Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1961-12-25 / 24. szám

Fakutya

5.

•w^^Jmmrjmmru\rj'VmrwFm,wjmmPmrJmmrw^r^JWmr\

Irodalmi

MELLÉKLET

ROKONNÉPEK

írta: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

AZ A VAGYAM, hogy a rokonnépek nyelve, műveltsége és irodalma iránt érdeklődjem, a haladó évekkel egyre inkább mélyül. Nemrég egy különös emberről olvastam az újságokban. Ez a könnyelmű, fiatal napjaiban mulatott, élte világát, de amikor deresedni kezdett a halántéka, egyszerre eszébejutottak atyafiai, akikről megfeledkezett s kereste-kutatta őket, mindenütt, városokban, falvakban, levéltárak okiratai között és maradék erejét, maradék vagyonát arra szentelte, hogy ezen a testvértelen-ídegen földgolyón csak egyetlen olyan emberi lényt találjon, akinek mozdulataiban, szokásaiban, szavajárásában, vagy akár szakálla rojtjaiban fölismerheti önmagát. Ehhez az emberhez vagyok én hasonló.

EGYSZER, mint gyermek, a Ba'aton napján, égő veröfényben falaikoztam az első finnel, egy szőke, kékszemü diákkal, aki anyanyelvemet tanulta itt nálunk és anyanyelvemen köszöntött. Olyan mámort éreztem ekkor, hogy tengernek álmodtam a Balatont.

Utóbb, amikor sorsom Stockholmba vetett, egy viharos őszi éjszakai) valami utcát kerestem, fogyatékos svéd tudásúmmal megszólitoltam az első járókelőt, de az szinten fogyatékos svéd tudásával azt közölte velem, hogy finn, erre én finn szavakat kiabáltam felé, ő pedig magyar szavakat felém s ott, a zuhogó záporban, a messzi skandináv félszigeten boldogan szorongattuk egymás kezét.

EZ IS OLYAN mámor, amelyet nem ismerhetnek a nagy nyugati népek. Ügy rémlik, hogy ismeretlenül is ismerem az én rokonaimat, s ha összekerülnék, ősi emlékekről beszélgúthelnék velük, mint valami elkallódott családtag. Egyelőre nyelvük zenéjében, egy-egy szólamukban, egy-egy irodalmi alkotásukban ismerem fel magam. Mirdgyakrabban arról álmodozom, hogy mielőtt me’semm sülök, visszatérek a kútfőhöz, az eredethez. Valami végzetes ösztön üz hozzájuk. Vajon micsoda ez? A vér-e, vagy annál is hatalmasabb hajlóerő? A vér különös nedű. De ha a vér. különös, mennyivel különösebb valami a nyelv, ez a titokzatos pára, ez a rejtélyesen megfoghatatlan szellemiség, ez a röpke és tünékeny s mégis szilárd lelek, mely eszmelkedö korunktól kezdve belei vakodott agysejtjeinkbe, idegrendszerünkbe, s nemcsak kifejezi egyéniségünket, hanem irányítja, meg is szabja, alakítja is.

HISZEM, hogy e hatalmasabb, szellemibb és lelkibb jogon vagyunk atyafiak a finnekkel, valamennyien, akik egy nyelv közösségében élünk és annakidején magyarul kértünk tejet s majdan haldokló ágyunkon magyarul kérünk vizet. (1936)

MODERN LÁNYOK

— Van egy nagyon intelligens udvarlóm. Tegnap azt ajánlotta, hogy olvassam el Einstein: „Relativitás Elméleté“-t.

Nagyszerű... És már olvastad?

— Nem, arra várok, hogy előbb megcsinálják filmre...

A magyar emigráció legnagyobb könyvkereskedése:

Dr. Bródy Sándor

• 2

I C. P. 6366, Sao Paulo.

• 7 . J

Rua Conselhciro Crispiniano 404. 3. em. 300-5.

! Magyar szépirodalmi művek, klasszikus és modem írók, irodai- •

• mi, művészeti, tudományos szakkönyvek, folyóiratok, újságok, ;

szaklapok. ;

J MAGYAR HANGLEMEZEK

Kérjen díjtalan könyvjegyzéket. Levelezési cím:

LIVRARLA BRÓDY LTDA. j

Sao Paulo. Brazília

Az éjszaka, amikor az ágy leszakadt

ÍRTA: JAMES THURBER

James Tliurber, a nemrég elhunyt nagy amerikai humorista sukat írt saját életéről. F.gyik légiimlatságosabb humoreszkje „Az éjszaka, amikor az ágy leszakadt“ c saládi otthonába viszi az olvasót. \z apa felment a padlasszobába, hogy ott töltse az éjszakát, Thurber megosztotta szobáját egy nnokabayjavai, Briggs-el, akinek az volt a mániája, hogy alvás közben megszűnik lélegezni és így fog megfulladni. A padlásszoba alatti hálószobában aludt Thurber anyja és öccse. Herman. I!atyja, Roy a szemközti szobában aludt és Rex, a terrier az előszobában.

Éjszaka kettőkor, Thurber tábori ágya megbillent és hatalmas robajjal maga alá temette az alvó humoristát. Az események leírását ezekután engdjük át Thurbernek.

*

Anyám, ki felébredt a robajra, nyomban azt a következtetést vonta le, hogy rettegett álma valóra vált: a padlásszoba régimódi faágya rázuhant apámra. „Mentsük meg szegény apátokat!“ kiáltotta. Ez a kiáltás felébresztette Hermant, aki anyámmal aludt egy szobában. Herman arra gondolt, hogy anyánk, valami ismeretlen okból, hisztérikus rohamot kapott. „Nincs semmi bajod, anyám.“ nyugtatgatja anyámat. Ezután körülbelül tíz másodpercen át csak kiáltozások hallatszottak. „Mentsük meg szegény apátokat!“ és „Nincsen semmi bajod, anyám!"

Ettől felébredt Briggs, aki velem aludt egy szobában. Én ekkor már teljesen ébren voltam, csupán nem gondoltam arra, hogy a tábori ágy sátra alatt fekszem, hanem azt hittem, hogy rajta vagyok az ágyon. Briggs, aki a hangok és kiáltások zűrzavara közepette ébredt, arra a gyors következtetésre jutott, hogy elakadt a lélekzete és mi megpróbáljuk őt „visszahozni“. Tompa hörgéssel felkapta az éjjeliszekrénykén álló kámforos üveget és ahelyett, hogy szippantott volna egyet belőle, mint szokta, ijedtében magára öntötte az egészet. A szoba megtelt kámforszaggal. „Ugf. . . ahfg. ..“ hörögte Briggs, mint a vizbefuló. A hangokból ítélve közel volt ahhoz, hogy sikeresen elérje azt, amitől rettegett: elakad a lélegzete. Hallottam, hogy kimászik ágyából és az ablak felé tapogatózik. De nem a nyitott szárnyat találta meg, hanem a csukottat. Az üveg hangos csörömpöléssel tört ki. Ez volt az a pillanat, amikor én is közbe akartam lépni. Felültem... illetve fel akartam ülni, de nyomban felfedeztem, hogy nem én vagyok az ágyon, hanem az ágy van rajtam. „Segítség!“ kiáltottam. „Segítsetek ki innen!“ Az a borzasztó érzés vett erőt rajtam, hogy egy bányába vagyok bezárva. „Gugh“ fújtatta Briggs, átható kámforszagot árasztva.

Ezalatt, anyám, a még mindig kiáltozó Hermannal sarkában, megpróbálta kinyitni a padlásszoba ajtaját. Az ajtó nem akart kinyílni. Anyám kiabált. Roy, a bátyám is fent volt és ő is kiabált. Rex, a kutya ugatott. Apám, a világ legmélyebb alvója, ekkor felriadt a lármára és nyomban tudta, hogy ég a ház. „Jövök már, jövök!“ mondta kissé álmos, síri hangon. Anyám, az ajtó túlsó oldalán ebből arra következtetetr. hogy apám haldoklik és Teremtőjének mondja: „Jövök már, jövök.“

„Halálán van!“ sikoltotta kétségbeesetten anyám.

„Nincs semmi bajom!“ visszhangozta lentről Briggs, aki csak arra tudott gondolni .hogy az ő lélegzésének elmaradása miatt esett kétségbe anyám. Én ezalatt kimásztam az ágy-sátor alól, felgyújtottam a villanyt, kinyitottam szobánk ajtaját és mindketten csatlakoztunk a többiekhez. Rex, a kutya, bár különben szerette Briggset, teljesen megvadult a kámforszagtól, úgy, hogy Roy bátyámnak kellett őt visszatartania attól, hogy neki ne rohanjon Briggsnek. Nem sokkal ezután kinyílt a padlásszoba ajtaja és megjelent álmosan apám. Anyám zokogni kezdett, amikor meglátta. Rex vonyított, mint a baglyok, ha nem ízlett az egér.

Végül mindenre fény derült. Apám megfázott, mert mezítláb jött ki a folyosóra, de más utóhatásról nem tudok. „Csak annak örülök,“ mondta anyám, „hogy nagyapátok nem volt idehaza.“

Ebben mindenki egyetértett vele.