Fáklyaláng, 1971. január-október (12. évfolyam, 1-10. szám)
1971-04-01 / 4-6. szám
FÁKLYALÁNG 11 SZABAD MAGYAR FORUM PARTNER VAGY SZOLGA? (Ebben a rovatunkban teret adunk minden becsületes és jószándéku, de egyedül magyar érdekeket szolgáló Írásnak, amely a Fáklyaláng, — szakértők által is elismert — színvonalának megfelel. A cikk nem lehet több négy ritkán gépelt oldalnál, hogy a rendelkezésre álló két nyomtatott oldalon elférjen. Ebben a rovatban megjelent Írások nem feltétlenül azonosak a folyóirat irányvonalával, kivéve Hóka Ernő alábbi vitaindító cikkét, amely a Fáklyaláng szerkesztő bizottságának is egyöntetű véleménye s amelyhez hozzászólásokat kérünk lapzárta, 1971 szeptember 4.-e előtt. — a Szerk.) Különösen az 1956-os magyar politikai emigráció megtelepedése óta sokat vitatott témája az emigrációban élő magyarságnak az a kérdéskomplexum, hogy lehet-e partnere a nyugati szabad kormányoknak a némaságra kárhoztatott magyar nép külföldön élő politikai képviselete, avagy csak szolgája lehet, amint azt a ma már több évtizedes gyakorlat tanúsítja. A két világháború közötti magyar politikai életet vitathatatlanul a német oriemtáciáju magatartás jellemezete, amelyhez az okot a Trianoni békediktátum könyörtelensége és az Entente hatalmak magyarellenesége szolgáltatta. Ma már az elfogultságtól mentes nyugati történészek is indokoltnak minősitik a magyarok részvételét a németek oldalán, mert a nyugati államok rövidlátó politikai vonalvezetése nem hagyott más alternatívát a magyarság számára a kibontakozás keresésben. 1945 után a két világháború közötti magyar élet vezetőiből és a kötelességüket teljesítő magyar katonák tízezreiből tevődött össze az első számottévő magyar politikai emigráció. A háborugyőztes nyugati államok vezetői az "ex-enemy"-t látták ebben az emigrációban s számukra az élettér megnyitását is ehhez a kategóriához szabták. A "volt elenség" a D.P. örült, ha valamelyik ország letelepedési lehetőséget nyújtott úgy a maga mint családja számára, s újra fedél alá kerülhetett és nehéz — többnyire fizikai munkája árán kenyeret tudott biztosítani fizikai létük átmentése érdekében. Ebből a tényből természetszerűen következett, hogy csak a nyugati kém és hírügynökségek alantas beosztású egyedei teremtettek kapcsolatot a magyar emigráció — többnyire katonai — vezetőivel és bizonyos összegek folyósitásával kémtevékenységre serkentették vagy fogták őket. Otthon Magyarországon sem volt jobb a helyzet, mert a feltétel nélküli katonai megszállás a Szovjet kommunista hadsereg teljes terrorjának szolgáltatta ki hazánkat s a szovjet mint megszálló az első pillanattól kezdve élt azzal a lehetőséggel, amelyet a Roosevelt-i politika számára nemcsak Magyarországon hanem egész közép-kelet Európában megteremtett. A névleg elfogadott önrendelkezési jog keretében történtek ugyan kezdeményezések az újra viszszacsonkitott ország politikai életében. Ilyenek voltak; az 1945-ben és az 1947-ben megtartott "szabad választások", amelyeknek látszati eredményeit a következetes és tudatos kommunista térhódítás az úgynevezett szalámi taktikával "felszeletelte". 1948-ban a moszkoviták fondorlattal, zsarolással és terrorral elérték a fordulat évét, amelynek kialakításához nagyban hozzájárult az is, hogy az úgynevezett demokratikus kibontakozás éveiben kisképességü és labilis jellemű közéleti személyek kerültek a magyar politikai élet vezető pozícióiba. Akkori tevékenységük elbírálása nem tartozik jelen írásunk hatáskörébe, de azok akik a fentebbi kategóriákból emigrációba kerültek az u.n. fordulat éve körül, azok jelen vizsgálódásunk hatáskörébe tartoznak emigrációs magatartásuk miatt. Minthogy a Magyar Október 23 Mozgalom központi bizottságának kiadásában 1962-ben önálló tanulmány jelent meg az egész kérdéskomplexum részletes ismertetése céljából, Dr. Sulyok Dezső tollából: A Magyar Emigráció Szerencsétlensége cimen, (a tanulmány ma is kaptató a kiadóhivatal cimén — a szerk.) nem akarunk a kérdéssel részletekbemenően foglalkozni, csak rövid szemelvények ismertetésére és utalásokra szorítkozunk. "Az egész világon széjjelszórt magyar emigráció soraiban mindenütt bizonyos nyugtalanság észlelhető. Ma már kivétel nélkül mindenki elitéli azt ami van és keres valami megoldást, ami jobb a mainál. Mert senkisem akarja, hogy a százezres számokkal mérhető nagy emigráció anélkül fejezze be életét idekint, hogy eredményes munkát végezne a nemzet jövőjéért. Ami eddig történt (irtuk 1962-ben) annak értékét mindenki a nullával teszi egyenlővé és tisztán látja, hogy ha nem történik radikális változás, az emigráció hiába élt szabad földön. Lehetetlen azonban a jövőtől eredményes munkát várnunk, ha az elindulás nem helyes és teljes diagnózis alapján történik". (Utalásunk a rendkívül értékes tanulmányra azért is indokolt, mert annak tartalmát a kommunista dialektika értelmezésében egy Pintér István nevezetű pártpropagandista hivatkozási keretül használta egy tiz részes folytatólagos tanulmányhoz az otthon megjelenő Tükör cimü folyóiratban, melynek cime: "Amerikai és más nagybácsik". Pintér ominózus hazugság sorozatával lapunk más helyén foglalkozunk. Itt csak annyit szeretnénk megemlíteni, hogy az írott szöveg mindig szószerint értendő és az emigráció magyar árulóinak magatartása semmiben sem mentesiti az otthoni moszkovita árulókat népirtó és nemzetgyalázó üzelmeik felelős-Amint ma már köztudomású, a volt Magyar ségéért — a szerk.).
