Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1961-05-25 / 10. szám
Fakutya. 9. GANGON ALULI HAZASSAG \ IDÁM TÖRTÉNET, HÉT CSÓKKAL A FŐSZEREPBEN * ÍRTA: ROBERT MORLAND FORDÍTOTTA: VÁRALJAI PÉTER 11. FOLYTATÁS- Csendet kérek! — csattant Dick hangja. — ha jól tudom, hét csókról volt szó... Ez pedig csak a második... írjátok... Szerda... A hatosztani maharadzsa látogatást tesz délelőtt tizenegy órakor a Dalmonte Áruházban. Herbert Dalmonte fogadja. .. Készen vagytok? — Hatosztani maharadzsa. . . szerda. . . tizenegy óra. . . mormolta a két lány, izgatottan körmölve. — Igen. . . Kész. — Csütörtök. .. fúziós tárgyalás a másik nagy árúházi konszern vezérével. Mr. Collinsszal. Pénteken délután előadás a Puritánok Ligájában... A szombati és vasárnapi programot még nem tudom, de majd azt is meg fogom tudni időben... Diadalmasan nézett a két lányra.- Dick. .. maga igazán nagyon kedves — mondta Dórin ragyogó arccal — Nem is tudom, hogy miért teszi mindezt értem... Nem tudja? — nézett rá Dick. Aztán Lilianhoz fordult. — Nem mondtad meg Dorinnak? — Nem — felelte Lilian — Jobb, ha te mondod meg neki. Miről van szó? — kérdezte Dórin izgatottan. — Ne gondolja, hogy én vagyok a jótékonyság angyala — mondta Dick és derűsen mosolygott. — Nem önzetlenül segítek. Azt kérem cserébe, hogy én legyek az egyetlen újságíró, akinek interjút ad. . . és aki megírhatja ennek a hét' csóknak kalandos történetét. . . Dórin egy másodpercig hallgatott, aztán elmosolyodott és odanyújtotta kezét Dicknek: — Áll az alkú! Holnap már meg is írhatja az első csók történetét... — Azt nem hiszem. — ingatta fejét Dick. — Ugyanis nem szeretem ismételni önmagamat.. Ezzel kivett a zsebéből egy újságot, amelynek címoldalán nagy betűkkel ez állt: CSÓKHULLÁM FENYEGETI A MILLIOMOST. . V. FEJEZET, amelyben megtudjuk, ki az igazi művész. Meg ámadnak egy galériát és Mr. Groonhoot megismerkedik egy edd g ismeretlen szakkifejezéssel. A sziámi testőr-ikr:k mindent elkövetnek, de hiába. Herbert meg akar szökn, de ehelyett derült égből lecsap a második csók. A Groonhott Gallery hatalmas üvegablakai szikráztak az ebédutáni napsütésben. A ragyogóra fényezett parketten porszem sem látszott. Ez a galéria egyike volt New York legelőke'őbb galériáinak. Mr. Groonhoot, a cég alapítója és tulajdonosa, a művészet igazi barátja veit. Annakidején, huszonnyolc és fél esztendővel ezelőtt, amikor a galériát megalapította, munkatársainak a következő tömör beszédet mondta: — Azt akarom, hogy csak művészt lássanak e falak. Remélem tudják, kit értek művész alatt. Azt, akinek sok a pénze. A mai világban ugyanis legnagyobb művészet sok pénzt csinálni. A Groonhoot Gallery ajtaja mindékor tárva lesz az ilyen művészek és alkotásaik előtt. A tömörre fogott beszéd nem volt pusztába kiáltott szó. A Groonhoot Galleryban nyitotta meg képkiállítását a milliomos Trondicke-család féleszű gyermeke, aki használt cipődobozokból, rajzszegből és savanyúcukorból állította össze képeit. Itt rendezték meg az öreg Hucker-Hombmeyer gyűjteményes kiállítását, amelyen maga a művész is résztvett, tolókocsijából hintve konfettit az egybegyűltekre. Művei, melyek között hátborzongtató vízfestmények és kelttésztából gyúrt szobrok szerepeltek, az egyik legedzetebb művészeti kritikust az őrültek házába kergették. És ebben a galériában nyílik meg négy órakor az a Középkori Fegyver Kiállítás, amelyet Mrs. Dorothy Dalmonte fővédnöksége alatt, jótékony célra rendez meg a Nyugdíjas Ebek Védelmére Alakult Társaság. — Minden rendben? — kérdezte helyettesétől Mr. Groonhoot, pontosan délután fél háromkor. — Tökéletesen rendben.— felelte a helyettes és várakozóan nézett az alacsony, kecskeszakállas, kínos gondossággal öltözött Mr. Groonhootra. Az még valamit akart kérdezni, de a széles üvegajtó bejáratat váratlanul felhő takarta el. Mindketten az ajtó felé néztek. Négy óriastermetü, kövér, szélesvállú férfi lépett a helyiségbe Egyforma sötétszürke ruhát viseltek, mélyen szembehúzott sötétszürke kalapot. A lehajtott karimák alól négy koromfekete, hidegen csillogó szempár nézett a két beszélgetőre. Mi tetszik kérem? kérdezte Mr. Groonhoot, de nem kapott feleletet. A négy jövevény közül kettő a belső helyiségek felé sietett és minden sarokba benézett. A harmadik megállt az ajtó belső oldalán ési jobbkezét nadrágzsebében tartva, az utca felé kémlelt. A negyedik Mr. Groonhoot elé lépett és eltakarta dőle a kilátást. — Ki itt a főnök? — kérdezte. Hangja mély volt és félelmetes. — Én. — mondta Mr. Groonhoot, reszelős hangon. — De figyelmeztetem, hogy ha azonnal. . . — Pofa be! — harsam az óriás hangja. Ezt a szót, hogy „pofa“ emberem'ékezet óta nem mondták ki a Groonhoot Galleryben. — Hány bejárata van en ek a helynek? — kérdezte a kolosszus. — Csak az, amelyiken bejöttek. — mondta Mr. Groonhoot. — All right. Most átnézzük az összes termet. Addig ne mozduljon senki. Otthagyta őket. Az ajtóban álló bandita. — mert Mr. Groonhoot előtt nem volt kétséges, hogy rablótámadás áldozata lett a galéria — félszemmel őket figyelte. A másik három e'tünt. Az egymásbanyíló termek falai visszaverték nehéz lépteik zaját. — Telefonálni kellene a rendőrségnek! suttogta félszájjal Mr. Groonhoot helyettese. Mr. Groonhoot megrázta szakállas fejét. Arra gondolt, hogy a Középkori Fegyver Kiállítás teljes anyagát körülbelül az érték kétszeresére biztosította. Ha ezek elvisznek valamit, akkor az több hasznot jelent, mint amennyit az egész kiállítás megrendezéséért kapott. Negyedóra telt el. Ekkor visszajött a három marcona férfi. Szemmelláthatólag nem volt náluk semmiféle csomag. — Rendben van —- szólt oda nekik az egyik, aki úgylátszik a banda vezére lehetett — A jelenlévő személyzetet akarjuk látni. — Milyen célzattal? — kérdezte Mr. Groonhoot. (Folytatjuk)
