Fakutya, 1960 (2. évfolyam, 9-24. szám)
1960-05-01 / 9. szám
HA A SZOBAPINCÉR Jó RAJZOLÓ * KELEMEN CSALÓDIK — Csalódtam a legjobb baráomban — mondta Kelemen, az )sz sakkmester, minden titkok udója és sóhajtott. A tavaszi vertben őszi hangulat áradt szét i sóhaj nyomán. — Igen, a legobb barátomban — folytatta Celemen és torzonborz szemöllöké alól szomorú pillantást zórt szét közöttünk, balga tanítányai között. — Hogyan történhetett ez? — érdeztük izgatottan. — Húsz év óta voltunk baráok. Úgy ismertem, mint a tenyeemet. Vakon bíztam benne. Tudam, hogyha azt mondja: holnap eggel 9 órakor nálad leszek, ak:or várhatom őt déli 12-re, vagy lélután fél 5-re, esetleg hajnali órára, csak éppen reggel 9-re em. Tudtam, hogy szíve csőrükig a jósággal, a legváratlaabb pillanatokban ajándékokkal ílhalmozva állított be hozzám, rága italokat hozott, finom éte:ket, tiszta selyem nyakkendőét, sőt igen gyakran pénzt duott a zsébembe, akárhogyan szaadkoztam is, hogy nincsen szükígem pénzre. Ám azt is tudtam, ogyha a szükség réme fenyeget, a pillanatnyi szorultságomban snzre van szükségem, mindenitől kérhetek, csak tőle nem. Ha egsejtette, hogy valakinek vadban kell a segítség, elfogta tlami ősi és gonosz indulat és ;m adott, még akkor sem, ha idta, hogy segítségével életet lenthet meg. — De mester, — szóltunk közs értetlenül — hogyan lehet yen emberrel barátkozni? — A legkellemesebb barát olt, akivel valaha is találkozim — mondta Kelemen elme:ngve. Sosem okozott csalódást, lindig tudtam előre, hogy amit ér, nem fogja betartani és ez lőtt valami nem mindennapi ízt irátságunknak. Élveztem azt, ogy jobban ismerem őt, mint íját maga, mert hiszen, amikor megígérte, hogy elintéz nekem damit, abban a pillanatban ő itte is, hogy elfogja intézni, de í már tudtam, hogy másnap, •ra az időre már megígért vaki másnak valami olyat, amit :intén nem fog betartani. A mester egy pillanatra elhallgatott, aztán újabb sóhaj kíséretében hozzátette: — Zavartalan barátok voltunk, húsz éven át... Tegnapig. Tegnap este azt ígérte, hogy reggel tízkor felszól értem és elmegyünk sörözni... És 10 órakor, amikor éppen a másik oldalamra fordultam, hogy szunyókáljak még kéthárom órácskát... váratlanul beállított. Pontban 10 órakor... ahogyan Ígérte. Nyomban közöltem vele, hogy vége a barátságunknak, soha többé az életben nem kívánom látni. — De, mester! — kiáltottunk fel kórusban. — Miért tette ezt? — No halljátok! — nézett végig rajtunk Kelemen, az ősz sakkmester, minden emberi titkok tudója — Csak nem képzelitek, hogy olyan emberrel barátkozom, akinek megbízhatatlanságában sem lehet megbízni? EGY VAROS HÁROM ÉLETE Egy orosz emigráns, aki Németországban él, Amerikába készül. Amikor hajóra száll, kérdőívet nyújt át neki a kikötői kirendeltség. A kérdőíven a következő három kérdés áll: 1. születési hely, 2. hol végezte iskoláit és 3. lakhelye, mielőtt Németországba telepedett volna le. Az emigráns a következő válaszokat adta: 1. születési hely: Szentpétervár (cári Oroszorság) 2. hol végezte iskoláit: Petrograd (Orosz köztársaság.) 3. lakhelye, mielőtt Németországba telepedett volna le: Leningrad, (Szovjetunió). A hivatalnok átvette a kitöltött kérdőivet, átfutotta, aztán így szólt: — De hiszen ez a három város tulajdonképen ugyanaz, eltekintve ezektől a lényegtelen változtatásoktól. Az orosz emigráns csendesen megingatja fejét: — Ezek miatt a kis lényegtelen változások miatt vagyok itt. „Akik azt hiszik, hogy pénzzel mindent el lehet érni, azok valószínűleg készen is vannak pénzért mindent megtenni.“ (Krözus Jakab ószeres) ANYASZÍV A fiatal tűzoltót éppen akkor látogatta meg a laktanyában édesanyja, amikor egy magas létra tetején gyakorlatozott. — Jössz le onnan azonnal, te haszontalan! — kiáltott fiára a néniké. A fiú le is jött és elmagyarázta édesanyjának, hogy egy új 45 méteres tűzoltólétrán gyakorlatozott és nem csínytevésből mászott olyan magasra. Nagynehezen megnyugodott a nénike, majd hazaérve, lelkendezve mesélte el a szomszédaszszonynak: — Tudja lelkem, — mondta büszkén — ott állt egy 45 méteres létra tetején— de volt az száz is... MODERN ÁLLATMESE — Aesopus után szabadon — A „Békés Egymásmelleit Élés“hez címzett vendéglőbe, kartkarba fűzve betér egy tehén és egy medve. — Mit hozhatok? — kérdi a pincér a tehéntől. — Hozzon nekem három banánt, egy adag narancsot, és egy adag zöldsalátát — rendel a tehén. A pincér ezután a medvéhez fordul: — Önnek mit hozhatok? — Egyelőre nem kérek semmit — mondja a medve, majd halkan hozzáteszi — egy kicsit később majd megeszem a tehenet.
