Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1961-08-10 / 15. szám
4. Fakutya VIGYETEK A TEMETŐBE Hivatalos orvosi jelentések szerint közegészségünk örvendetesen javul, sőt maguk a temetkezési vállalatok is nem egyszer megállapítják, hogy a halálozások száma csökken. Annál meglepőbb, hogy vasárnap este több halottjelölthöz volt szerencsém. Késő, este betértünk egy pohár serital végett a népszerű zöldvendéglőbe. A legjobbkor érkeztünk. Egy zajos asztaltól éppen nótát rendeltek. Harminchatodik Nyirettyű Laci, a műmagyar kesergők cíkornyakirálya a banda felé pislantott és megszólalt a dal, hogyaszongya: — Ha meghalok, édesanyám... Szemügyre vettem, vajh ki akar meghalni ezen a gyönyörű nyáresten 25 év körüli, pirospozsgás fiatalember volt s egészségi állapota nem látszott aggasztónak, csak a füle volt kissé túlpiros, ami azonban nem szokott közvetlen oka lenni az elhalálozásnak. Ám máris emelkedett az asztal végéről egy még pozsgásabb halandó és elbődült, hogyaszongya: ' — Vigyetek a temetőbe... De nem vitték, hanem ami sokkal rosszabb volt, vele daloltak. Miután ezen is átestünk, középről intett egy legpirospozsgásabb Bús Barnabás, azt hiszem, díjbirkózó és máris újabb halotti dal következett, amelynek végén az egész gyülekezet együtt zokogta, hogy: a síromra, sírhalmomra nefelejcsből fonjatok. Ezekután egy dagadt alak azt a kijelentést tette dalban elbeszélve, hogy az ő szíve bánatában meghasadt, mire a másik annak a kívánságának adott kifejezést, persze szintén dalban, hogy őt egyenesen- a temető árkában hántolják el. Hogy miért, arra nézve nem nyilatkozott, de nem is volt rá idő, mert akkorra már a díjbirkózó sivította, hogv jácintok közt akar elpatkolni, mire a dagadt viszont asztalt döngetve követelte, hogy neki senki ne boruljon a koporsójára. No, csak ez kellett a pirosfülűnek. Haját előretiporva tudatta a nagyérdemű közönséggel, hogy ő akként fog elhúnyni, hogy még a sírját se keressék. Bölömbika zengésével bömbölt most a legpozsgásabb és közhírré tette, hogv az ő ravatalára senki se vigyen orgonavirágot, mert ő bogaras ember és idegesíti, ha ravatalára orgonavirágot visznek. Végrendelkezési intézkedések következtek legutoljára. A birkózó azt az utolsó kívánságát adta elő, hogy temessék vele a hegedűjét, a pirosfülű, hogy neki barna kislány legyen az elsiratója, a dagadt pedig, hogy az ő koporsóját négy fehér galamb vigye, ami kissé túlzott kívánság volt, lévén az ipse élősúlyban mázsán felüli. K. S. PÁRISI CSENDÉLET — Van valami pikáns képe? — Tessék. — De hiszen ez egy csukott konflist ábrázol... Mi van ebben pikáns? — Van önnek fogalma arról, monsieur, hogy mi folyik odabent a kocsiban? A „Bandzsa ökör“ című tánchelység egy reklám plakátokkal támogatott, rozoga házikónak a pincerésze valahol Brüsszelben. Ide egyensúlyozom le magam szombatonként, egy korlátnélküli falépcsön, melynek minél jobban süllyednek a fokai, — annál inkább közelednek az alvilági bár erkölcsi színvonala felé. Nem régen történt, hogy azzal az erős elhatározással léptem át a fent említett ökör küszöbét, hogy megtanulom a rock’n roll-t. Vége a semmittevő, tunya életnek! Rám ne mutogassanak az emberek, hogy „látod, ott megy Cilié, aki még rock’n rollozni sem tud! Más rendes ember már féllábon csinálja a calipsot, ez meg. . .“ No, szóval erre nincs szükségem. Az említett, napon a szórakozóhely azon részét választottam ki „főhadiszállásul“ ahol nyüzsögtek a táncoslábú lányok. Az alkalmat megragadva, azonnal helyetfoglaltam egy ilyen kereszt berakott táncosláb s egy nagyon gömbölyű szürkekosztom között, hogy minél közelebbről figyelhessem az ördögi testmozgást. Tehát kezdésnek lépnek egy pár rendes tánclépést, mint más táncoknál, azután mintha bomba robbanna a parkett közepén — egyszerre felborul a rend. Megkezdődik a rettenetes dulakodás. Húzzák, lökik, tolják egymást a partnerek, ugrálnak, forognak ideoda, amitől az ember'nek az az érzése támad, hogy az egész helység hatalmas zeneszóra működő rosta, ami minden szombat este életet ráz az eltespedt fiatalságba. Node, itt az idő, most, vagy soha! az egyensúlyomat keresni. Jaj, csak vége lenne már! Soha többet nem jövök ide. S ebben a pillanatban — pont mikor már féllábbal rajta voltam a megtérés útján —■ egy kegyetlen koppanásl éreztem a lapockáin tájékán. Mindjárt megértettem, hogy egy új figura áldozata vagyok. Hátba rúgtak! A többire csak halványan emlékszem. Angyalok jöttek gratulálni és azt énekelték, hogy Aleluja. . . , Majd közölték velem, hogy én nyertem meg a kétévesek tavaszi „hendikep“-jét, amit nem akartam elhinni. Erre valaki rámkiabált, hogy „Szí Szenyor“! Ezután óriási éljenzés és kalaplengetés volt műsoron. A számba rumot töltöttek, (vízzel volt hígítva) s azt mondták hogy katonadolog. Dajkáltak még egy pár percig, de mikor látták, hogy végképen elromlottam, egyszerűen kiteltek az utcára. Itt aztán szép lassan magamhoz tértem. Az a kellemes tudat, hogy ma ismét gyarapítottam tudásomat, úgy megrészegített, hogy ellenkező irányban indultam hazafelé. vasmacska PÁRBESZÉD A KREMLBBEN Hruscsovhoz beállít egy barátja és azt mondja: — Most jövök Becsből. Molotov megint rosszakat beszél rólad. —- Honnan tudod? —“ Hallottam, hogy tegnap, az atombizottság ülésének szünetjében rólad beszélt. — És miket mondott? — Azt nem hallottam. — Dehát akkor honnan tudod, hogy rosszakat mondott rólam? — Hát lehet rólad jókat mondani? Felálltam, megigazítottam nyakkendőmet, becsuktam a szememet és felkértem egy lányt. A parkett szélén felöltöttem legelszántabb arckifejezésemet, mély lélekzetet vettem, — ssiehogy gyanús legyen a lánynak, hogy zöldfülűvel áll szembe, jó nagy erővel megindítottam. A lány elrepült, mint egy vadkacsa, széttárt karokkal egyensúlyozva magát. Útközben feldöntött 4 táncost, 2 pincért és megrongált egy nemrégen renovált tartóoszlopot. De a következő pillanatban már lódult is visszafelé s minden előzetes felszólítás nélkül elkezdett pörögni, mint a facsiga. Ezt egy ideig elnéztem, de aztán megsajnáltam és elkaptam a karját. Ettől elvesztette az egyensúlyát s elvágódott. Kacsintottam neki, hogy ez egy új figura és erre ott ugráltunk tovább, ahol a bomba legelőször felrobbant. A zenegép egyre csak azt hajtogatta, hogy „Alle... Alleluuuuja...“ mely szöveg a jelenlevőknek nagyon tetszhetett, ugyanis tenyerüket összeverve, ütemesen kiabálták, hogy Aaalle. . . Alleluuuuja. . . Az öröm a tetőfokra hágott Szögletes mozdulatokkal, csuromvizes ruhában viliáncoltunk valamennyien, mintegy jelezve, hogy kitünően szórakozunk. A pokol tornácán táncolhatnak így a szabadságra menő ördögök. Egy pillanatra ránéztem táncosnőmre, hogy mit szól a fejleményekhez, de már nem láttam sehol. Helyette egy negyvenévkörüli vörös kislány gürcölt velem szemben, hihetetlen szorgalommal. Valaki átpasszolta. Közben jobbról-balról nagyokat löktek rajtam, hogy nem győztem Brüsszeli humcrtudósitónk írja; Táncolni tanulok
