Fakutya, 1964 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1964 / 1. szám
Fakutya 8 KALAND AZ ÜGETÖN Drágaemlékű nagyanyám sportrajongása, a budapesti lóverseny körökben ismert volt. Hetvenötéves korában halt meg, s ebből a háromnegyed évszázadból kerek ötven esztendőt a különböző ügető- és galoppversenyeken töltött. Kezdetben, nagyapámtól kapott kosztpénzen, később szűkös nyugdíjából „etette“ lelkesen a gyakran botladozó négylábú telivéreket. Takarékos asszony lévén színházba, moziba nem járt — azt balga luxusnak tartotta. — A verseny, az más, fiam, — magyarázta volt nekem — ott egészséges, jó, friss a levegő és amellett olykor még pénzt is lehet keresni. De hiába, oktató szavai, mint falrahányt borsó peregtek le rólam. Egyszerűen, nem volt érzékem e nemes sport iránt. Érzéketlenségem' olykor mély árkot vont kettőnk barátsága közé. Sokszor kaptam tőle szemrehányást, s ilyenkor hibáimat, szenvedélyeimet (mert voltak és vannak) a paripák nemes versenye iránt érzett ellenszenvem miatt igazságtalanul felnagyította. — Magyar ember lóra született, nem moziba és színházba! — vetette szememre. Azt is megmagyarázta, hogy e remek sportágban (mert neki, ez haláláig sport és nem szenvedély maradt) nem mindig érvényesül a száraz, unalmas tudomány. Itt gyakran a fantázia, vagy a jó meglátás a siker titka. Sőt, szerinte, a legbiztosabb tanácsadó: a jó álom. E ponton újból más véleményen voltunk. Ő gyakran álmodott s főleg fényesszörű pejlovakkal, én viszont igen ritkán álmodoztam és bevallom — nem lovakkal. Egy éjjel azonban csoda történhetett velem. Azt álmodtam, hogy ötlovas hintón utaztam riportra, öt tanácstaggal beszélgettem, akik a „híres“ ötéves terv csalhatatlan előnyeit festették le előttem — öt perc alatt. Másnap kissé fáradtan ébredtem, Önkéntelenül ránéztem a naptárra. Uram Isten: ötödik hó, ötödiké volt. Az íróasztalomon várt a napi posta: öt levél. Ez a fránya ötös szám egész délelőtt a fejemben motoszkált. Délután már nem bírtam magammal. Elkértem — titokban — a szerkesztőség ingyen lóverseny jegyét, lerohantam az utcára — négy taxit elengedtem és az ötödikkel kimentem a kerepesiűti ügetőpályára. Hősiesen kiböjtöltem négy futamot, amikor végre a hangszóró rekedten harsogta világgá az ötödik futam indulóit. Nem érdekelt engem többé semmi! Rohantam az ötös számú pénztárhoz és ötször egymásután megtettem öt-öt forinttal az ötös paripát. Hamarosan elhangzott az utolsó felhívás is: — Fogatok a helyükre, öt perc múlva staaart! Staaarthoooz! Staaarthoooz! Elfogott a versenyláz. Ötös karikák táncoltak szemem előtt. Szinte kiáltani szerettem volna: emberek, ti balga lelkek, ma itt csak az ÖTÖS nyerhet! Éreztem, hogy pillanatokon belül sok pénzem lesz. Közben a verseny elindult és valóban pillanatokon belül megtudtam, hogy ötször öt, azaz huszonöt kemény magyar forinttal lettem szegényebb. Az általam biztosra álmodott és megjátszott ötös számú lipicai büszkeség, hű maradt önmagához: ÖTÖDIK lett! A kővetkező percben észrevettem nagyanyámat, aki a nyerők eléggé soha el nem Ítélhető kaján mosolyával az arcán, a kifizető pénztár felé bandukolt. Kissé szégyenkezve, de főleg bosszankodva szaporáztam lépteim a kijárat felé. Az utcára érve — szidva babonás ostobaságomat — nem figyeltem a közlekedési lámpa fényét: átbotorkáltam a piroson. A túloldalon posztoló, éberfigyelmű rendőr tüstént kioktatott a közlekedési szabályokról, s hogy tanításának kellő nyomatékot is adjon, mindjárt helyben megbüntetett: ÖT forintra. Este, enyhe szemrehányással, de mindent bevallottam nagyanyámnak. — Én nyertem! — mondta némi büszkeséggel. Kérdőn néztem rá. Éjjel öt szürke szamárral álmodtam — folytatta. — Reggel azonnal megnéztem a versenyprogramot. Örömmel láttam, hogy az ötödik futamban fut a KISUNOKÁM nevű ló. Megtettem és nyertem . . . Ugyanis, kisunokám, álmot fejteni tudni kell! M.L. NAGYSZABÁSÚ FEJTÖRO-PALYAZATUNK KARACSONYTÖL-HÜSVÉTIG: KERESD A SZÁMOT! önhöz szólunk most, kedves olvasónk, aki szeret játszva, nevetve gondolkozni és szórakozva megoldani különböző furfangos problémákat. De önhöz is, kedves olvasónk, aki még nem tartozik a rejtvenyfejtök milliós táborába s akinek talán éppen ezúttal szottyan kedve egy kis kirándulást tenni a pepita mezők világába. Nos, új pályázatunkról bízvást elmondhatjuk, hogy ünnepi szórakozást nyújt, — s nemcsak azért, mert ünneptől ünnepig, azaz karácsonytól húsvétig tart, hanem azért is, mert rengeteg humort, érdekességet és meglepetést tartalmaz. A „Keresd a számot!“ hét fordulós, minden fordulóban két keresztrejtvényt közlünk, tehát összesen tizennégyet. A teljes megfejtés után minden keresztrejtvényben egy-egy, szavakban elrejtett számot talál a szorgalmas olvasó. Pl.: négyzet (négy), kötelesség (öt), maszszázs(száz), stb. A hét forduló után ezt a tizennégy számot kell összeadni és az eredményt — de csak a végösszeget —■ megfejtésként beküldeni londoni szerkesztőségünkbe. Beküldési határidő: 1964 május lő. A helyes megfejtést és a nyertesek névsorát 1964 júniusában közöljük. A pályázaton részt vehet: korra, nemre és matematikai jártasságra való tekintet nélkül mindenki. F,s most tessék meghegyezni a ceruzát. kedves olvasónk, — jó szórakozást és sok szerencsét kívánunk a főnyereményhez és a többi nyereményhez. Rejtvénypályázatunk díjai: tFŐNYEREMÉNY: PHILLIPS MAGNETOFON I. DÍJ: SVÁJCI KARÓRA II. DÍJ: HORDOZHATÓ LEMEZJÁTSZÓ Ilii. DÍJ: TRANZISZTOROS TÁSKARÁDIÓ Ezenkívül 50 KÜLÖNBÖZŐ DÍJ: hanglemezek, Parker-tollak.í |pipere-csomagok, magyar könyvek, Fakutya-előfizetések, stb, stb.j BÉRES ISTVÁN ezúton értesíti kedves vevőit, hogy FÉRFI ÉS NŐI SZÁBÓSÁGA elköltözött ÚJ CÍME: 10-11, ARCHER STREET, (Fint floor) LONDON, W.l. Telelőn: GERrard 8329. Pesti polgár tűnődése „Valahányszor választás van Magyarországon, mindig azt olvasom, hogy a lakosság 99.5 százaléka a kormányra szavazott. És érdekes, hogy bárhová is megy az ember, mindig csak a maradék 0.5 százalékkal találkozik.“
