Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1961-01-15 / 2. szám

Fakutya VVI >V/\ .!./WWW\i|l/WUAVWVV\. | /'•/\,!„AVV|i/\'/\.1| ,1 /v’A.I|l/v'/\wl|,/V'A.,|1/\*/\,l1/V'A.,l,A'A.,li/\ NEM LESZEK SZAMLRÁJ! Amikor először mentem el Ödön­höz a jiu-jicu órára, annyit már tudtam erről a híres, japán önvé­delmi sportról, hogy rendkívül ügyes fogásaival, akármilyen inci­­finci ember akár egy elefántot is a falhoz csaphat. S bár neiü lát szott valószínűnek, hogy valaha is falhoz kell csapnom egy elefántot, mégis nagy buzgalommal készül­tem a jiu-jicu órára, öntudatos Szamurájnak éreztem magam s már elképzeltem: ha az utcánkban kocsmai verekedés támad, hozzám szaladnak, hogy csináljak rendet. Ödön egyébként afféle inci-finci embernek látszik. Felöltözve. De amikor toruaruhában áll szemben az emberrel, kihúzza magát, úgy dagadnak az izmai, mint egy ró­mai gladiátornak. — Tudod kérlek, — mondta az első óra előtt — a jiu-jicu nemcsak rendkívül egészséges, de hasznos is. Ébrentartja az izmokat, rugal­massá és állóképessé teszi a szer­vezetet. Véreddé lesz idővel min­den fogás s ha égy éjszaka, haza­felé menet valaki váratlanul átfog­ja a torkodat, hogy megfojtson, te minden különösebb izgalom nél­kül, a lehető legtermészetesebb mozdulatokkal eltöröd a gerincét, kinyomod a szemét s elkened a falon. Félórán keresztül ismertette mind­azt a szépet és jót, ami a jiu-ji­­cuból származik, aztán megmutat­ta a tréning különböző módjait. Feszegette és lazította izmait, ver­te a falat, a plafonig ugrott, tele­szívta tüdejét, békaugrást csinált és cigánykereket hányt. Megille­­tődve néztem s szaporán bólogat­tam ennyi bölcsesség és tudás lát­tán. Fejbiccentő izmaim (latinul: ..musculus sternocelidumestoide­­us“) máris erősen fejlődtek a bó­­logatás következtében. — És most, — mondta Ödön — üss egy nagyot az államra. Félénken, bizonytalanul, szána­kozva ütöttem felé. — Ne így! Teljes erőből! — bízta­tott. összeszedtem minden erőmet s ahogy a vadnyugati filmeken lát­tam, iszonyú horogütést mértem az állára. .. Azaz mértem volna. Mert, mire az öklöm odaért, az áll már nem volt sehol. Ellenben hir­telen megmozdult alattam a föld, közeledni láttam a menyezetet, majd zuhantam s bevágtam fejem a padlóba. — Semmiség.! — nyugtatott bi­zalmasan Ödön. — Most állj fel és üss, teljes erővel a gyomorszájra! Feltápászodtam. Ödön kihívóan felém fordította gyomorszáját. Ezúttal jobban megfontoltam az ütést. S valóban, ez már máskép sikerült. Ezúttal ugyanis előbb a padlót láttam, csak aztán a menye­­zetet s végül a csillagokat. Kábultan rogytam lábra. — No, ha jól megfigyelted, hogy én hogyan csinálom, akkor csináld utánam. Én ütök, te vágsz vissza .. Vigyázz! Az álladra... Azzal ütött! Próbáltam a karját átfogni, a csuklóját eltörni,- a vállát kifica­mítani, a szemét kinyomni, a ge­rincét bezúzni, a sípcsontját szét­rúgni, a fülét — legalább a fülét! — leharapni. . . De Ödön ütése elért. Igaz, nem az államat találta el, hanem az orromat, de ez is elég volt. Mit részletezzem? Mire vége volt az első jiu-jicu órának, olyan le­hettem, mint Attila hunjai, a ca­­talauriumi csata után. Sajgott a hátam, a karom, a mellem, zúgott a fülem, bedagadt a szemem, lefe­­gett a nyelvem és meglazult há­rom fogam Ödön azonban, így biz­tatott: — Sebaj, öregem! Nem az a le­gény, aki adja, hanem aki állja! Ekkor tűnt fel, milyen hiányos ez a bölcs mondás. Hozzá kellene tenni azt is: állja, de meddig? Többet nem mentem el Ödönhöz. S még csak lelkiismeretfurdalá­­som sincs. Azzal vigasztalom ma­gam, legfeljebt) mégse leszek —. Szamuráj. . . ! Kutasi Kovács La os EGY KIS KÜLPOLITIKA AMERIKA MOST AZTÁN NEM HAGYJA MAGÁT! — Ici-pici kommentárunk — Kuba egyszerűen közölte az Egyesült Államokkal, hogy az amerikai követség létszámát túl­zottnak találja és követeli, hogy azt csökkentsék le. Eisenhower erre dühtől mérgesen kijelentet­te, hogy márpedig ez aztán, több a „sokk“-nál és ezt Amerika nem fogja eltűrni. Olyan ez, mint amikor az egy­szeri professzor a Stefánia-úton sétált és egyszercsak azt vette észre, hogy a fákról bombázzák ám őt a verebek. Levette kalap­ját, ránézett az árulkodó nyo­mokra, aztán fel a csivitelő ma­dárseregre és fenyegető hangon felkiáltott: — Ha mégegyszer előfordul ilyesmi, szavamra mondom, ki­lépek az Állatvédő Ligából. Cigiói) GÁTAT \ ETNEK NASSZERNEK „Az szovjet segítségtől ments meg Allah minket!“ (Arab káromkodás) Kezdetben vala a nasszerü Nasz­­szer, aki lepaktált a másik nassz ­ni vei, Hruscsovval. Neked kell gát a Nílusra, mondta Hruscsov, le kapsz gátat a Nílusra. Nasszer erre kidiillesztette mindkét mellét és olyat mondott a nyugati hatal­makra, amiket eddig csak Keleten, Nyugaton, Északon és Délén mond­tak rájuk. Az egyiptomi és a szovjet gátszak­értők összeültek, megcsinálták a gát terveit és kiszámították, hogy kereken 80 millió rubelre van szük­ség ahhoz, hogy egy minden igényt kielégítő gátja legyen Nasz­­szernek. A tervet az egyiptomi kormány jóváhagyta, az egyiptomi mérnö­kök már éppen köpni kezdték mai­kukat, jobb hijján, és az egyipto­mi pénzügyminiszter már ürítette is a zsebeit, hogy legyen hová el­könyvelni a szovjet gát-kölcsönt, amikor váratlanul újabb szovjet szakemberek érkeztek. Ezek megál­lapították, bogy a számítások tel­jesen hibásak voltak, a gáthoz nem 80 millió rubel, hanem csak 40 millió rubel kell. Az egyipto­miak álla leesett. Felével csökken­teni a megígért kölcsönt, az igazi egyiptomi csapás. Ugyanis, ez nyilván csak az első lépés. A kö­vetkező az lesz, hogy a kiváló szov­jet mérnökök kiszámítják, hogy a gáthoz elég 20 millió is, legfeljebb, csak az egyik oldalon lesz fal. a másikon marad az anyaföld. Ha jó volt többezer évig, jó lesz még néhány évszázadig. Ezután meg­kezdődhetnek az építkezések, ame­lyekhez a szovjet kormány majd megígér 10 milliót, legfeljebb a másik oldal se épül fel, csak a zsi­lip. Viszont egy zsilip nem kerül­het 10 millióba, elég ahhoz 10 ezer is, amit vágottmarhában, dohány­ban és rizses ürühúsban kérnek átutalni azonnal, a Szovjet Nem­zeti Bankhoz 10 millió dollárral együtt, mert különben soha ebben az életben nem fognak többé köl­csönt Ígérni Egyiptomnak. RÉGI BÜVÉSZTRÜKK — ÚJ MEGOLDÁSBAN ÉVNYITÓ MÉRLEG A PESSZIMISTÁKNAK többször van igazuk, de az emberiség mégis többet köszönhet az OPTIMISTÁKNAK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom