Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1961-02-15 / 4. szám
Fakutya 9. GANGON ALULI HAZASSAG VIDÁM TÖRTÉNET, HÉT CSÓKKAL A FŐSZEREPBEN * ÍRTA: ROBERT MORLAND FORDÍTOTTA: VÁRALJAI PÉTER 5. FOLYTATÁS Úgy ugrottak szét előtte, mintha sistergő gőz csapott volna ki valamilyen túlfűtött kazánból. Bántódás nélkül robogott végig a folyosón és félretólva a lefelé igyekvő vásárlókat, minden szabályt lábbal taposva, elsőnek szállt be a vevők részére fenntartott liftek egyikébe. Gergő nagybácsi bíztatóan integetett feléje, azután a vörös köddel együtt eloszlott. Dórin ebben a pillanatban döbbent rá arra, hogy milyen fába vágta bele fejszéjét... Méghozzá, akkor, amikor, ha jól meggondoljuk, nincs is fejszéje. III. FEJEZET, amelyben megtudjuk, hogy miéit jobb a lecsó odahaza a Józsefvárosban, A televízióban érdekes programot mutatnak be, mire Dórin és a végzet elindul. Mrs. Dalmonte nem szereti, ha férjét idegen nők csókolgatják, de nem tud beleavatkozni az ügybe és a Dalmonte ház felett beborul, mielőtt kiderülne. Csak aki járt már Brooklynnak ezen a részén, az tudja igazán átérezni, milyen szomorú és sívár tud lenni a nagyváros. A kormos házsorok öt-hatemeletes magasban nyúlnak az ég felé, hirdetve a századforduló építészeinek fantáziátlanságát és a házépítő trösztök mindent leegyszerűsítő és olcsóvá tevő készségét, öérkaszárnyák ezek itt, a szó régi és szomorú értelmében. Házak, amelyekben szomorúan kell beköltözni, szomorúan élni és vidáman meghalni, azzal a gondolattal, hogy milyen nagyszerű is a léleknek, most szabadon szállhat felfelé a kék magasságokba, nem kell néznie tovább a tűzfalat, vagy a szemközti ház sívár ablakszemeit. Az egyik ilyen házban, az ötödik emeleten, galambszürkére festett ajtó előtt, négyszegletes faládában leander áll. Igazi, régi, józsefvárosi udvarokra emlékeztető leander. Zöld levelei fényesek, az egészség jeleként. Ami a kutyánál a nedves orr, az a leanderlevélnél a szép. zöld fény. Vékony karó támasztja a növényt, a karót piros zsineggel kötötték oda a szárhoz. Bentről, az ajtó túloldala felől izgalmas illatok szállnak kifelé. Egy macska, amely lassú, elnyújtott léptekkel ballag a tetőcsatorna szélén, hirtelen megáll és mélyet szippant a levegőből. Amerikai macska, apja, nagyapja már itt született, ősei talán olasz bevándorlókkal érkezhettek ide, de a szag megcsiklandozza az Ínyét és egyetlen puha ugrással lent terem az ötödik emeleti folyosón. Halk nyávogással áll meg az ajtó előtt.- No, mi van, Cili? — hallatszik az ajtó mögül magyarul. Az ajtó tenyérnyire kinyílik. A macska besurran. — Már megint itt vagy, te csibész? —- folytatja a kérdezősködést az az idősebb férfi, aki az ajtót kinyitotta a macska előtt. A macska nem felel. Felugrik egy konyhaszékre... bocsánat, hokkedli ez a javából és merően nézi a villanytűzhelyet, amelyen kékzománcos lábasban valami fő. Újra nyávog, most kissé erősebben és agresszívebben.- Fogd be a szád! — mordul rá a bácsi és felemeli a fedőt. A lábasból pára száll, mennyei illatú pára. — Ez nem neked való étel. — folytatja az öreg. Illetve... legyünk tárgyilagosak. Nem is öreg. Csak öregesnek hat. Alacsony ember, nem lehet magasabb, mint százötvenöt centi. Haja teljesen ősz és kefeszerűen lenyírt, úgy, hogy minden szál más irányba borzolódik. Szeme halványkék és olyan jóságos kifejezés ül benne, hogy az ember szinte arra kénytelen gondolni, hogy ez az ember sohasem hara- • gudhatott életében, attól ilyen derűs a pillantása. Arca közepén kerek, piros gombőcszerű orr mozog, nyugtalanul és szinte ugrásrakészen. Ha most ehhez hozzávesszük a fehér-kék kockás inget, amelynek ujját felcsavarta, a kissé kopottas szürke nadrágot, amelyet egy sárga és lila virágokkal tarkított plasztik köténnyel takart el, akkor előttünk áll Lakatos bácsi, Dórin édesapja. A macska ismét nyávog egyet. Lakatos bácsi tejesüveget vesz elő a fridzsiderből, teleönt egy tálat, amely ott áll az asztal alatt, jeléül annak, hogy az idegen mcska rendszeres vendég Lakatoséknál. Itt van, Cili — teszi le az öreg a tálat a kis állat elé. Mosolyogva nézi. hogyan lefetyeli a tejet. Nem tudja mi az állat neve, annyi bizonyos, hogy nem Cilinek hívják. De hónapokkal ezelőtt egyszer beszökött ide és azóta rendszeresen megjelenik, kinyávogja az őt megillető tejmennyiséget, vagy húsdarabot aztán dorombol egy keveset, mint aki tudja, mi illik és távozik. Lakatos bácsi örül neki. Kis élőlény, akivel magyarul lehet beszélni. Mert az angol nyelv sehogysem megy. És általában, az egész élet akadozik. Döcög, mint régen a gödöllői vicinális. A nyelv idegen, a szokások idegenek és néhány év nem elég ahhoz, hogy az ember átálljon. Persze, a fiataloknál más a helyzet. Azoknak minden kaland. De ötvenen felül, közel a hatvanhoz, már nem olyan egyszerű. Az ember tele van megszokással... Itt van például ez a lecsó... — Ládd-e, Cili — magyarázza Lakatos bácsi és fakanállal megkóstolja a lecsót Nem olyan ez. mint odahaza. Hiába mondja Dórin, hogy olyan, érzem én, hogy nem... Más itt a zöldpaprika, más a paradicsom... Gyulai kolbász, úgy adták el a kolbászt, nem mondom, nem rossz. .. de talán a hosszú út miatt, vagy mit tudom én. .. az éghajlat. . . Más íze van, no. Rámordul a macskára, pedig az nem ellenkezik. A tej cseppjeit nyalogatja le bajszáról és közben fényes gombszemét le nem veszi Lakatos bácsiról: várhat-e még valamit, vagy jöjjön a doromb és aztán usgyi... Kintről könnyed léptek közelednek. Lakatos bácsi kifelé figyel. Dórin lenne? Ilyenkor? Koppanás az ajtón, aztán a kedves, friss, derűs hang: — Megjöttem, öregúr! Öregúrnak hívja az apját, nem is tudni, mióta. Benyit a konyhába, átöleli az öreget, megcirógatja a macskát, amely a váratlan ajtónyitást felhasználva, néhány kis nyávogással búcsút mond és kisurran. — Korábban jöttem el — mondja Dórin, apja kérdő tekintetét látva. Már útközben elhatározta, hogy nem szól apjának arról, ami történt. Mi értelme lenne? Öregúr csak izgatná magát, fenyegetőzne. hogy ő bemegy és szétveri az egész Dalmonte Áruházát, aztán jönne a kétségbeesés: mi lesz holnap, miből fizetnek házbért. televízió részletet, ennivalót... Egyszóval; miből fognak élni. Mert Lakatos öregúr egyszerűen nem volt hajlandó igénybevenni a munkanélküli segélyt. Nem azért jöttem, hogy más állam tartson el, mondta számtalanszor, amikor ismerősök rábeszélték, vegye fel azt a heti összeget, amely minden amerikai munkanélkülinek jár. Majd, ha sikerül egyik, vagy másik találmányát értékesítenie, akkor csinálhat egy alapítványt, százszorosán visszafizetheti.. . De ő nem és nem. (Folytatjuk)
