Fakutya, 1964 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1964 / 1. szám
6 Fakutya UDVARIASSÁG, OH! Ha még egy téglánál azt mondod, hogy „köszönöm“ ... belédrúgok! A LEGALKALMASABB MÉDIUM Nem talált a nővéred valaki mást, aki tarthatta volna a gyereket, amíg ő telefonál? AZ ÖKÖRHAJCSÁR REMEKEL A csorda lassan ballagott az országúton s a mellettük hirtelen elberrenő autótól megijedtek, hogy rémséges zavar keletkezett közöttük. — Hahó, ne te! — kiabált Ránczos József s egy ugráló ökröt csak nagy üggyel-bajjal tudott visszaterelni a csordába. A mészáros végignézte a hajcsár és az ökör viaskodását s mikor látta, hogy nem boldogul vele, mérgesen rákiáltott — Azt meri mondani, hogy gulyás volt Tolnában! — Mondom is, ha akarja — felelte a hajtó. — Látom, — bólint a mészáros — hogyan bánik a marhával. Ha gulyás volna, tudná a módját, hogy az ökör ne ugorj ék ki minden szíre-szóra a csordából. — Kee tán tudja? — kérdezte a hajtó szikrázó szemmel. — Fogja meg azt a furkósbótot, — felelte a mészáros — aztán suhintsa vele lépen azt a gyügye ökröt. Tudom, elmegy a kedve a ficánkolástól. — Hehe! — göcörög erre Ránczos József. — Kee is érti, amint látom. Hegyeset sercent az útra, aztán felkapja a fejét: — Aztán mit gondol kee, mi lesz azzal a marhával, akit lépen suhintok? — Nem megy ki a csordából. — Nem ám, — vagdalódzik a szóval a hajtó — hanem görcsöt kap, aztán perfekt!... Ott hagyjuk az árok szélén. Ugy-e? — Dehogy hagyjuk — ellenkezik a mészáros, aztán vállat von. — Levágom. Elöbb-utóbb az lesz a sorsa. — Hm! — güfcörög megint a hajtó. — Csakhogy a levágásra a gyöngébb ökörnek van ám elsőbbsége! — Pipára gyújtott, aztán más hangnemben folytatta: — Azon kezdem, hogy ke nem is tud marhát vágni! A mészáros elvörösödött: —- Hogy nem tudok? —Láttam a minap, — vont vállat az öreg — hogyan kínozta azt a szegény pára állatot. —• És minden szavát mozdulattal kisérte. — Először vágott egyet így. .. aztán vágott egyet úgy . .. aztán meg emígy. Magasra kapta a fejét és úgy beszélt: — Mirevaló az a három vágás?... Vágjon oda egyet. De az az egy aztán egy legyen! A mészáros ümmentett egyet: — Hm!. . . Csakhogy az ökör feje nem vajból van ám, mint a keejé. — Az is csak csontból van! — Csontból ám, de ökörcsontból! — Mindegy az, — vont vállat az öreg — az se különb az enyimnél! A mészáros hahotára fakadt: — Hát ebbe igazsága van! — No lássa! — szólt elégedetten a hajcsár, aztán büszkén hozzátette: Ha én mészáros volnék, megmutatnám, hogyan kell levágni az ökröt egy csapásra! A mészárosnak tetszett a dolog, hirtelen határozott: — Majd ha vágásra kerül a dolog, szólok keenek, aztán majd megmutatja, hogyan kell levágni a marhát egy csapásra. Másnap a mészáros felkereste az öreget: — Na, öreg — szólt neki. — Előre! Vágjuk a marhát. Szeretnénk látni azt a híres mestervágást. Az öreg zsebretette a pipáját. — Megyek! — mondta fölényesen. Az ökör gyanútlanul legelt, de Ránczos József láttára felemelte a fejét és elbődült. A mészárosok összenéztek: — Érzi a vesztit! — szólt az egyik gúnyosan. — Azt érezheti, — felelte a hajcsár büszkén és hozzátette: — de hogy ez egyszer nem kínlódik, az is biztos. Azzal levetette a kabátját, az inge ujját könyékig feltűrte, aztán odaszólt a mosolygó mészárosoknak: — Kössük ki a marhát! A mészárosok megfogták az ökröt s fejét a szarvánál fogva lekötötték a tuskóhoz. Az ökör mereven állt. Ránczos bácsi megköpködte a markát, a földről felvette a taglót, aztán az ökör felé közeledett. Az ökör ficáhkolt, hol jobbra, hol balra rázta a fejét. Az öreg ütésre emelte a taglót és várt. A mészárosok bíztatták: — Hegyibe! A hajcsár nyugodtan állta a szót:- Hadd juhászodjék! Az ökör azonban, ahelyett, hogy megcsillapodott volna, mindig vadabbul ugrált. Az öreg megunta a várakozást, felemelte a taglót, ugyanakkor a balszemét behunyta. Célzott. Aztán lábujjhegyre nyújtózott. összeszedte minden erejét s retteneteset vágott, egyenesen az ökör homlokának. Az ökör látta a gyanús mozdulatot, ő sem volt rest, hirtelen elszakította a kötelet) s mielőtt még a tagló a homlokát érhette volna, a fejét félrekapta és szörnyű bőgőssel elrohant. A lecsapó tagló pedig nyélig beleállfi a fatuskóba. A mészárosok liahotáztak: — Na, öreg, — szólt az egyik — ez aztán mestervágás volt! Ezzel az ütéssel még.. . még egy ökröt is agyon lehetett volna vágni! Ránczos bácsi nagyot nézett, az ökör után bámult, majd megcsóválta a fejét, aztán kieresztette tüdejéből a felesleges levegőt: — A kirelejszumát! — szólt: bambán és lassú méltósággal kezdte lehúzogafni karjáról a feltúrt ingujjat. Az ökör pedig ment, futott, száguldott! s csak a harmadik határban tudták kézrekeriteni, úgy estefelé. VAS-GSATAR ERNŐ PERINGBŐL JELENTIK Mao Cse-tung meghallja, hogy Kchn-Fu-Cse terjeszti róla a legtöbb viccet. Elküld érte és a halálrarémült embernek jóságosán azt mondja: — Ne félj, nem lesz semmi bántódásod! Én is szeretem a jó vicceket és értékelem, hogy te olyan jó vicceket csináltál rólam. Mondd meg őszintén, te csináltad rólam azt a viccet, hogy én megyek az utcán és a madarak iiszteletlenkednek velem? Kohn-Fu-Cse mélyet sóhajt: — Igen, Nagy Mao, azt a viccet én csináltam. — Hát azt, hogy a nagy háborúban beleléptem egv pocsolyába? — Azt is én csináltam. — Hát azt, hogy én éjt-nappallá téve dolgozom népem felvirágoztatásáért? Mire Kohn-Fu-Cse tiltakozóan felemeli kezét: — Bocsánat, Nagy Mao, ez a vicc nem tőlem származik. LEGÚJABB ALBÁN Az albán börtönöket meglátogatja egy bizottság. Idős ember ül az egyik cellában. — Miért vagy bezárva? — Azért, — feleli a rab, — mert őszinte voltam. — Hogy érted ezt? — Úgy, hogy találkoztam Enver Hodzsa elvtársíal és udvariasan köszöntem neki: „Jó estét.“ — Emiatt nem zártak volna be! — De igen, mert amikor találkoztunk fényes nappal volt. És akkor megkérdezte tőlem Enver Hodzsa elvtárs, hogy miért köszöntem jó estétte! és én őszintén válaszoltam, hogy valahányszor én őt meglátom, minden elfeketedik a szemem előtt. . .
