Fáklyaláng, 1966. június-október (7. évfolyam, 1-12. szám)

1966-10-01 / 7-12. szám

FÁKLYALÁNG 15 A magyarok vére Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra Ítélt felkelésbe, — a nyugati világ szemeláttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal, sem keresztényi könnyel, hanem ha­zamenne, felvenné házipapucsát, mint a futball szurkolók a vasár­napi kupamérkőzés után. Túlsók a halott már a stadionban s az ember csak saját vérével ga­­valléroskodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a sza­badságnak, hogy óvnunk kell min­den cseppjét. Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szo­cialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogyan az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták magukat. A szabadság mai évfordulóján kí­vánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön és a mindenünnen támadó kiáltása­ink visszhangjával elérje a nemzet­közi közvélemény egyhangú bojkott­ját az elnyomókkal szemben. És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igaz­ságot szolgáltasson egy vértanú nép­nek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pil­lanatig amíg keleten az ellenfor­radalmi állam mindenütt összeom­lik ellentmondásainak és hazugsá­gainak súlya alatt. A legázolt, bilincsbe vert Magyar­­ország többet tett a szabadságért és igazságért mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia — s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A megmaradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyaror­szághoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, — még közvetve sem igazoljuk a gyil­kosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísé­relnünk, feledve vitáinkat, revidiál­­va tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. Hisz-Pongrátz Ödön a Magyar Október 23 Mozgalom elnöke angol nyevü emlék­beszédét tartja. Pongrátz Ödön és Hóka Ernő átadják a Magyar Szabadságdijat Hamilton Fish képviselő urnák. szűk, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellent­mondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet, — bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés ha­talmas mozgalma, melyet kultúrá­nak nevezünk, s a mely a szabad alkotás és szabad munka termése. A magyar munkások és értelmisé­giek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mind­ezt, s ők árok, akik mindennek mé­lyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osz­tozunk — miénk a reményük is. Nyomorúságuk láncaik és számü­­zöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érde­melnünk; a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk! ALBERT CAMUS • Itt a Magyar írók Szövetsége! — A világ minden Írójához, tudósához, minden Írószövetségéhez, akadémiá­jához, tudományos egyesüléséhez, a szellemi élet vezetőihez fordulunk segítségért. — Kevés az idő! A té­nyeket ismeritek, nem kell ismer­tetni. — Segítsetek Magyarországon! Segítsetek a magyar népen! Segít­setek a magyar írókon, tudósokon, munkásokon, parasztokon, értelmi­ség dolgozókon! — Segítsetek! Se­gítsetek! Segítsetek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom