Fehérgyarmati Hírlap, 1909 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1909-12-10 / 10. szám
Mellléklet. FEHÉRGYARMATI HÍRLAP 10 szám. 5 fillértől kezdve minden árban. A Lorant- ffy Egyesület tudvalevőleg a szatmári ref. leányiskolát támogatja és igy a karácsonyi vásár tiszta jövedelme is ezt a czélt fogja szolgálni. Elhalasztott oltárszentelés. A Jézus- társasági atyák Kálvária-templomába Szat- máiOn készült főoltár ünnepélyes felszentelése e hó 8-án kellett volna hogy végbe menjen. Minthogy a főoltár elkészítése technikai o- kokból a jelzett időre nem készülhet el, a rendház az oltárszentelést későbbi időre halasztotta el. Színészet. Szatmáron Heves Béla újonnan szervezett társulata már túlesett a bemutatkozáson és megállapíthatjuk, hogy az előadások várakozáson felül sikerültek. Műsora is lépést tart a fővárosi színházakkal ; fényes szezonra van kilátása. Az énekes személyzet élén H. Bállá Mariska szubrett- primadonna vezet, kinek Az elvált asszony Gondájában nagy sikere volt Dénes Ellával és Inke Rezsővel együtt, mig a komikusok: Rónai Imre, Somogyi Károly, Herczeg Vilmos és Sipos Zoltán voltak központjai a sikerűit bemutatónak, melynek betanítása Hajsinek Rezső karnagy érdeme. A dráma Markovics Margit, Czakó Miczi, Szilágyi Ernő, Molnár József és Vájná Károlylyal erősödött; a tavalyiak közül Aitner Ilka, Gömöri Vilma oszlopos erői Heves Béla gárdájának. Az idén a bérlet is fényesen sikerült; minden jó páholy és három sor támlásszék le van bérelve, ugyannyira, hogy a napi elárusitásra alig marad pár jegy. Most készülnek a Sasfiók, a Botrány, a Tájfun és a Tilos a csók bemutatójára. Műsor: Pénteken zónaelőadás: „Aranyember” (páros). Szombaton: Nincs-e elvámolni valója?” (páratlan). — Vasárnap délután: „Tanítónő”. Este: „Vig özvegy”. Halálozás. Régi iparosaink gárdáját rövid nehány hét alatt másodízben apasztotta meg a kérlelhetlen halál. Mint részvéttel értesülünk Klein Emánuel helybeli bádogos mester ma folyó hó 9-én 76 éves korában elhunyt. Szerkesztői üzenetek. (Kéziratokat nem adunk vissza) „Margaretta“ Verse nem közölhető. Küldjön másat s ha megfelelő lesz szívesen közöljük. N. G.. Nagyon rósz nem közölhető! Sem tartalom rithmika nincs benne kifejezései rettenetesek. Kár ilynekkel az idejét tölteni. „Csillagok“ Teljesen értéktelen, kár volna rá a nyomda festék. E. Z. Alaptalan marakodásokat nem közlünk önnek egyáltalán nincs igaza. Óhajtottunk volna tudni nevét, úgy látszik nincs erkölcsi bátorsága önmagát megnevezni. Czikkét a papírkosárba dobtuk. Kizárólag a kisbirtokosok érdekét felkaroló 8 éves országosan elterjedt egyetlen magyar gazdasági heti szaklap a GAZDÁK LAPJA. Megjelenik Szatmáron. Előfizetési ár egész évre 10 K. kisbirtokosok, ha az egész évi dijat előre beküldik, 6 K. kedvezményes áron kapják. Akik a jövő évre már most előfizetnek, januárig igyen kapják. — Tessék mutatványszámot kérni! — Regény csarnok. ÉJSZAKA. Irta: FODOR REZSŐ. (Folytatás.) — Hát nincsen senki kinek cselekedetei és gondolatai között tökéletes harmónia volna? Hiszen itt mindenki kömédiázik. Hatalmas tragédiák hősei mint bohóczok szerepelnek kint az életben. Ezt nagyon jól tudom. Ha megígérnek én egy ily tragédiát ... Dodi egészítette ki a mondatot: — Kudarczot vállánál vele! > Bandi folytatta: — Egy férfi, akit az élet öl meg, akit a2 élet tesz nyomorulttá egy ember, aki az emberiség megváltására elveket hirdet, érettük küzd és ezen elvek teszik tönkre.Ha a tisztesség, becsület, előítélet áldo- ' zatának rajzolnám meg tragédiám főalakját és köréje^ csoportosítanám az epizód személyeket, az élet nyomorultjai. Egy anyát, ki eladja leányát, a kinek pénze van és a leány azt hiszi magáról, hogy jót tesz, mert a pénzéből anyját tartja el. Egy hely, ahol az erény bűnnek látszik mások szemében és hasznos a vétek —..ilyen helyre a szerelmet bevinni. Csládi boldogtalanság — két szív, mely boldogságért küzd; egyik leikével, másik testtével. s a drámai momentum ott kezdődnék, ahol az eszközök elsatnyulnak ; ez nem volna komédia, mert ez igazság, de nevetnének rajta, mert az igazságon nevetni szokás. És micsoda iróniája a sorsnak : ne- vetnénekrajta az én tragédiám főalakjai, Különben hagyjuk el ezt a nyomorult országát a sötétségnek és gyújtsunk rá szivarunkra, és fujjuk a füstöt a csillagok felé. Szembejött vélünk egy emberke. Las san, hosszú lépésekkel haladt előre, fejét lekonyitva a fődre, mintha keresne ott valamit Nevetséges kis figura, aztán hogy áll a szivar a szája szögletén. Bandi odalépett az ismeretlenhez, megemelte a kalapját, de a kis ember nem viszonozta köszöntését. Szó nélkül távolította el húsos ajkaitól a szivart, s miután leszórta hamuját a földre, feléje nyújtotta udvariasan. Bandi egyet-kettőt szipantott szivarjából, de az csak nem akart tüzet fogni. Nevetve szólt a kis emberhez: — ügy látszik uram, önnek is elaludt a tüze. A kis ember ajkához emelte újból és három-négyet húzott szivarjából. A tűz kibújt a hamu között. Ismét feléje nyújtotta, és mialatt Bandi rágyújtott, ő komoran bámult maga elé, majd pedig folytatta útját a hagtalan ködös éjszakában. Lehetett még hallani a mint ezt motyogta: — Ilyen az élet kedves barátom, ilyen az élet. Bandi nagyott boszankodott. Hogyne, hiszen ismét elrontották a kedvét. Azt gondolta hátha ez az ember szórakoztatni fogja őket és ime! Olyan komolyan lépked tovább, tovább ..........mig nem a sötétség magába n yeli egészen. — Ilyen az élet — mondja elégületlen hangon utána Bandi. Látod ez volt az első ember, akit elém sodort a te éjszakád és már elrontotta az étvágyamat. (Folytatása köy.) Gabonaüzlet. Terményárak Fehérgyarmaton. 100 kgként. Búza 1. K. 28.50 Búza 0 27.30 Rozs 18 Árpa 14.40 Zab 13,90 Tengeri 13.80 Paszuly fehér 16.80 Paszuly tarka 12.40 Krumpli zsákja 4.40 Lóheremag 110.— Luczernamag 96.— Fehérgyarmat, 1909. decz. 9. X Legolcsóbb bevásárlási forrás m ű t r á g y á p a és kösz énpe tMmagttgisamKmtsmaaax» úgy nagyban, mint kicsinyben Reiter és Roth ezég SZÄTMÄR, ÄRPÄD-U. 13. SZ Telefon szám 183. Tessék ajánlatot kérni! BLUM ADOLFNÉ fűszer és vegyesáru nagykereskedése FEHÉRGYARMATON. Van szerencsém a t. .vevőközönégnek Fehér- gyarmaton 14 év óta fennálló E=3 FŰSZER BS ÜEBVES ÜZLETEMET, e=3 mint a legolcsóbb bevásárlási forrást ajánlaniNem szokásom hagzatos reklámokat csinálni, de a ki pontos és szolid kiszolgálást óhajt, érdeke hogy bevásárlásait czégemnél eszközölje. Állandó nagy raktárt tartok különfélei ásványvizekből u. m. Bikszádi, Polenai és Maria- völgyi. Mindenféle gazdasági czikkek u. m. kocsi kenőcs, olajok, kötelek, kékkő síb. stb. í<ö (SnN&ífé#; <k i. hír. lőpor áruda. Fegyver és vadász cihheh. g Mindenkinek saját érdekében ■Jjj áll, hogy keresse meg í= e 6R0SZMANN MÁRTON f g| vas és gazdasági-gépkereske- ^ -fi dését Fehérgyarmaton. =§ ' (Spitz József ur házában.) ra hol állandó nagy raktár van, u. m. j~5> es öntött és lemez vaskályhák, karikás las jgg és oszlop kályhák, iemezsodrony !gg, tS és sodronyszeg, zománezozott és §*> & öntött vasedények, mindennemű óla- jj|^ jók, festékek és lack-áruk, 1-a oszt1= raui kétszer mosott kovács kőszén __ ■g2 és minden e szakmába vágó czikkek *g2 legolcsóbb áron beszerezhetők, eas / T