Fakutya, 1962 (4. évfolyam, 1-13. szám)
1962-01-25 / 2. szám
4. Fakutya MÁLNÁSI IVÁN: FNYKÉPET NÉZEK... Tudniok kell, hogy János bácsi, anyai nagybátyám vidéken él, és átlag minden szökőévben látom, ami annyit jelent, hogyha észre veszem a pesti utcán, akkor megszököm előle. Nagyhangú, sokat beszélő, kellemetlen ember... De rokonokról vagy jót, vagy rosszat, így hát ott kezdem, hogy ma délután véletlenül összeütköztem vele a Nyugati előtt. — Szervusz öcskös — ragadta meg a kezem —, de régen láttalak. .. Van vagy öt éve... Nem is ismered még a feleségemet! Be kellett mutatkoznom a feleségének ,aki immár több mint egy esztendeje hordja a nevét. — Igazán nagyon örülök János bácsi — mondtam —, sajnos, sietnem kell... — Várj! Van itt valami, amit ha meglátsz, nem fogsz sietni! Kigombolta bekecsét, és a vastag tárcájából gyűrött borítékot szedett elő. A borítékban fényképek voltak. — Ezt nézd meg! — nyújtotta felém az első képet. Általában szeretem a gyerekeket, de ilyen csúnya gyerek még nem nézett rám, se képről, se életben. Lehetett úgy három hónapos, bután nevetett bele a világba. — Nahát... — mondtam kissé nyekergő hangon —, ilyen édest még soha életemben nem láttam! — Ugye? — nézett a feleségére a vén szamár. — Meghiszem azt! Az én fajtám! De ezt nézd! A második képen a kölyök hason feküdt egy csomó szőrön, vékony két lába a levegőbe kalimpál, és a feje, igen, határozott vízfeje van. És milyen az orra? Szegény gyerek, hogy ebből milyen csúnya felnőtt lesz. — Angyali! — mondtam fennhangon. — Egyenesen angyali! Igazán bájos. Roppant bájos! Ha még egy képet mutat, és még egyszer Tjele kell néznem ennek a mulya kisfiúnak a vastag combjába vagy a griibelijébe, akkor elrohanok. — És ezen a képen? — nyújtott felém egy diadalmas hadvezér mozdulatával egy újabb képet. A képen a gyerek nevet. Nem, ez nem lehet igaz. Hogyan tudja egy ilyen fiatal kölyök megcsinálni, hogy nevetve sokkal barátságtalanabb az arca, mint komolyan? És micsoda füle van... Hát miféle rongy ember vagyok én? Dicsérek valamit, ami nem tetszik, amiről egyenesen az a véleményem, hogy ronda? — Na, mit szólsz ehhez? — bökött oldalba János bácsi. — Ez csak jó kép, mi? Nézd a kis haját... A kölyök gömbfeje olyan, mint a biliárdgolyó! — Hát János bácsi... — mélyet lélegeztem. — Igazán nagyon kedves, de... ilyen kis gyereknél még nem lehet megállapítani tulajdonképen... izé, szóval. .. minden kisgyerek olyan... mint... mint a béka. Ügy van — folytattam diadalmasan —, mint a béka! Nemcsak ez a ronda..., illetve nemcsak ez a kicsike, hanem általában... Kivette a kezemből a képeket. — Azt hittem, örülni fogsz a fényképeknek — mondta hidegen. — Esküvőm előtt találtam meg őket, amikor az irataimat kerestem. — Es-kü-vő előtt? — Igen! Hirtelen rám meredt. — Te? Csak nem azt hitted, hogy az én gyerekem? Nyeltem egyet. — Hát... János bácsi azt mondta, hogy... hogy a maga fajtája... Széttárta a két kezét. — Hát persze, hogy az! Ezek a te képeid, három hónapos korodból. Gyerekszáj ÉLELMES CSEMETE — Anyu, mi lenne' rosszabb, ha az autóbusz elgázolna engem, vagy ha elszakítanám a nadrágomat? — Micsoda buta kérdés. . . persze, hogy az lenne rosszabb, ha Isten ments, elgázolna az autóbusz. — Akkor örülj, anyu... Csak a nadrágomat szakítottam el. BENÖKE KÉRDEZ — Anyu, mit jelent az, ha egy férfinak szarvakat raknak a fejére? — Kérdezd meg apádat! GYEREK ELŐTT NINCS TITOK A hatéves Annus kihallgat egy beszélgetést apja és anyja között. Másnap reggel, boldogságtól sugárzó arccal, így ront be az iskolába: — Gratuláljatok, lányok... Leendő nővér vegyok! „KÖLTÖZKÖDÉS“ Sose hittem volna, hogy ennyi költő van olvasóim között. Nincsen nap, hogy tucatjával ne hozna a posta ,,Költőzködés“-leveleket, telve jobbnál-jobb és — valljuk be — rosszabbnál-rosszabb versekkel. Alábbiakban adjuk az újévi „termés“ legjavát. KI HOGY ÍRTA VOLNA ...MONDHATTA VOLNA SZEBBEN KISLOVAG.... (avagy ahogy Cyrano de Bergerac mondta volna) Hogy mondta kis lovag? Tán az orrom nagy?! Kérem!? Kardot óhajt rántani odakint a téren Hol tőröm száz vakmerő bajuszát lenyeste?! Válaszát várom, kis eszemadta beste... Nézd, hogy áll. . . Ügy remeg, mint a kocsonyás tálca Kis fehér kezébe’ nem kard való de pálca... Ejh, hetyke vitézem most vigyázz, légy szemes! Kardomba szaladni, hidd meg, nem érd.mes. Most vigyázz, hová lépsz! . . Mögötted vakablak. . . Ha nem nézel hékás, most mindjárt bekaplak! Vékony kis nyakadba’ le s fel fut a gége. Lapjával sújt kardom. . . hol súlypontodnak vége. . . * AZ AMPHORAS ANTIK KOLDUS (ahogy Babits Mihály írhatta volna.. .) . Kopott koldus. Köpenyén kong a konok érem, Tárogatót tele tüdővel fújdogál a téren, Míg Hádesz öblén fátyolét az éjszaka lenyeste, S a bíborszínű hajnal a bánatos, beste, megleste, hogy előtte üres a kopottas tálca. Kezében ím villan a varázslatos pálca, ■s egy antik görög romantik, nemes, szép, szemes, arra sétálván, s előtte megállván, igy sóhajt: „Érdemes nemes búsnak, s koldusnak lenni, ahol a vakablak mélyén méla örvények vannak.“ — „Bekaplak!“ — zengő a koldus dús skáláján a gége, s a görög elödörög, s a mítosznak vége......... * GÓG, S DE MAGÓG FIA. . . (Ady Endre után teljesen szabadon....) Góg s de’Magóg íia vagyok, kérem, Vitát nem ismerek Mocsokország téren, Hol annyi pór, jobbágy fejét lenyeste A Nagyúri Balta, a Gőgös, a Beste. Hejh, Űri Cudar, aranybúzás Tálca, Jobbágyaid hátán csattog Őri Pálca. Disznófejű Nágyúr vigyáz rá, a szemes Hogy redves létét élni ne legyen érdemes. Tátongó vad szája — Fekete Vakablak — Hajh vadul üvölti: „Bekaplak, bekaplak!“ Jobbágyok Énekét zengi Harcos Gége Disznófejű Nagyúr, uralmadnak vége......... * KIBÉKÜLÉS — Paul Geraldy (a pikáns) igy írhatta volna — Jaj, ne veszekedjünk. . . hisz olyan szépen kérem. . . Hisz’ semmire sem megyünk így, ezen a téren... Jó. Kezem kis ruhádat tépdeste, nyeste. .. De miért háborodsz fel ezen úgy, kis beste?... Tedd le!... . Hófehér kezedhez nem illik a tálca. Ne akard, hogy rajtam csattanjon a pálca! A világ annak áll, aki mindig szemes Oh, gyere már, gyere. . . már. . . hidd el, hogy érdemes. . . Fény sem szivárog be, hisz ez csak vakablak... Na!... Ne taszíts el!. . . Add szádat!. . . Bekaplak. . . Szent ugye a béke!.... Nézd, torkomban gombóc a gége. .. Jöjj közelebb hamar!... Csók legyen a vége,.. P. OSZMANN (London)
