Fehérgyarmat és Vidéke, 1907. július (1. évfolyam, 1-4. szám)
1907-07-18 / 3. szám
1907. julius 18. FEHÉRGYARMAT ÉS VIDÉKE 2. Levél a szerkesztőhöz. Tek. Szerkesztő Űr! Egy idő óta sokat beszélünk baráti körben a helyi iparosok és kereskedők helyzetéről s el-el tűnődünk azon, vajon mi lehet annak az oka, hogy mig az országban mindenütt lassú, de mégis haladást tapasztalhatunk, addig nálunk a múlthoz képest határozottan hanyatlást észlelünk. Nem is olyan nagyon régen, még 30 éve sincs annak Fehérgyarmaton különösen egyes iparágak, pl. a férfiszabó ipar hatalmasan virágzott. Még emlékszünk rá, hogy volt itt 3 —4 olyan szabó műhely, ahol 25—30 ember dolgozott. Továbbá ki ne emlékeznék szűcs- és tímár mestereinkre, kik annak idején készítményeiket messze földre igen jó árban szállították. Ellenben most, tengödés és nyomor az egész vonalon. Kereskedőinkről nem is szólva, azok sincsenek valami ideális anyagi viszonyok között,— hanem az iparos osztály!— Ugyan kérem csináljunk egy kis statisztikát. Számítsuk össze a helybeli mestereknél dolgozó segédeket. Hát nem absurdum az, hogy inestnreink 70—80 °|0 -a nem képes annyi munkát kapni, hogy 'legalább egy segédet tarthassanak? — Mert-.hát az építészeti és cipész ipart leszámítva alig van mester, aki segéddel dolgozna. . Nézetem szerint eme tarthatatlan, állapotoknak okozói, úgy a kereskedők és iparosok, mint a m. t. közönség. De szóljunk előbb a közönségről! Évekkel ezelőtt a fogyasztó közönség mindennemű szükségletét, igen helyesen — helyben szerezte be. Ritkaság számba ment, ha valaki ruháját, lábbelijét, kalapját stb- "máshol vette meg mint helybeli kereskedőtől» pedig akkor sokkal kevesebb üzlet volt és ß AJ DÁN és MOST, vagy: Romantika és Reálitás.. Irta : ALI. I. AVULT LAPRÓL: ... Él bennem egy tündérálom. Barna lány hímezte tündér kis kezével. . . . Alkonyodott. Az ég aljáról visszavillanó piros sugár végigsimitotta a lány halovány arcát. Kipirulva, szilaj dac kifejezésével az arczán állott mellette a fiú. S szólt: — „Elválunk. Lehet, hogy örökre. Nekem mennem kell arra a küzdőtérre, melyet Életnek neveznek. Ahol a kenyérért küzdenek. Itt e válaszidőn még egyszer álljunk meg. Tekintsünk vissza a múltra, — nézzünk szembe a jövendőnek. . . . „ A lány: „Édes emlékek zsongnak a lelkemben. Az együtt töltött időnek varázsa járja át a telkemet. — Szeretlek és a szerelemmel növekvő vágyakozással várok utánad . . , “ „Hadd riadjon hát a harci kürti Egy világgal is szembe szállók Érted! Neveddel ajkamon, szerelmeddel szivemben megdöngetem az Életnek vaskapuját. És ha győztesen, diadalszekéren magasra emelve térek vissza, te leszel akkor is az első gondolatom, magamhoz emellek fénybe, ragyogásba ..." „S ha mégis — mit ne adjon az Ég — elbu- kottan, sebzett homlokkal, megtört lélekkel térsz is vissza a küzdelemből, én, a gyönge lány emellek azok is a szállítóképesség legalacsonyabb fokán állottak. Ma igazán nincs értelme, hogy pénzünket idegenbe vigyük, mikor mindenféle áruezikk ép oly bő választékban, minőségben és árban kapható helyben. Akarunk ruhát, czipőt, fehérneműt, fűszer, vas vagy bármiiy fogyasztási czikket, van igen jól felszerelt divat, fűszer, vas stb. kereskedéseink. Van még fölös számban is jól dolgozó s a korral haladó szabóink, czipész, asztalos, lakatos mestereink. — Ezek mellőzése tehát igazán semmivel sem indokolható. Hibás azonban a kereskedő és iparos osztály is. Hibás pedig azért, mert nem tud, vagy nem akar beleilleszkedni a fokozott verseny által megteremtett változott viszonyokba. Ma már nem elég nagy áruraktárral bírni, nem elég a kabátot vagy czipőt jól megcsinálni; ma élelmesnek, ügyesnek kell lenni, ha gyártmányaink, vagy áruink kelendőségét elő akarjuk mozdítani. Vannak helybeli kereskedők, kiknek helyisége igen szép, forgalmas helyen van, azonban külsejük olyan elhanyagolt, annyira falusias, hogy a vevőben eleve azt a véleményt ébreszti, hogy „itt nem lehet semmi divatosat kapni.“ A mai modern kereskedő az egész világon rá jött már arra pl., hogy egy csinos, leleményességéi összeállított kirakat a forgalmat tekintélyesen növeli. Máshol egy kereskedő minduntalan hirdet, reclamiroz valamit, a mivel folyton ébren tartja a közönség érdeklődését; mig nálunk kereskedőink kevés 'kivétellel, iparosaink pedig egyáltalában nem .akarnak a reclamra áldozni, ami pedig az í egész -.világ tapasztalata szerint busásan meg-- térül, hiszen régi közmodás „Néma gyermeknek, anyja sem érti kívánságát.“ Ne panaszkodjunk tehát, hogy üzletünk, műhelyünk nem megy, részben mi magunk vagyunk az oka. Fejtsünk ki több tevékenységet a közhirrététel terén, fordítsunk magamhoz az én tiszta világomba, puha kezemmel végigsimitom arcodról a véres verejtéket és megújult erővel — ketten megyünk a küzdelembe... 1 “ Édes csók, — az első szerelmes csók volt a pecsétje az adott szónak. Gyökere ott fakadt a két gyermeteg, őszinte szívben, lombos, izmos fája lett egykoron a hitvesi szeretetnek és a család boldogságának. II. MOST. „MAI“ LAPBÓL: Szenzációs pikantériával kedveskedik saját, kiküldött tudósítónk. Megintervjdolta a közismert és már első képzős X . .. Bözsikét — pardon! Őnagyságát, — aki, persze a „köztünk maradjon„ pecsétje alatt — bizalmas barátnőjének esetéről következő intimásokat volt kegyes közölni. „Hát tudja, kedves szerkesztő Úr, — de az istenért meg ne mondja, hogy tőlem hallotta, mert istók úgyse letagadom még azt is, hogy magát lát- iam valaha — tudja már régen ismerték egymást a Jani és az én édes, volt barátnőm, a Mici. A Jani polgárista korába csókolgatta a Micit, a Mici pedig gimnázista korában ölelgette a Janit. A sok csókolózásnak persze szerelem lett a vége. A szerelemnek pedig mind a két hős bukása. No persze csak az iskolai. A Janinak és a Micinek — persze még polgárista és gimnázista korukban, — papai rendeletre el kellett válni egymástól, — a viszontlátásra, mint ők mondogatták. Szűk családi, illetve baráti körben történt a bucsuzás. Igazán megható volt, Az ég aljáról visszaillanó piros sugár végigsimogatta a két kis szereltöbb gondot üzletünk külső és belső csinosságára, no meg (ezt csak súgva mondjuk) igyekezzünk egy kis városi modorra szert tenni, mert hiába, a mai közönség ezt is megkivánja; az eredmény igy nem maradhat el. Van ugyan még egy harmadik ok is amely a fenti két tényezőn kívül esik: ez a Szatmár-fehérgyarmati vasút, mely vasút közlekedése óta a helybeli és vidéki közönség sokkal gyakrabban látogatja az amúgy is nagyforgalmu Szatmári, mint a kisebb piaczu Gyarmatot. Ezen csak úgy lehetne segíteni, ha hamarosan kiépülne a M.-szalka,- Fehérgyarmati- Beregszászi vonal, miáltal Fehérgyarmat is vasúti góczponttá válna. Addig is mig ezt elérnők, nem ártana ha Fehérgyarmat és vidéke lakossága magába szállna és kissé sovinistikusabb lenne. Gondoljuk meg t. Uraim, hogy mindnyájunk erkölcsi kötelessége lakóhelyünk, szükebb hazánk polgárainak jólétét előmozdítani. — Az iparos és kereskedő járjon elől a jó példával. Támogassa egymást kölcsönösen. Az iparos tartsa kötelességének munkájához való anyagot és háztartásához való szükségletét ithon beszerezni, viszont a kereskedő pedig kizárólagosan helybeli iparossal dolgoztasson. A lakosság többi része: földbirtokos és hivatalnok osztálya, mint felsőbb szellemi nívón állók pedig a jó példát biztosan követni fogják. Higyjék el az urak, hogy ennél magasztosabb, hazafiasabb cselekedetet nem mivelhetnek. •Pártoljuk kölcsönösen egymást; hiszen mi, kik egy községben jlakunk, .egy tágabb értelemben vett családot képezünk s ki nem szereti,. — ki nem támogatja saját vérét? Úgy legyen! Ezen közérdekű felszólamlásomnak b. lapjában való közlését tisztelettel kéri Egy hü olvasó. mes fejét. Mindnyájan a szemünket törölgettük. Végre Jani, aki, utóvégre is már férfi, 16 éves vala, felzuduló érzelmeit teljes erejével visszafojtva igy szólt: „Apámnak ádáz dühe most kikerget ölelő karjaidból. Én most küzdeni fogok az apai, a tanári és az intézeti zsarnokság ellen. De majd egykor, ha majd testben és lélekben felépülve — és itt elszavaíta Kölcsey Parainésisének ezen ismert körmondata elejét, de idéző jelt persze nem mondott sehol — (fenyegető gesztussal) vissza jövök! diadalmasan! (Micihez simulva) és akkor magamhoz emellek a fénybe, ragyogásba ... „Várlak“ suttogá a lányka, szeméheez meíve barátnőjének selyem zsebkendőjét.. . A fiú örökzöld lapocskát csúsztatott a leány kezébe, „Ültesd el — mondá — s mig zöldül, élek és reád gondolok.“ „Úgy lesz, susogá a lány és zsongta utána a barátnői kar. * * • Ami ezután jön, azt már tudja kedves szerkesztő ur. A zöld repkény alig hogy kizöldiilt, ellopta egy jóképű cigányprímás. S a kis lány mit tehetett egyebet, hiszen a zöld csemete nélkül meg nem tudott élni, — kénytelen, kelletlen, — hisz ez, mint a Fehérgyarmat és Vidékében is olvashatta, mágnás szokás, — odalopta magát is a deli Faraó ivadékához.“
