Fakutya, 1962 (4. évfolyam, 1-13. szám)

1962-05-10 / 9. szám

Fakutya 3. MIÉRT NINCS MEGEGYEZÉS? ELLESETT ELMÉSSÉGEK — Kiilönbejáratú Külpolitiknsunk Kommentárja — Folyon tárgyalnak és sohasem tudnak megegyezni. Ha a Szov­jetunió javasol valamit: az egy­helyben topogás. Ha Amerika ja­vasol valamit: az elfogadhatatlan. Ha Anglia javasol valamit, az cso­da. Ha így folytatják, lesz-e va­laha megegyezés? Különbejáratú Külpolitíkusunknak erről ez a vicc jut eszébe: Sétál a férj és a feleség az utcán. Megállnak egy ékszerüzlet előtt. — Látod, — szólal meg az asz­­szony, — ezt a szép gyöngysort igazán megvehetnéd nekem. — Drágám, — mondja udvaria­san a férj, — a te kívánságod pa­rancs a számomra. — Igazán? — kiált fel boldogan a feleség. — Megveszed? — Azt már nem. — feleli a férj — Tudod jól, hogy én nem hagyok magamnak parancsolni! * Egyik türelmetlen olvasónk azt írja, hogy nerrj érti, miért ilyen lagymatag a Nyugat, miért próbál egymás-mellett-élési szerződéseket kicsikarni. A Szovjetuniót úgy se lehet megváltoztatni, kár az időéit. Azt kérdi, mi a véleményünk er­ről és általában a nemzetközi hely­zetről. Különbejáratú Külpolitiku­sunk ezzel kapcsolatban a követke zőket írja: A nemzetközi helyzet, diplomá­ciai nyelven szólva: ronda. De mi mégis azt tartjuk, hogy jobb tár­gyalni, mint lőni és az idő sok mindenre jó orvosság. Az egyszeri .szultán esete jut eszembe Juszuf­­fal, a ravasz kalmárral. A szultán kihirdette, hogy aki hat éven belül megtanítja kedvenc kutyáját beszélni, annak 10 ezer OKOS EMBER Egy nagyváros főutcáján egy ember talicskát tol, amelyen nagy láda van. Minden tíz méter­nél megáll, leteszi a talicskát és erősen megdöngeti a láda oldalát az öklével. Egy járókelő már hosszabb ideje kíváncsian figyeli. Odamegy és megkérdezi: — Mondja, miért teszi le a talicskát minden tíz méternél és miért döngeti öklével a láda ol­dalát? A talicskás ember magátólér­­tetődően magyarzza: — Tudja, ennek a ládának a teherbírása csak 30 kg. és én eb­ben a ládában 60 kg. élő galam­bot szállítok... — De miért üti a láda olda­lát? — Hogy legalább a felét állan­dóan a levegőben tartsam... aranyat ad. Azonban, ha az illető nem ér el eredményt, akkor lefe­jezteti. Hosszú időn át nem jelent­kezett senki, aztán megjelent Ju­­szuf, a ravasz kalmár és bejelen­tette, hogy adják neki oda a 10 ezer aranyat, a kutyát hat éven belül megtanítja beszélni. Az ara­nyakat fel is vette és barátai ré­mülten kérdezgették: — Hogy tehettél ilyet? Jól tudod, hogy lehetetlenre vállalkoziál! Juszuf vállat vont: — Nézzétek, — mondta, — hat év az nagy idő. Sok minden tör­ténhet az alatt. .. Meghalhat a szultán, megdögölhet a kutya. . . sőt, még az is lehet, hogy meg­tanul beszélni. . . D-. T. (Sydney) Mondatfoszlány az utcán: „Amikor ő született, rettenetes dolog tör­tént. .. életben maradt.“ * Finom gúny: „Miért nem mégy fogorvoshoz és tetetsz be magadnak néhány bölcsességfogat?“ * Kérdés egy nagyvállalatnál: „Tudod ki a született vezető egyéniség?“ „Nem tudom.“ „A gyártulajdonos fia.“ * Apai tanács az életbe kilépő fiú számára: „Biztonságosabb egy okos ellenség, mint egy ostoba barát.“ * Idős emberek a pádon: „A legjobb, amit öregkorunkra megőrizhe­tünk. .. sajátmagunk.“ * Tőzsdei monológ: „Szegényen születtem, szegényen akarok meghalni, de a kettő között gazdag szeretnék lenni.“ (Pem) PARISBÓL JELENTIK Monsiur Beausoir, a dúsgazdag •bankár észreveszi, hogy drága Ha- i vana-szivarjai gyorsabban fogy­­[ nak, mint amilyen tempóban ö és 1 vendégei szívják azokat. Megszá- i mólja hát a nyitott dobozban a ] szivarokat és másnap megdöbben- 1 ve látja, hogy hat hiányzik. Átkiált i a szomszéd szobában rendezkedő [ inasának: — Jean, nem tudod, hogy ki i szívja el a szivarjaimat? A szomszéd szobából nem érke­­[ zik válasz. Erre átmegy és dühö­sen ráförmed az inasra: — Miért nem válaszolsz? Jean udvariasan így szól: — Sajnálom, Monsieur, de eb­ben a szobában nem hallani, ha a másikban beszélnek. Tekintve, hogy az összekötő aj­tó nyitva áll, a bankár még dü­hösebb lesz. — Ügy? — mondja élesen. — Hát akkor menj át most te és kérdezz valamit tőlem! — Igenis, Monsieur, — mondja az inas és a maga méltóságteljes módján átballag a szomszéd szo­bába. Néhány másodperc múlva harsányan megszólal: — Mondja csak, uram, mióta van viszonya a feleségemmel? Néhány pillanatnyi csend, aztán az összekötő ajtóban megjelenik a bankár. — Igaza van, Jean... — mondja — Valóban nem hallani egy szót sem! KÖLTÖZIK F A K U T Y SS, Queen's Hou'e Leicester Square London,-V.C.2. (Jel: CERiard 7S40. ] j §rr 1 (ßy _____- .-^1 LW Május 1.-től központi szerkesztőségünk é: főkiadóhivatalunk ÚJ CÍME: 55, Queen’s House, Leicester Square, London, W.C.2. Telefon: GERrard 7540 BESZÉLGETÉS EGY AGGÓDÓ OLVASÓVAL — Honnan veszi maga ezt a sok viccet?-- Hát, Istenem, az ember hallja, meg olvassa, meg beküldik, meg... — Jó, de egy nap nem küld be senki. Akkor mi van? — Akkor az ember leül és felidé­zi azt, amit régen olvasott. — Igen, de egy szép napon az is kimerül. — Akkor az ember leül és új dolgokat ir. — Jó. De eljön egy nap, amikor semmi új nem jut az eszébe. — Akkor ott vannak a munka­társak, azoknak eszébejut. — De egyszer azok is kimerül­nek. — Akkor jön az új generáció, új lendület, új szellem, régi viccek. — Jó. De tegyük fel, hogy kész az egész lap. .. és van egy kis hely, ahová már nem jutott semmi. Se vicc, se rajz. És senkinek sincs semmiféle ötlete. Akkor mit csi­nál? — Ilyen esetekre is meg van a régi recept. — Mi az? — Az ember leírja beszélgetését egy aggódó olvasóval. (FAKUTYA) LÓVERSENYEN A híres zsoké leesik a lováról és alaposan össze-vissza üti ma­gát. Ahogy feltápás/kodik, oda­szól neki egy szemüveges, idő­sebb férfi: — Nohát, ez velem nem for­dulhat elő. — Miért? — vicsorog rá a zsoké. — Talán maga jobban lo­vagol, mint én? — Azt nem. — feleli a szem­üveges.— De én sosem ülök ló­ra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom