Fáklyaláng, 1966. június-október (7. évfolyam, 1-12. szám)
1966-10-01 / 7-12. szám
6 FÁKLYALÁNG Az első megsemmisített szovjet páncélos a Korvin Köz előtt. Mindszenty József Magyarország Hercegprímása szabadulása után a Hercegprimási Palota udvarán kiszabacíitóival — magyar páncélos katonákkal. Watson Kirkconnell: GLORIA VICTIS Dicsőség a hős lányoknak s fiuknak. Kik puszta kézzel is megfékezék Páncélosát a mezozoikumnak, Az éj honának vértes hüllőjét! Ontották gyárak és vidám tantermek, S a tűzhelyek mellől is dőlt a nép, Es minden rémség bénaságba dermedt, Hol zugatták a Szabadság nevét. Veszteg a szörnyeteg tetetve hőköl, Karmát behúzva s elfödve fogát, Nehogy, fölverve tán még szenderéből, Lecsapna rá a felbőszült világ. Nyugat nem mozdult; és a Brontosaurus Tiporva, bőgve vetette magát Mindenüvé, hol az ifjonti kórus Végsőkig zengte szabadságdalát. Lehet-e hogy sírján örök lakat vanP A költő gyötrődésén átremeg A magyar szellem s eljő halhatatlan Megváltani még az embernemet. Angolból fordította: Köröndi András. A HARCBA INDULÓ DAVID ÉNEKE Parittyámban a kő az Ur neve . . . Előttem szürke, sok páncélu rémség, Mögötem árnyék — hadsereg, Fölöttem orkán, fergeteg, És öngyilkos kisértés! De parittyámban kő az Ur neve! A számon győzni bizó, büszke ének — Barát, ellenség mind nevet, Hahó! De mégis én megyek! És semmitől se félek! Hisz parrittyámban kő az Ur neve! Legkedvesebb juhom megöltem érte, Bőréből készült szíj — remek, Forgó parittya — fergeteg, Suhanj! Az Ur ígérte, Hogy parittyámban kő az Ő neve . . . Már nem nevetsz ijeszt és durva szobra, Fölöttem fények erdeje, S kezemből sújt az Ur neve S veremből sújt az Ur neve Páncélos homlokodra!
