Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-07 / 1. szám
II. évfolyam Fehérgyarmat 1910. január 7 1. szám. MB*. 9 TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK . Egész évre ................................. 8 korona Felelős szerkesztő és laptulajdonos: fepenüi '^fenhint pÉníÉsn, A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az Fél évre................................. 4 „ fDr« Magyarán ®@f©§s L«ajj®§ előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Negyed évre .... 2 „ Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. A diploma. A napokban bejárta szerte az országot a hir, hogy a vallás és közoktatásügyi miniszter egy iskolaigazgatót ki már több mint húsz esztendeje szol-’ gálja e minőségben a magyar kultúrát, csak áthelyezéssel büntette, mert kiderült, hogy nincsen tanítói oklevele s oklevél nélkül szolgálta híven a magyarság ügyét s nevelt jó hazafiakat a magyar hazának. Nem volt diplomája s még is jól tanított. Jól tanított húsz és egynéhány esztendeig, mig végre, mikor már elismerésképen igazgatói rangra emelték valami különös véletlen, avagy rosszakarat rávezette a felsőbb hatóságot, hogy az illető iskolaigazgatónak tulajdonképen nincsen törvénybe iktatott joga sem tanítani, még kevésbbé igazgatni. De hogy minő nagyot fordult ma már a világ, mutatja a minisztérium ama ténye, hogy az igazgatót, daczára, hogy nincsen joga igazgatni, méltányolva eddig bizonyított képességeit csak az oklevél rövid utón való beszerzésére s áthelyezésre utasította, mert belátta, hogy az, ki az iskola tanításait talán az előirt mértékben nem is nyerte el, húsz és egynéhány esztendei buzgó és hü szolgálat után, vaiami erősebbet, valami méltóbbat, valami nagyobb erővel ható dolgot sajátíthatott el, melyet élettapasztalatnak, gyakorlatnak, igazi bölcseletnek neveznek. Az a férfiú tehát, ki diploma nélkül nem tudott volna jogszerint még a tanítói méltóságra sem emelkedni, azt a férfiút meghagyják továbbra is igazgatónak, mert bizonyos, hogy jól, hazafiasán s sikeresen igazgatta a reá bízottakat. Különös játéka a véletlennek, hogy ma mikor mindenki diplomát hajhász- sza, s mindenki abban látja az élet elleni küzdelem egyetlen mentsvárát s segítő társát, akkor egyszerre az élet s a színház színpadán a diploma ellen, a mely nélkül jó tanító s jó orvos lehet valaki, de a melynek meglétele még nem biztosit arról, hogy azok kiket az iskolák a felelősebb élethivatásokra elkésziilteknek jelentenek ki, tényleg megállják azt a helyet, melyet az élet, az elébök tűzött feladatok részökre kijelöltek. Földes Imre a jeles drámaíró, „A kuruzsló“ czimü müvében egy orvost mutat be, ki kiválóan tud gyógyítani, noha nincsen diplomája, az élet pedig ugyan akkor egy tanítót mutat, ki több mint húsz évig kitünően tanított, mindenki megelégedésére s a legfelsőbb elismerésre, anélkül, hogy tanítói oklevele lett volna. E két véletlen találkozásából a modern felfogás átalakulására következtetünk. Arra, hogy ma már a diploma varázsa megszűnt. Az emberek bizalma már nem az iskolák képesítése után indul, hanem az önállóan alakul ki, az egyedek képességei szerint. Hiába volt valaki a legjobb tanuló az iskolában, az élet iskolája ezt a diplomát nem respektálja. Az élet küzdelmeiben nem azok vívják meg legsikeresebben a létért folyó harcz csatáit, kik az iskolákban kitüntették magukat, hanem azok, kik e nagy küzdelmekre már eleve erősítették erejüket HARC A HŐÉRT. Irta: Heltai J. (A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárczája.) (Folytatás.) Láthatja tehát, hogy az ember csupán gyarlósága miatt, lelki gyávaságból fohászkodik valamely felsőbb hatalomhoz, többnyire a maga boldogulásáért, s mint mindenben, úgy az imánál is megnyilatkozik az ember őstermészete, az egoismus: mindig önmagáért fohászkodik első sorban, s csak azután, s nagy ritkán más valakiért is (szülő s testvérért !) — Maga rosszabbaknak képzeli az embereket, mint a milyenek s tulszigoruan Ítél. Pedig számtalan kivétel van ! Elhiheti! — A kivételek még mem döntik meg a szabályt, s hogy állításom igazolására ne menjek messze: maga szintén önzésből fordult az imént imádságos könyvéhez: Önzésből azért, nem akarja kényelmét, nyugalmát felzavarni, mert gyáva a lelke, fél a nagyobb indulatoktól, fél a szerelemtől, amelyhez pedig, mint nőnek joga van! Fohászokban keresett menekvést kényelemszeretetből, hogy nyugalmát ne zavarják meg indulatok, természetadta, nagy, emberi indulatok! Nagyságos asszonyom! Konstantálnom kell, hogy gyávaságot követett el! — Ne ... . ne vádoljon, nem tehetek róla! Én soha ilyesmire nem gondoltam, én oly jól éreztem magamat addig, mig buta voltam, mig mindenről nem tudtam semmit, s maga engemet most megingatott; megingatott a hitemben, elrabolta a nyugalmamat! Maga rossz embet! Tudja? Rosszlelkü ember! Ugye nem tud most védekezni ? ! — Az én hatalmas védelmem a szerelem, s én hiszem, hogy maga is belátja: nincs magasztosabb dolog, mint küzdeni szerelmünkért ! A régiek még fegyverrel, mi modern emberek csupán csak az ész fegyverével küzdünk érte! Ezt tettem én ! Magáért küzdöttem, midőn meggyőzni igyekeztem, hogy gyarlóság a maga cselekedetének rugója és önzés ; most még csak a maga imádkozási műveletéről óhajtanék pár szót szólni! — Csakhogy meggyőzni nem tudott, legfeljebb kissé megingatott; különben beszéljen maga . . . maga . . . ! Hogy ha tudná mily szívesen hallgatom! — Ezt vigasztalólag veszem tudomásul. Nos mondja, figyelte már magát, midőn áj- tatoskodott? Nem! Pedig az érdekes lett volna. Megtudta volna azt, hogy tulajdonképen nem tesz mást, mtnt gondolatokat hoz létre saját agyában, óhajokat intéz maga magához, saját „Én“-jét invocálja midőn képzelete az Istenséget szólítja! Amikor pl. igy fohászkodik: „Óh adj Uram erőt, egészséget, boldogságot!“ nem tesz mást, mint saját magában önmagához intézi amaz óhajt, ama kívánságot, hogy a testében működő fizioké- miai erők sokáig, egyenletesen összrendezet- ten működjenek, hogy ezen erők egyensúlya meg ne billenjen! No mert hát semmi képen sem képzelhető el az, hogy létezzék valaki, egyetlen egy lény, aki annyi millió ember legkülönfélébb kívánságát, könyörgését, óhaját stb. stb. meghalni, appercipiálni s elintézni tudja. Vagy talán minden embernek van egy neki rendelt szelleme, aki óhajait, titkos, legelrejtettebb gondolatait, ellesi, s azt a „Miudenség Urával“ közli érdemszerinti elintézés végett? Ugye, hogy a természet ilyen tökéletlenül berendezve nem lehet. Ilyesmit csak mesélni lehet, de elhinni nem, legalább müveit embernek nem? — De nézze, hisz ép ez az, hogy mi gyarló emberek ez ideig még nem tudjuk megérteni, nem is tudjuk elképzelni, hogy milyen tökéletes lehet az a berendezés, mely az emberiség s Isten között létezhetik! Hiszen ha ezt tudnók! — Igen! ha ezt tudnók! Nos én csak
