távoli jövőbe. Ennek átgondolása, az erre való törekvés, egy jobb jövőnek előkészítése háromféle módon jutalmaz meg bennünket. Az első mód a legdurvább, legközelebb fekvő: mindnyájunk, munkája a- nyagi eredményének növekedése. Mi úgy gondoljuk, hogy valahogyan a csillagokban van megírva, van egy változhatatlan természet- törvény, hogy mi egy szegény országnak legyünk, hogy itt az ügyvéd, a munkás, az iró annyival kevesebbet keressen, mint Franciaországban vagy Amerikában. Mi azt gondoljuk, hogy ez máskép nem lehet, pedig ennek főoka éppen intézményeink hátramaradott- sága, hogy az egész gépezet, a föld a termelés kavésbbé produktiv, mint amilyen lehetne. Ne gondoljuk, hogy a munkásnak tudatlan nevelése a munkájának értékét és ezzel gazdája vagyonát nem csökkenti. Egy átalakulás után már mi magunk is látnók annak gyümölcsét. De ha mi nem is élveznők, élvezik gyermekeink. De az igazi, ideális jutalmazása az újjászületésnek az élet lendületeinek, szépségének az az érzése, ami azzal van összekötve, hogy az ember valami szépet, nagyot csinált az az életben. Ha meggondolom azt, hogy 1U—15 évvel ezelőtt, német folyóiratot megnéztem és láttam, modern művészi dolgokat Írásokat, szociálpolitikai kérdésekről
