Fehérgyarmati Hírlap, 1909 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1909-12-10 / 10. szám
FEHÉRGYARMATI HÍRLAP el, bízvást állíthatjuk szívesen lemondana róla s juttatná azt is a jótékonyság szent tüzében lobogó oltárára. Még most nem késő. Még most segíthetünk a szegény nyomorgókon, segíthetünk úgy, hogy a mulatozók is megkapják a magukét, de viszont a jó- tékonyczél is számadását találja a rendezett mulatságokban. Vonjuk össze kissé azokat a költségeket, melyek feleslegességét mindenki belátja, mindenki, aki tudja, hogy most a jótékony- czélra való tekintetből mulat s a szegény hidegben-fagyban didergők javára izzadja el fényes fehérre vasalt gallérját s plasztronját. Nem kívánja senki, hogy pazar virágdísszel ékesítsék azt a termet, hol kivilágos kiviradtig ropják a tánczot, s hölgyek is inkább lemondanak arról, hogy fényes tánczrendek- kel díszítsék szobájuk falát, ha azzal egy éhező vaczogó száját betömhetik. Be kell vinni a köztudatba, hogy a jótékonyczélu mulatságok, elsősorban a jótékonyczélt szolgálják' s csak másodsorban a mulatságot, mert az azokra adakozók nagy része el sem megy a mulatságra, tisztán a jótékonyságot kivánja adományával előmozdítani. Mulassunk amig fiatalok vagyunk, vigadjunk szertelen, pazar jókedvvel, ne lógassuk le orrunkat, ha Karnevál herczege díszes bevonulását tartja, de nemulassunk úgy, hogy azoknak, kiknek érdekében történik a vigasság szomorúan tapasztalják, hogy a rendezőknek igen sok pezsgőre jütött a mulatság egy regényt. Egyszerűen azt akarom, hogy Kovács és Juliska megismerkedjenek, arra pedig csak egy mód van, lia meghívom az ezüstlakadalomra. — Hát azt hiszed, hogy a rokonság nem tudja mikor lesz huszanöt esztendeje a házasságunknak ? Fürszt bácsi már oly indulatos volt, hogy alig bírt magával, nagyon bosszantotta, hogy felesége nem tudja magát beleélni a helyzetbe. — Légy nyugodt a rokonok nem fogják pontosan kiszámítani a dátumot, azok örülnek ha adódik valahol alkalom a jó evéshez és iváshoz, biztos vagyok benne, ha azt mondanám, hogy jövőre tartom az aranylakodalmat, ismét itt volnának a legnagyobb komolysággal. Száz szónak is egy a vége, jövő héten lesz az eztlstlakadalom s készülj rá, hogy a legimpozánsabb legyen, mert az intézet tisztviselőit meghívom és Kovács is itt lesz — ezt a nevet bizonyos nyomatékkai hangsúlyozta. Végre Fürsztné is kezdte megérteni a dolgot és serényen készülődött az ünneplésre. A piacon összevásárolták a legszebb baromfit, Fürszt bácsi pedig megrendelte a legjobb borokat s az utolsó hét nagy készülődésekkel múlt el. Az czüstlakodalom előtt néhány nappal Fürszt bácsi elővette a leányát s szépen, óvatosan beleavatta az ezüstlakodalom hátterébe s betanította, hogy amennyire csak lehet foglalkozzék Kovácscsal mert Kovács „egész ember“ akivel érdemes foglalkozni, ő az intézet legkiválóbb szmolója és páratlanul szorgalmas, komoly ember. jóvoltából, de annál kevesebb ístnyér nékik, az éhezőknek, s fűtőanyag a didergőknek. Közegészségügy. Jakab László dr. városligeti szanatóriuma Budapesten. Már régen érzett hiányt pótol az a nagyszabású szanatórium, mely a fővárosban a Nagy János utcza és Aréna ut sarkán, közvetlenül a városliget szélén épült a modern technika és gyógy- tudomány minden uj és kipróbált eszközeivel felszerelve. A már külsőleg is minden csínt és kényelmet eláruló hatalmas épület belsőleg oly berendezést és komfortot mutat, hogy ehhez hasonló gyógyintézet nemcsak hogy hazánkban, de még az ily intézményeiről annyira hires Ausztriában sem található. Eddig betegeinknek, de különösen a ezukor, gyomor és; bélbetegeknek, továbbá köszvényeseknek ezrei mentek ki a külfödre, bántalmaik ellen ottani gyógyintézetekben találjanak drága pénzért s idegen szó mellett enyhülést kiváltképpen Ausztria vezetett eddig e téren s oda zarándokoltak a magyar szemvédők azért, mert ithon nálunk bizony olyan gyógyintézet, mely mindama gyógyászati kellékekkel egy helyben lett volna felszerelve nemcsak hazánkban de még a messze földön sem találunk s igy betegeinkre nézve egyenesen áldásos intézmény e modern szanatórium, e mellett olcsó áraival — Leányom — mondotta Fürszt bács1 apai jóindulattal — most ha egy kicsit ügyes vagy, megalapíthatod a szerencsédet, én alkalmat szolgáltatok neked rá. Juliska megértette édesatyját s ettől- fogva Kovács úgy élt a képzeletében, mint egy mesebeli hős, bárha nem becsülte sokra a számoló ügyességet. Az idő gyorsan haladt előre s Fürszték meghívták az egész rokonságot, csak még az intézet tisztviselői nem voltak meghiva. Fürszt bácsi erre különös jó alkalmat keresett. Jfár csak három nap választotta el őket a nagy eseménytől s Fürszt bácsi Ferenc/ József kabátba indult az irodába, mert a meghívást másfelől külsőben óhajtotta végrehajtani. Az igazgató urnái kezdte s igy fokról- fokra mindenkit külön meghívott s mind megígérték, hogy ott lesznek, csak mikor Kovácshoz ért egy kis lámpaláz fogta el s a hangja remegett az idegességtől. — Kedves Kovács, családom nagyon megtisztelve érezné magát, ha Önt is a vendégek sorába üdvözölné ezüst lakadelmam alkalmával. Remélem ott lesz, mert külön hely van fenntartva részére. S Fürszt bácsi szorongó szívvel várta a választ. Kovács miután nyugodtan végig hallgatta öreg kartársát, kezet szorított vele s üdvözölte : — Igazán örülök s szívből gratulálok Önnek kedves Fürszt bácsi, de ne vegye zokoü, hogy nem lehetek jelen, mert éppen akkor én is ünnepelek, tudniillik eljegyzem magam egy leanynyal. Irta: Peierdi Andor. is elsősorban számításba kell, hogy essék közönségünk előtt. Az orvosi és tudományos felszerelés dolgában tökéletes, külsőségekben pedig rendkívül Ízléses és szimpatikus intézetet megmutatták az újságok képviselőinek és az orvosoknak s a vendégek őszinte csodálkozással nézték végig az összes helyiségeket, amelyekben mindet megtalálnak a betegek, amit az intézet orvosai a külföld legnagybb szanatóriumaiban egyenként megfigyeltek és tanultak. Az intézet szemlélői egyhangú lelkesedéssel ismerték el, hogy a dr. Jakab féle Ligetszanatórium a lehető legtökéletesebb mind e nemű szanatóriumok között. Megvan ebben az intézetben minden, ami a betegség felismeréséhez okvetlenül szükséges. A legmodernebb s drága berendezésű laboratóriumok, górcsövi készülékek s nagy Röngten-laboratórium segítenek a betegek vizsgálatában. A gazdag berendezésű vizgyógyintézetben szebb- nél-szebb és igen elmés készülékek sorakoznak egymás mellé, hogy vízzel meleggel, villamossággal, szénsavas fürdőkkel stb. gyógyítsák a szenvedőket. Nehéz elsorolni egyszeri látás után mindazt, amit ebben a nagyterjedelmü intézetben a látogató egy sétájában tapasztalhat. Az egyik nagy teremben az ti. n. Zander gépek gyúrják, mozgatják az embereket, amely gépek segélyével az emberi test eggyes részeit szabályos mozgásba hozhatják anélkül, hogy az illető helyéből kimozdulna, így pl. lovagolhat, evezhet, biciklizhet stb. mindent egy helyben. Aztán gépeket láthatunk, melyek az aszthmás betegek lélegzését segítik elő. Mindenesetre egyik legérdekesebb része az intézetnek a lapos háztetőn levő téli-nyári nap és légfürdő, ahonnan mesés kilátás nyílik a Városliget Iegköltőibb részére. Az e- gész épületben elömlő bájos intimitás, mely az előcsarnoktól kezdve végig kiséri a benlakót a tervező épitő építőművészek : Komor és Jakab művészetét dicséri. Meleg derűs kedv uralkodik itt, amely feltétlenül üditőleg hat a betegekre, bizonyos hogy hazánk nagyot nyert ezen uj intézménnyel, melynek vezetősége már egyedül is garantia arra nézve, hogy a maga elé tűzött humánus czélokat pontosan végre is tudja hajtani. Emellett egyik óriási előnye, kitűnő fekvésén és modern pazar berendezésén kívül, (pld. sok lakószobához mindjárt mellette fürdőszoba) azok a valóban olcsón megszabott egységárak, melyekbe a kezelés, orvosi felügyelet, előirt géphasználat stb, stb, szóval minden ami a gyógyuláshoz okvetlenül szükségesebben foglaltatik. Az intézet igazgatója Jakab László dr. akinek felesége: Rácz Hermina dr. maga iS' kitűnő orvos: a fizikó- fiiéra- piiai osztályvezetője Arányi Zsigmond dr. herkulesfürdőí fürdőorvos, a test- egyesitő osztályt Milkö Vilmos dr. főorvos vezeti, az intézet alorvosai: Lukács Pál dr. ésTausz Géza dr.