Fakutya, 1962 (4. évfolyam, 1-13. szám)
1962-01-25 / 2. szám
Fakutya 9. GANGON ALULI HAZASSAG VIDÁM TÖRTÉNET, HÉT CSÓKKAL A FŐSZEREPBEN * ÍRTA: ROBERT MORLAND FORDÍTOTTA: VÁRALJAI PÉTER 26. FOLYTATÁS — Gergő bácsi... — suttogja Dórin és lélekzete elakad. Nem, ez nem lehet igaz... Gergő bácsi.. . A kép, amely ott lógott a nagy ebédlő falán, egészen addig, amíg el nem adták és... és most itt van... ebben a házban... Kintről, az előcsarnokból kiabálás. — Nincs a kertben! — ordítja valaki, torkaszakadtából — Át kell kutatni a házat! És szavai nyomán lábdobogás. Többen futnak több irányba. Dórin szeme Fredre villan. A fiún pizsama van. Most veszi észre. Sötétkék pizsama, sárga és fekete foltokkal. ízléstelen, fut át a lány agyán. Hogy hordhat valaki ilyen ízléstelen pizsamát? Ajtókat csapkodnak odakint, bútorok lódulnak nyikorogva odébb, hátha mögöttük rejtőzik a szökevény. — Ha kigyönyörködte magát a képemben, — hallja Fred hűvös hangját — akkor talán megtenné, hogy helyet foglal itt. A beépített szekrényre mutat, amelyet kitárt. Férfiruhák sorakoznak egymás mellett. Lehet vagy huszonöt öltöny. Közöttük kényelmes hely, elég nagy ahhoz, hogy valaki elférjen ott. — Hogy érti ezt? — kérdi Dórin meglepetten. Gergő bácsi mintha rosszalóan nézne le rá a festményről. — Menjen be a szekrénybe és ne kérdezzen annyit! — kiált rá Fred fojtottan. A léptek egyre közelednek. Dórin nem szól, hanem belép a ruhák közé. A szekrényajtó becsapódik. Fred a kerevet felé indul, de észreveszi a táblát, amelyet a lány a falhoz támasztott. Még csak az hiányzik, hogy ezt itt találják. Felkapja. Ebben a pillanatban kopognak. Egyetlen gyors mozdulattal lerántja a kerevet takaróját, a táblát rádobja a heverőre és a takarót ismét ráteríti. — Szabad! — kiáltja, miközben végigveti magát a heverőn. ördög vigye, de kemény ez a tábla... Hogy emiatt a lány miatt mennyit kell szenvednie. Az ajtóban többen állnak. Két detektív, az anyja és két szobalány, kezükben botok, meg nyújtófák. — Apádat megcsókolták! — sikoltja Dorothy patetikusan. — Borzasztó. — mondja Fred, anélkül, hogy felkelne. — Nem volt itt senki idegen? — kérdi az egyik detektív és tekintete fürkészve fut végig a szobán. — Nem. — Csak a házban rejtőzhetett el! — teszi hozzá érces hangon a másik. — A kertet átkutattuk és a kutyák minden idegent kiszimatoltak volna. Fred bólogat. Kitűnő kutyák lehetnek. — Egész idő alatt itt tetszett lenni a szobában? — kérdi az első detektív komoran. — Ki sem mozdultam. A detektív társára néz, aztán mindketten Dorothyra. — Folytassák. .. —- rendelkezik Dorothy. — Keressék ki.. . izé... keressék fel... Agyon fogom verni, ha megfogják... Imboiyogva megy ki a szobából. Útjában belerúg a kisasztalba. A néger kerámia billen egyet, aztán lezuhan. Fred látja, hogy több darabra tört. Hála érte a konyaknak, mely Dorothyt kormányozza. Az ajtó csendesen becsukódik. Már a szomszéd szobából hallatszik a bútorok tologatása és függönyök széthúzása. Fred feláll, derekát tapogatja, aztán kinyitja a szekrényajtót. — Dórin! — szól be halkan. Semmi válasz. Szent Isten... csak nem történt valami baja? Sarkig tárja a szekrényajtót. .. és elmosolyodik. A ruhaszekrény tövében, a cipőket tartó állványnak dőlve, ott kuporog Dórin... Alszik. Arcán édesded mosoly, mint a gyermek, aki villanyvasútról álmodik. Furcsa lány, gondolja Fred és állát simogatja. Minden nap megcsókolja az apámat, aztán a szekrényembe jön aludni. Ha felébred, megmondom neki, változtasson a sorrenden. Csókoljon meg inkább engem naponta és aludjon az apám szekrényében. Csendesen betámasztja az ajtót, nehogy felébressze a lányt. Kimegy a fürdőszobába és felöltözik. Szerencsére a tegnapi ruha ott lóg a ruhaállványon, ahová Martin bekészítette. Amikor felöltözött, beszól a szekrénybe: — Akar véglegesen beköltözni a szekrényembe, vagy szerezzek valami kényelmesebb helyet? X. FEJEZET, amelyben egy motoros yacht fedélzetén látjuk viszont Dorothyt, Herbertet és Fredet, de megtudjuk, hogy mik voltak az előzmények. Dórin éhes és Fred meg akarja etetni, de Dorothynak van egy tűznyelő ismerőse, akinek van egy világítótornya és emiatt Dórin annyira éhen marad, hogy el is tűnik. Herbert reflektort néz, Dórin előnyben részesíti a sonkát és a keménytojást. A végzet elől nincs menekülés: a hatodik csók úgy elcsattant, hogy ettől megindulnak a hajómotorok. A víztükör sötéten csillogott a csillagok fényében. A kis motoroshajó, halk duruzsolással szelte a hullámokat. A kormánykerék mellett viharvert, öreg matróz állt. Olyan komoly tekintettel kémlelte az öböl vizét, mintha nyílt tengeren lenne és minden pillanatban várni lehetne az ellenség támadását. A kis hajó orrában, felhajtott kabátgallérral ült Herbert Dalmonte. Kifejezéstelenül meredt maga elé. Dorothy teljes szélességében tomyosodott fel mellette. Időnként aggódó pillantást vetett Herbertre, azután a korlát felé villant pillantása, ahol Fred állt, összevont szemöldökkel és hangtalanul. — Mikor érünk oda? — kérdezte Dorothy. Hangjára Herbert észrevehetően összerezzent és kissé remegő kézzel fogta össze magán a kabátot. — Fél óra ma’am. — recsegte az öreg a kormány mellől. Fred cigarettára gyújtott. Nézte az öngyújtó lángját és minden pillanatban azt várta, hogy Martin bekopog felébreszti és jelenti: kész a reggeli. Ami délután óta történt, teljesen egyenértékű a legvadabb lidércálommal. Mélyet szippantott a cigarettából és az óriási bőröndökre nézett, amelyek ott feküdtek a hajó fedélzetén, a kormánykerék előtti téren. Ez is az anyja ötlete. Hogy el kell vinni apját egy világítótoronyba... nem tudni hány mérföldnyire New Yorktól, ott kell eltöltenie a holnapi napot... Dühösen fújta ki a füstöt. Az ilyen esten ha már hajókirándulásra megy az ember, akkor nem a szüleivel kell mennie, hanem. .. hanem mondjuk Dorinnal. Akárhogyan is igyekezett, képtelen volt haragudni a lányra... Milyen kedves volt, amikor elaludt a szekrényben és ő felkeltette... Csak nézett rá, álmos, nagy szemmel és olyan volt az arckifejezése, mint a gyermeké, aki valami szépet álmodott és most még ott az álom méze az ajkán és nem tudja pontosan, hol is van... Aztán kijött a szekrényből, nyújtózott egyet és a világ legtermészetesebb hangján azt mondta: — Éhes vagyok... (Folytatjuk)