Fakutya, 1960 (2. évfolyam, 9-24. szám)

1960-05-01 / 9. szám

HA A SZOBAPINCÉR Jó RAJZOLÓ * KELEMEN CSALÓDIK — Csalódtam a legjobb bará­­omban — mondta Kelemen, az )sz sakkmester, minden titkok udója és sóhajtott. A tavaszi vertben őszi hangulat áradt szét i sóhaj nyomán. — Igen, a leg­­obb barátomban — folytatta Celemen és torzonborz szemöl­­löké alól szomorú pillantást zórt szét közöttünk, balga tanít­­ányai között. — Hogyan történhetett ez? — érdeztük izgatottan. — Húsz év óta voltunk bará­­ok. Úgy ismertem, mint a tenye­­emet. Vakon bíztam benne. Tud­­am, hogyha azt mondja: holnap eggel 9 órakor nálad leszek, ak­­:or várhatom őt déli 12-re, vagy lélután fél 5-re, esetleg hajnali órára, csak éppen reggel 9-re em. Tudtam, hogy szíve csőr­ükig a jósággal, a legváratla­­abb pillanatokban ajándékokkal ílhalmozva állított be hozzám, rága italokat hozott, finom éte­­:ket, tiszta selyem nyakkendő­ét, sőt igen gyakran pénzt du­­ott a zsébembe, akárhogyan sza­­adkoztam is, hogy nincsen szük­­ígem pénzre. Ám azt is tudtam, ogyha a szükség réme fenyeget, a pillanatnyi szorultságomban snzre van szükségem, minden­­itől kérhetek, csak tőle nem. Ha egsejtette, hogy valakinek va­dban kell a segítség, elfogta tlami ősi és gonosz indulat és ;m adott, még akkor sem, ha idta, hogy segítségével életet lenthet meg. — De mester, — szóltunk köz­­s értetlenül — hogyan lehet yen emberrel barátkozni? — A legkellemesebb barát olt, akivel valaha is találkoz­­im — mondta Kelemen elme­­:ngve. Sosem okozott csalódást, lindig tudtam előre, hogy amit ér, nem fogja betartani és ez lőtt valami nem mindennapi ízt irátságunknak. Élveztem azt, ogy jobban ismerem őt, mint íját maga, mert hiszen, amikor megígérte, hogy elintéz nekem damit, abban a pillanatban ő itte is, hogy elfogja intézni, de í már tudtam, hogy másnap, •ra az időre már megígért va­­ki másnak valami olyat, amit :intén nem fog betartani. A mester egy pillanatra elhall­gatott, aztán újabb sóhaj kísére­tében hozzátette: — Zavartalan barátok voltunk, húsz éven át... Tegnapig. Teg­nap este azt ígérte, hogy reggel tízkor felszól értem és elmegyünk sörözni... És 10 órakor, amikor éppen a másik oldalamra fordul­tam, hogy szunyókáljak még két­­három órácskát... váratlanul beállított. Pontban 10 órakor... ahogyan Ígérte. Nyomban közöl­tem vele, hogy vége a barátsá­gunknak, soha többé az életben nem kívánom látni. — De, mester! — kiáltottunk fel kórusban. — Miért tette ezt? — No halljátok! — nézett vé­gig rajtunk Kelemen, az ősz sakk­mester, minden emberi titkok tudója — Csak nem képzelitek, hogy olyan emberrel barátkozom, akinek megbízhatatlanságában sem lehet megbízni? EGY VAROS HÁROM ÉLETE Egy orosz emigráns, aki Német­országban él, Amerikába készül. Amikor hajóra száll, kérdőívet nyújt át neki a kikötői kirendelt­ség. A kérdőíven a következő há­rom kérdés áll: 1. születési hely, 2. hol végezte iskoláit és 3. lak­helye, mielőtt Németországba tele­pedett volna le. Az emigráns a következő vála­szokat adta: 1. születési hely: Szentpétervár (cári Oroszorság) 2. hol végezte iskoláit: Petrograd (Orosz köztársaság.) 3. lakhelye, mielőtt Németország­ba telepedett volna le: Leningrad, (Szovjetunió). A hivatalnok átvette a kitöltött kérdőivet, átfutotta, aztán így szólt: — De hiszen ez a három város tulajdonképen ugyanaz, eltekintve ezektől a lényegtelen változtatások­tól. Az orosz emigráns csendesen megingatja fejét: — Ezek miatt a kis lényegtelen változások miatt vagyok itt. „Akik azt hiszik, hogy pénzzel mindent el lehet érni, azok va­lószínűleg készen is vannak pén­zért mindent megtenni.“ (Krözus Jakab ószeres) ANYASZÍV A fiatal tűzoltót éppen akkor látogatta meg a laktanyában édes­anyja, amikor egy magas létra tetején gyakorlatozott. — Jössz le onnan azonnal, te haszontalan! — kiáltott fiára a néniké. A fiú le is jött és el­magyarázta édesanyjának, hogy egy új 45 méteres tűzoltólétrán gyakorlatozott és nem csínytevés­­ből mászott olyan magasra. Nagynehezen megnyugodott a nénike, majd hazaérve, lelken­dezve mesélte el a szomszédasz­­szonynak: — Tudja lelkem, — mondta büszkén — ott állt egy 45 mé­teres létra tetején— de volt az száz is... MODERN ÁLLATMESE — Aesopus után szabadon — A „Békés Egymásmelleit Élés“­­hez címzett vendéglőbe, kart­­karba fűzve betér egy tehén és egy medve. — Mit hozhatok? — kérdi a pincér a tehéntől. — Hozzon nekem három ba­nánt, egy adag narancsot, és egy adag zöldsalátát — rendel a te­hén. A pincér ezután a medvéhez fordul: — Önnek mit hozhatok? — Egyelőre nem kérek sem­mit — mondja a medve, majd halkan hozzáteszi — egy kicsit később majd megeszem a tehe­net.

Next

/
Oldalképek
Tartalom