Fáklyaláng, 1971. január-október (12. évfolyam, 1-10. szám)
1971-04-01 / 4-6. szám
FÁKLYALÁNG 16 rály emlékének s a leggazabb, legbutább meghamisítása gondviselésszerü hatalmas egyéniségének azt állítani: hogy előtte csak a korona érdeke: egy legkönnyebben lehetséges állam hatalmi szempontja volt fontos és saját vére, a magyarság egy hajszállal sem jelentett neki többet, mint az akkori Magyarország bármely történelmileg jelentéktelen és jelentéstelen szétszórt néptöredéke, vagy még annyit sem. Szóval: a legőrültebb ánákronizmussal hungáristává becsteleniteni a magyarság legnagyobb, legvégtelenebb jövő távlattal magyar szándékú Forradalmárját. A legarcátlanabb gazságba rontó őrület azt mondani, hogy a szent király csupán egy lehetően könnyen biztosítható hatalmat, egy bármily fenntartható országot akart megépíteni és nem Magyarországot. Hiszen történelmünk páratlanul álló forradalmárának éppen ez volt az egyetlen akarata, egyetlen történelmi értelme: hogy a magyarságot örökre be akarta biztosítani a kereszténység és európai állami élet nagy egységébe. Hogy aztán ő ezt az akkori idők kényszeréből, az akkori ősi emlékezetű magyar lélek mellett csak úgy valósíthatta meg, ahogy tudta: idegenséggel a kényszer idegen eszközeivel: az nem csak fajának, hanem a nagy Forradalmárnak is tragikuma volt. Tragikum, melyet a nagy király élete végén egész nagyságában meglátott: hogy túlságosan abszolúte, túlságosan gyorsan és az idegenség túlságos igénybevételével oltotta be nagyszerű faját Európával- És azok a tényleg hungárista jellegű intrikák és orgyilkos kísérletek, melyek a nagy Magános élete végét megkeserítették, éppen azért voltak: mert az árja ragadozók észrevették, hogy a nagy uralkodó igyekszik szabaddá tenni magát mohó segítségüktől és utódja kijelölésével a magyar életakaratnak akarja biztosítani az uralmat. Másodszor: Tehát: amennyiben belemegyünk abba a kissé tulelösiető anakronizmusba, hogy szentistváni nemzeti politikáról beszélünk ,ami majdnem olyan tudományos eljárás, mintha a szent Királyt Rolls-Royceba ültetve ábrázolnák: a magyarországi népfajok egyenlőségét csakis a magyar nyelv, magyar kultúra s az orgánikus magyar történelmi célok egységében megvalósuló magyar Nemzet keretében érthetjük a nagy király jelentőségének lényege szerint. És semmiképpen sem — mint az újabban hungarice sokan szeretnék: a nagy király tragikuma szerint. Vagyis: hogy a magyar élet őrhelyeit ma is árja idegenekei rakjuk meg s a magyar lelket idegen honfoglalókkal nyirbáltassuk, tiportassuk. Vagy — hogy bármi címen is — történelmi földünkből csak egy rögöt is idegenek bitangjába engedjünk. Harmadszor: Kétségtelen, hogy a nemzetalkotásnak elengedhetetlen feltétele a modern államban: hogy az államhoz minden polgárt egyenlő feltételek: egyenlő jogok és egyenlő kötelességek fűzzenek. De ez az egyenlőség csak bizonyos feltételek mellett jelent igazi egységet, egészséget és termő történelmi életet. 1. Ha az állambirtokos, a nemzetalkotó faj olyan arányban tartja kezében a földet, a hatalmat, irányítást, lélekformálást, vagyont, kiválasztást, kenyeret jelentő helyeket: hogy a nemzetformáló munkáját, külön történelmi műhelyének saját arcú egyéni fejlődését örökre biztosítja. 2. Ha a nemzeti egyenlőség elvét nemcsak az állambirtokos fajra: hanem: az ország minden népfajára kötelezőnek tartjuk. Mert: ha az állambirtokos faj egyenlő elbánási kötelezettségével szemben a kisebbségi fajok eleinte titkos, később nyíltabb szolidáritással: a maguk egyedeit minden áron, minden esetben és minden téren túlságos arányban előnyhöz igyekeznek juttatni, ha hatalmat, vagyont, kiválasztási lehetőséget, lelkiformálást jelentő helyekre jutott egyedeik ezt az előnyt saját fajuk aránytalan nagyságú hódítására használják fel: állambirtokos faj által biztosított nemzeti egység felbomlik, a történelmi élet megmérgeződik, az állambirtokos faj s esetleg más kisebbségi fajok is az élet minden teréről kiszorulnak a egy vagy több kisebbségi faj jogtalan elnyomása alá kerülnek. Az ilyen állam csakhamar idegen hatalmi vonzás sodrába kerül s megnőtt grávitációval hull a halál felé- Tehát: ma a nemzetformálás és nemzeti egység elengedhetetlen alapfeltételét jelentő polgári egyenlőség nagy történelmi feladata az: hogy a minden téren kiszorított, elszegényített, elföldtelenitett, gazdasági és más elnyomás alá került magyarság egyenlősítését az élet minden terén megvalósítsuk, amit én uj honfoglalásnak nevezek. Csak ez adhatja vissza a magyar történelmi élet egészségét a magyar Nemzet kebelében. II. Mondják ezt:—Nem a nyelv a fontos, hanem az “érzés”. Mindenki magyar, aki magyarul érez. Én erre ezt felelem: Ez kétségtelenül szép mondás és a megzenésítést sokáig nem is nélkülözheti. És senki sem hálásabb, mint én, ha a mai mostoha időkben, mikor annyian hálátlanulnak el a magyarságtól, akiknek földet, kenyeret, kultúrát és védelmet adott, mikor még duvaddá züllött magyarok is akadnak, akik idegen érdekek ordításával köpik meg az őket világrahozó ágyékot: ha valaki magyarul érez. De: jaj! de: 1. A valóságos élet mindennapi szilárd építését nem lehet lírára építeni. Államéletet, egy nemzet biztonságát, fejlődése nyugodt menetét nem lehet valami olyanra alapítani, ami benn az egyéni élet láthatatlan rengetegében történik. Amint nem lehet ellenőrizni, lemérni, az állam történelmi laboratóriumában mint meghatározott energia — mennyiséget számításba venni. 2. Akik ismerik az ember természetrajzi képletét, tudják, hogy minden testi-lelki folyamata: még érzékléseinek mikéntje is mennyire legmélyebb életérdekei szerint alakul. És igy lehetetlen meg nem kérdeznünk: Milyen körülmények, milyen feltételek mellett jön létre ez az “érzés”. Természetesen akkor: ha a mi kezünkben van nemcsak a cimleges államhatalom: hanem a nemzet mindennapi életét meghatározó, formáló, irányitó tényleges erő. Ha mi adunk kenyeret, befolyást, életlehetőséget, ha a kiválasztás minden téren a mi kezünkben van. Ahogy ez a valóságos hatalmunk megszűnik vagy lényegesen gyengül: az az “érzés” elszakad tőlünk s ahhoz az uj hatalomhoz tájékozódik, melytől mindeme jók elnyerését remélheti. Hozzak-e példákat az utolsó húsz év történetéből? 3. És ez az érzés semmi esetre sem lehet lelki alapja a nemzeti egységnek s nem ad egységes arcot a történelmi műhely munkájának. Ez az “érzés” csak okos modus vivendi a titkosan s talán sokszor tudatlanul várt “majd lesz jobban is”-ig. Nyelv nélkül nincs magyarság, nincs lelki egység. Hiszen a nyelv a tért és időt egybefoglaló legegyetemesebb szolidaritás, hol apák, anyák, testvérek millióival vagyunk a legmélyebb együttlétben s magunkra öltözzük szeretetük és gyűlöletük, szenvedéseik és örömeik, vágyaik és örök akarataik formáit. Hiszen a mondatok, a szavak azok az időtlen mély gyökerek, melyek temetők és sírok végtelenjén keresztül az élet közös lelki talajába kötnek az elfeküdt évezredek magyarjaival. A nyelv a nemzet egyéni arcának sub specie aeternitatis megőrzője. Higyjék meg az idegenség (folytatás 19. oldalon)
