Fehérgyarmati Hírlap, 1909 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1909-11-26 / 9. szám
I. évfolyam. 9. szám. Fehérgyarmat 1909. november 26. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik hetenkint pénteken. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Amink még mindig nincsen. Idestova beáll a téli idő s a mezei munkával foglalatoskodók nagy tömege hosszú hat hónapra tétlenségre kárhoztatnak. A föld pihen s az emberi munkás, szorgos kéz ölbe téve parlagon hever, noha munkabírása volna s megerőltetés nélkül is hasznosíthatná gazdája. De nincs mit tennie. A ház kiirül semmi teendője, a mező, a szántóföld, a gazdaság a természet hófehér takaró leple alatt szunyád s a mezőgazda csak nézi-nézi, a természet gyönyörű gondoskodását, ő maga saját jólétének fejlesztéséről nem gondoskodhatik. A téli idők alkalmasak a háziipar művelésére. Ilyenkor adódik idő és mód a magyar faj természeténél fogva ritka ügyességének kifejlesztésére. De nem teszi. Nem teszi pedig azért, mert nincs senki, aki olyasvalamire oktatná, ami otthon végezhető s mégis gyümölcsözőéig értékesíthető. A háziipar nálunk nincsen kifejlődve. Mert bizony azt a pár ezer magyar családot, aki a háziipart kultiválhatja nem állíthatjuk be, mint az egész ország lakosságának háziiparát művelő tömegét s számuk oly elenyészően csekély, hogy szinte nem is érdemes őket felemlíteni. Nincs háziiparunk, noha lehetne; a magyar kéz ügyességét nem használják fel, noha a világ szívesen venné azokat a magyar speczialitásokat, melyeket a magyar fantázia, vállvetve a magyar kéz ügyességével produkálni tudna. Pár évvel ezelőtt egy lelkes magyar nőkből álló társaság Berlinbe magyar háziipari kiállítást rendezett s ez oly nagy sikerrel járt, hogy heteken keresztül nem beszeltek egyébről Berlin társaságában, mint a kalotaszegi varrottasról, a szepesi csipkékről s egyéb a magyar kéz ügyességét hirdető háziipari munkákról. Pár nap alatt a kiállítás egész anyagát a vásárlók ezrei elkapkodták s még vagy százszor any- nyinak is akadt volna, jól fizető gazdája, — ha lett volna. De nem volt. Hiába sürgették utánrendelésekkel a szükséges czikkeket, nem volt elég gyakorlott magyar kéz, amely a szükségletnek eleget tehetett volna. Akkor aztán némi felbuzdulást láthattunk úgy társadalmi, mint az illetékes tényezők körében, de bizony az is úgy elaludt, mint ahogy elalszik sok egyéb felmerülő, szalmalánggal mesz- szevilágló, de aztán elhamvadó nemes idea, melyek ugylátszik csak azért lobbannak fel időről-időre, hogy perczekre bevilágítsa azt a széles látókört, mely a magyar házíiparnak s egyéb magyar intézménynek kínálkozik, hogy azután kihamvadásukkor még sokkal feketébb sötétség boruljon mind e szép tervekre. Akkoriban a kormány is elrendelte a háziipari vándorkurzusokat. Faluról- falura, községről-községre, városról-vá- rosra mentek a háziiparban kiművelt mesterek, hogy a kormány megbízásából s díjazása mellett oktassák, tanítsák a föld népét azokra az ügyességekre, melyek azután szép jövedelmet hajtanak olyan időkben, mikor a munkában kérges tenyér más tenni valót az időjárás változásai következtében nem találhat. «SÁTNY Á6NES. (A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárczája.) Abban a kis városban, ahol Gáthy Ágnes nevelkedett, mind ösmerték egymást az emberek. Kevés dolguk volt, még kevesebb szórakozásuk, igy hát abban lelték legnagyobb örömüket, ha egymás dolgai iránt érdeklődtek, pletykáztak, intrikákat szőttek, szerelmeseket összeboronálták, hitvestársakat szétválasztották és jobb ügyre méltó buzgósággal munkálkodtak azon, hogy valami valahogy titokba ne maradjon, rendszerint olyasmi, a- miliez senkinek sem volt köze, csak éppen annak, akit érdekel. Az öreg Gáthy Sándornak négy leánya volt. Ok nem is laktak tulajdonképpen a városban. hanem künn azon a kis birtokon, ami az ősök nagybirtokából maradt. Az, öreg Gáthy megőrizte ezt a darab földet, napestig dolgozott, talán szerzett is volna hozzá, ha nincs olyan nagy családja. De ez nem okozott neki gondot, bálványozta a feleségét, nagyon szerette gyermekeit s neki minden öröme igazán csuk abban tellett, hogy ezekhez a körülményekhez képest jólétet és biztos jövőt szerezzen. A biztos jövőt pedig nem abban találta, hogy leányait minél előbb férjhez adja, hanem abban, ha ő behunyná a szemét, az özvegye meg az árvái, ha takarékoskodnak, holtuk napjáig megélhessenek azon a bizonyos földön. A Gáthy leányok szépek és kedvesek voltak. A városi meg a megyei fiatalság le- gyeskedett is körülöttük, de hát ezek a fiatal urak, amikor azután a házasságra kellett gondolni nemcsak az ideáljuk szemébe kacsingattak, hanem sandán belepislantottak a telekkönyvbe is. Mindig négy darabra osztották a Gáthy birtokot és a számadást úgy végezték: ami egy családnak elég, az négy családnak kevés. Gáthy Ágnes, aki nem volt ugyan a legidősebb leány, jól látta ezt és maga sem tudta miért, nem birt úgy cselekedni, mint a nővérei, akik bizony szívesen láttak minden valamire való udvarlót. Ám azért Ágnesben is megmozdult a szív, de ő úgy hitte, hogy ha már a fiatal urak olyan okosak, hogy számolgatnak, lesz neki is annyi esze. Hát igy esett. A megyebálon sokat táncolt Seregi Pistával az öreg tönkrement Seregi Gáspár jogász fiával. Az öreg Seregi iktató lett a megyénél, amikor egy szép napon, pergő dobszóval kihúzták lába alól az ősi földet. A Pisti fia csinos gyerek volt. Az öreg csak azért járatta az egyetemre is, hogy majd ha a gyerek végez, ur legyen a vármegyében, úgy mint az apja volt valamikor. Seregi Pista beleszeretett Ágnesbe, húsz esztendős szivének rajongó, ideális érzésével. Ágnes, akinek tetszett a' fiú, úgy gondolkozott, hogy ebből a gyerekből lesz valami, különösen akkor, ha elvonják a tivornyázó kompániától, ha rászorítják a tanulásra, ha serkentik az ambícióját és jól bánnak vele, úgy mint egykor szegény édesanyja. És azután, ha majd arra való lesz a fiú, hogy házasodjék, akkor nem fogja elhagyni azt a leányt, akinek szerelme, szere- tete az ifjúsága legszebb éveit aranyozta be. Seregi Pistának második otthona lett a Gáthy ház, s a nagy intelligenciájú Ágnes még a tanulásban is segített neki. Az idők folyamán azután nagyon megszerették egymást. A kis városban pedig az összes asz- szonyok és leányok megállapodtak abban, hogy hát elvégeztetett, az Ágnesből Seregi Istvánná lesz. Élénken figyelték, hogy a Pista gyerek, hogy tanul, hogy vizsgázik, hiszen kérik a kezét egyszer-másszor. Az öreg Seregi ravaszul hallgatott. Látta ő azt, hogy a gyerek jó kézben van, esztendők múlnak, amig valamire való álláshoz juthat. Gondolta, de nem mondta az öreg Seregi, hogy a dolog végével pedig esztendők alatt ráértünk vesződni. Az esztendők pedig szép lassan eltelnek. Nem történt semmi nevezetes. Férjhez ment a legidősebb Gáthy leány, férjhez ment * ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ...............................8 korona Fé l évre...............................4 „ Negye d évre . . 2 nrr.-- - n- -c Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ©n0« Magyarán! lS®!r©§§ Laj®§
