Fehérgyarmati Hírlap, 1909 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1909-11-19 / 8. szám
Melléklet. FEHÉRGYARMATI HÍRLAP 8. szám. Regény csarnok. ÉJSZAKA. Irta: FODOR REZSŐ. (Folytatás.) — Nos jól van, látom, hogy nem szegődsz hozzám utitársnak. Elmegyek magam erre a kietlen útra. Csatangolok minden éjszaka egyik helyről a másikra, amig csak egyszer boldog nem leszek. Egyszer! Legalább egyszer. — Nem azt mondottam én, hogy nem kisérlek el utadon, de hát az előítéletek öregem ? Az előítéletek ! — Dobd el az előítéleteket. Enyhülést csak fogunk találni és az is elég. — Enyhülést? Te szakítottál azzal a kis leánynyal. Úgy látszik ezért tetted! Szabadság után vágyott a lelked. Az éjszaka határtalan csendjében meg akarod lelni a szabadságodat. Jó. Éjszaka nem hallod embertársait nyöszörgését, éjszaka nem látja szemed irtózatos testi és lelki szenvedésüket, a korlátokat, melyek kiölnek a szívből minden akaratot es eszményt és nem látod a felkent ideálokat a mik a korlátokat létesítik számukra. Nem látod az ember kicsinységét és nagyságát, csupán az embert, az igazságot. De nem félsz e attól, hogy az az igazság rútabb, mint a legundokabb hazugság? — Színházba fogsz menni és a kuliszák mögül nézed majd a kedvencz darabod előadását. Nem utálod e meg a színházat? El fogunk járni a bohémtanyákra pajtásaink közé. Nem fogod-e meggyülölni az óriásokat lelki törpeségük miatt? Enyhülés?! — Látni fogd a nappal embereit, a kik hazudnak aljas módon, éjszaka meg fogod ismerni léha bűneiket, nyomorult aljasságukat — Hallani fogod a zenét és látni fogod, hogy miként szegődik e művészet hitvány emberek zsoldjába, aljas állati bűnök : és vágyak gerjesztésére. — Oh, az éjszaka a lélek poézise. : Kedves barátom, ne ismerd meg ezt a köl- ! tészetet. A műtermek rejtekében éjszaka ott | gubbaszt a bűn. Erdőkben, ligetekben nem talál a te enyhülést váró ábrándos lelked szerelmes párokat, hanem kéjenceket, a kiknek pénzük nincs és bemocskolják a természet romántikáját undok vágyakkal. — Dodi az ablak előtt állt és mereven bámult ki az éjszakába. Kint már beállott a teljes sötétség. . Éjszaka volt. Egyike a gyönyörű őszi éjszakáknak, mely tele van szentimentális poézissal, dallal és hervadó virágok illatával. A csillagok összeszámolhatatlan milliói ragyogták be a végtelenséget. A szellő lágyan cirógatta a fák lombjait. A hold hosszúra nyújtotta el a fák árnyékát a földön, a piszkos, szürke kövezeten. És Dodi mintha ott látta volna a fák árnyékában Gittát, a mint ölelésre tárt karjaival várakozik reá Tekintete végigsimogatja lelkét, testét és érzi már szemeinek tiizét lobogni leike mélyén. És mintha levegőből kife- szitett húrokon játszana egy dalt a szellő. És a dal fellrázza a szivében szunnyadó érzéseket, melyeket elfedelni akart, mikor azt hitte, hogy eltemette őket. Dodi megára kapta köpenyét és magával vonszolta barátját: — Jöjj, Bandi, mert érzem, hogy kint van a boldogság! Jöjj Bandi, vár az éjszaka Menjünk. S vágytól reszketve, mint két eggyé forrt árnyék lihegve rohantak ki a semmiségbe, a sejtelmes éjszakába. (Folytatása köv ) ÍRODflLOTTL A „Teiekkönyv“ cimü szaklap új melléklapja. Káplány Gézany. kir ítélőtáblái bírónak 14 év óta fennálló „Telekkönyv“ című folyóirata, amelyet a m. kir. belügyminiszter már 1896 évi julius hó 22-én 64,766. sz. alatt és később 1906 évi junius hó 23-án 65,953|1I. c. 1906 sz. alatt —- a m. kif. igazságügyminiszter pedig 22,734|1. M. E. 1906., 15.38111. M. E 1907. és 212| 1 1. Eg. 1908. sz. alatt — megrendelésre ajánlott, újabban „Felsöbirósági határozatok rendszeres gyűjteménye“ című, 16 oldalas, igen becses és hasznos melléklappal jelenik meg, amelyben elsősorban a végrehajtási törvényt és novellát az évtizedek óta gyűjtött és keletkezésük ideje szerint rendezett felsőbiró- sági határozatokkal és döntvényekkel együtt közli, úgy, hogy e melléklapot beköttetni és kézikönyvül használni lehet. E közhasznú és hézagpótló szaklapnak — mely a telekkönyv, végrehajtási eljárás, birtokrendezés, telekkönyvi átalakítás és betétszerkesztés köréből vett kérdésekre a legnagyobb gonddal kidolgozott szakszerű szerkesztői üzenetekben és önálló cikkekben adott válaszaival megbecsülhetetlen szolgálatokat tesz — előfizetési ára a melléklappal együtt egész évre csak